2 évnél régebbi cikk

Augusztustól jóval olcsóbb lesz e-jeggyel és e-bérlettel buszozni Fehérváron, mint hagyományossal
Fehérvár Médiacentrum fotója
Wikipedia
Augusztustól jóval olcsóbb lesz e-jeggyel és e-bérlettel buszozni Fehérváron, mint hagyományossal

Néhány hét múlva akár 90 perces vagy 90 napos elektronikus buszjegyet is lehet majd vásárolni Székesfehérváron. Ugyanekkortól a papíralapú jegyek és bérletek ára átlagosan 20 százalékkal emelkedik.

Augusztus elsejétől megváltoznak a helyi buszközlekedésben kapható jegyek és bérletek, és azok díjai Székesfehérváron, írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs Központ (ÖKK).

Bevezetik az időalapú elektronikus jegyeket és bérleteket: lesz 90 perces, 24 órás és 72 órás jegy, emellett megjelennek 15, 30 és 90 napos bérletek is, melyeket online, okostelefonon lehet megvásárolni. Az azonos érvényességi időtartamú mobil bérletek a mai papírbérletek árával egyeznek majd meg.

A papíralapú jegyek és bérletek ára átlagosan 20 százalékkal növekszik majd, jelentette be sajtótájékoztatón Mészáros Attila alpolgármester. Ugyancsak változás, hogy a szeptember elsejétől a csalai telephelyre költöző Depónia Kft. dolgozóinak közlekedését a 26G és 26 C járatokkal biztosítják majd, ami a Csalán élők közlekedési lehetőségeit is javítja.

2020 tavasza óta mobiltelefonon is váltható minden országos és székesfehérvári helyi és buszjáratra jegy és bérlet. 2022-ben darabszámra vetítve az eladott jegyek 10 százalékát, a teljesárú bérletek 6 százalékát, a kedvezményes bérletek 11 százalékát mobiltelefonon vásárolták.

Mészáros Attila alpolgármester a sajtótájékoztatón bejelentette: augusztus 1-től az online, okostelefonon vásárolható jegyek és bérletek típusai és áraik szétválnak a jegy- és bérletpénztárakban kapható papíralapú jegyektől és bérletektől. Az azonos érvényességi időtartamú mobil bérletek a mai papírbérletek árával egyeznek majd meg, így aki mobil bérletre vált, nem költ többet utazásra a mai összegnél.

A pénztárakban továbbra is a megszokott jegyek és bérletek lesznek kaphatók, azonban magasabb áron. A buszon vásárolt jegy ára 310 Ft-ról 400 Ft-ra változik, így reményeink szerint valamelyest rövidül a megállókban a készpénzkezelés ideje. A 90 perces elektronikus jegy ára ezzel szemben 280 Ft lesz.

Okostelefonon kizárólag időalapú jegyek és bérletek lesznek kaphatók: 90 perces, 24 és 72 órás jegyek, 15, 30 és 90 napos bérletek. A 90 perces jegy átszállásokkal is használható. A diákok csak 30 napos, a 65 év alatti nyugdíjasok pedig 30 és 90 napos bérleteket válthatnak. A jegyek az első érvényesítéstől számított időponttól, a bérletek a vásárláskor megadott nap 0 órától az érvényesség utolsó napjának végéig érvényesek korlátlan számú utazásra. A jegyek esetén a jegy érvényességének lejárta előtt be kell fejezni az utazást.

Az online jegyek és bérletek vásárlására internet kapcsolattal rendelkező okostelefon, e-mail cím, bankkártya és egy alkalmazás letöltése szükséges. Kilenc alkalmazásból van lehetőség a vásárlásra, többek között az OTP Simple, a K&H mobilbank, a Telekom és a Yettel alkalmazásokból. Az alkalmazások teljes listája a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján érhető el.

Az első vásárlás előtt regisztráció szükséges, amely során e-mail címet kell megadni. Ha számlát kérünk a vásárolt jegyről, bérletről, ide fogja elküldeni a rendszer. A vásárlás során ki kell választani a várost, majd a jegy vagy bérlet típusát. Bérlet esetén meg kell adni az érvényesség kezdőnapját, és a személyazonosságot igazoló vagy kedvezményre jogosító igazolvány számát. A vásárlásról lehetőség van számla kiállítására. A legtöbb alkalmazásban eltárolható a fizetésre szolgáló bankkártya száma, így nem szükséges minden alkalommal újra beírni.

