1 évnél régebbi cikk

Cser-Palkovics András: komoly megszorításokra kényszerítheti az önkormányzatokat a rezsicsökkentés eltörlése
Cser-Palkovics András: komoly megszorításokra kényszerítheti az önkormányzatokat a rezsicsökkentés eltörlése

Székesfehérvár polgármestere úgy véli, 2022 második félévében nagyjából 1 milliárd forintos plusz költséget okoz a döntés, 2023-ban pedig 2-3 milliárd forint közötti plusz kiadást jelent, jelentene.

2022 első félévében 100 milliókban kifejezhető támogatást, segítséget jelentett Székesfehérvárnak az, hogy sikerült elérni: rezsicsökkentett, védett ár alá kerüljenek az önkormányzatok és intézmények is, emelte ki Cser-Palkovics András polgármester.

"Én magam megértem, hogy háború alatt, nehéz helyzetben, kihívásokkal teli világpolitikai és világgazdasági szituációban az állami költségvetésnek is kell találnia plusz forrásokat. Amit azonban én hiányolok, hogy ebben a kérdésben előzetes egyeztetésekre nem került sor. Bízok benne, hogy a következő hetekben lesz erre lehetőség, hiszen a közlöny is úgy jelent meg, hogy a két illetékes miniszternek július 1-ig kell a részleteket kidolgozni" - mondta Székesfehérvár polgármestere.

A rendelet végső formájának befolyásolása érdekében Cser-Palkovics András levélben fordul Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, illetve Varga Mihály pénzügyminiszterhez, amelyben azt kéri, ha nem is minden szolgáltatásra, de néhány alapvető dologra és ellátási formára használható legyen a jövőben is a rezsicsökkentett ár.

"Mire gondolok? Alapvetően a közvilágításra, illetve az intézmények fenntartására, szociális, óvodai, bölcsődei ellátásokra. Ez önmagában nagyon komoly tétel. Az elmúlt napokban, a bejelentett intézkedéseket követően átszámoltuk, hogy mit jelenthet ez Fehérvár esetében: 2022 második félévében nagyjából 1 milliárd forintos költségnövekményt okoz ez a döntés, 2023-ban pedig 2-3 milliárd forint közötti plusz kiadást jelent, jelentene. Ez nagyon nagy tétel még Fehérvár önkormányzatának is" - emelte ki a polgármester, hozzátéve, természetesen az önkormányzat takarékoskodni fog a jövőben is.

Cser-Palkovics András ugyanakkor hangsúlyozta, a többletköltség egy része kigazdálkodható, ám nagyon nagy segítség lenne, ha legalább a közvilágítást védett áron lehetne igénybe venni. A villamosenergia-fogyasztás ugyanis nagyon jelentős, és óriási áremelkedés történt a piacon, amit egy az egyben az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni. A városvezető úgy véli, ez a települések egy részénél a szolgáltatás színvonalát és minőségét is negatív értelemben érintheti.  

  

Borítókép: szekesfehervar.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek