A boltok akciózását szigorítja egy új szabály
A boltok akciózását szigorítja egy új szabály
![Fehérvár Médiacentrum fotója](https://cms.fmc.hu/uploads/large_imag0975_9fa83a327b.jpg)
Az új szabály értelmében az akció meghirdetésekor, az árcsökkentés bejelentésekor forintban ismertetni kell az eredeti (korábbi) árat, ez pedig az akció indulása előtti 30 napos időszak legalacsonyabb ára. Így a kereskedő nem tudja megtenni, hogy az akció rajtja előtt megemeli az árat, majd lecsökkenti, ezzel megtévesztve a vásárlót.
Amennyiben az akciós terméknek nincs 30 napos múltja, akkor az akciózás előtti 15 napon érvényes legalacsonyabb árat kell feltüntetni.
Az akciós sorozatokra is van megoldása az új szabályozásnak: ha egy kereskedő 10 százalékos árengedménnyel nyitja az akciót, majd egy újabb 10, majd még egy 10 százalékos akciót hirdet, akkor az első árcsökkentés előtti árat is meg kell mutatnia a vásárlóknak.
Fontos az is, hogy a boltosok hirdethetnek általános akciót, például sportcipőkre, konyhai eszközökre úgy, hogy "mostantól vagy az adott napon minden sportcipő vagy edény 30 százalékkal olcsóbb", ugyanakkor az érintett termékeknél külön-külön be kell mutatni a korábbi árat - ismertette az egyesület.