Felszállás előtt az alkalmazásban az érvényesítendő jegyre, bérletre, majd az érvényesítés vagy felszállás szövegre bökve aktiválódik a telefon kamerája, amit a busz első ajtaja mellett vagy a buszvezető fülkéjének falán található QR kódra kell irányítani. A beolvasás után 1-2 másodperccel a képernyőn megjelenő animációt be kell mutatni a buszvezetőnek.

2022. augusztus 1-től, hogy az összvonalas és tanuló bérletekhez már nem szükséges bérletigazolvány, elegendő a személyazonosságot igazoló igazolvány (személyi igazolvány, vezetői engedély, útlevél) vagy a diákigazolvány számának felírása a bérletre. Az utazás alatt a bérletre ráírt igazolványszámhoz tartozó igazolványt az ellenőr kérésére fel kell tudni mutatni. A nyugdíjas bérletekhez továbbra is szükséges a bérletigazolvány kiváltása a korlátozott érvényeségi idő miatt.

Az elmúlt időszak áremelkedései, a szomszédban dúló háború okozta energiaár-növekedés a közösségi közlekedés költségeire is kihatással van, ezért 2022. augusztus 1-től a papíralapú jegyek és bérletek ára átlagosan 20 százalékal növekszik. A papírszelvények cseréje miatt a bérletvásárlási időszak július 26. helyett augusztus 1-én kezdődik.

  • Menetjegy elővételben 340 Ft
  • Menetjegy autóbuszon váltva 400 Ft
  • 90 perces elektronikus jegy 280 Ft
  • 24 órás elektronikus jegy 800 Ft
  • 72 órás elektronikus jegy 1 650 Ft
  • 7 napos általános elektronikus bérlet 2 300 Ft
  • 15 napos általános elektronikus bérlet 3 900 Ft
  • Félhavi általános bérlet 4 700 Ft
  • 30 napos általános elektronikus bérlet 7 000 Ft
  • 30 napos tanuló elektronikus bérlet 280 Ft
  • 30 napos nyugdíjas elektronikus bérlet 2 970 Ft
  • Havi általános bérlet 8 400 Ft
  • Havi tanuló bérlet 340 Ft
  • Havi nyugdíjas bérlet 3 600 Ft
  • 90 napos általános elektronikus bérlet 19 250 Ft
  • 90 napos nyugdíjas elektronikus bérlet 8 190 Ft
  • Negyedéves általános bérlet 23 100 Ft
  • Negyedéves nyugdíjas bérlet 9 800 Ft
  • Átruházható havi bérlet 19 600 Ft

Szeptember 1-től a Depónia Kft. a Sörház térről a csalai telephelyre költözik. A dolgozók szállítását a 26G és 26C járatok módosításával biztosítják. A munkanapokon az autóbusz-állomásról 6:35-kor induló 26G járat 26C jelzéssel 6:30-kor indul, az iskolai előadási napokon 7:15-kor induló járat pedig munkanapokon közlekedik a Depónia Kft-ig. A Videotontól 14:15-kor és 22:15-kor induló 26G járatok 26C-ként a Depónia Kft-től indulnak úgy, hogy a Videotontól a megszokott időpontban indulnak tovább.

A Depóniát kiszolgáló járatok javítják a Csalán élők közlekedési lehetőségeit. A 26C járatok mindkét irányban érintik a megállóhelyet. Az Autóbusz-állomásról új 26C járatok indulnak munkanapokon és szabadnapokon 5:30-kor, munkanapokon 6:30-kor, 7:15-kor, 9:00-kor és 13:00-kor. A belváros felé új járatok indulnak munkanapokon 12:07-kor, 14:10-kor, 16:07-kor, 17:07-kor, 18:07-kor és 22:10-kor, a hét utolsó munkanapján 13:07-kor, munkanapokon és szabadnapokon 14:52-kor.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek