2 hónapnál régebbi cikk

Így változik a fehérvári parkolás augusztus 1-jétől
Így változik a fehérvári parkolás augusztus 1-jétől

Augusztus 1-jétől a közterülethasználat díjai mellett a parkolási díjak is változnak.

Ezeket évek óta nem emelték Székesfehérváron, azonban a háborús helyzet okozta infláció sajnos városunkat sem kerülte el, és nem tarthatóak fenn tovább a jelenlegi árak - írja közleményében az Önkormányzati Kommunikációs központ.

A legjelentősebb változás a történelmi belvárosban, azaz a kiemelt parkolási övezetben lesz. A lakossági bérlettel továbbra is lehetőségük lesz a történelmi belvárosban élőknek a lakásuk környékén parkolni. A behajtásra és várakozásra is jogosító lakossági bérletet az első autóra évente 6000 forintért, a második autóra pedig évente 10.000 forintért lehet majd kiváltani.

Továbbra is lesz lehetőségük vendégkártyát kiváltani a történelmi belvárosban élőknek, azonban ez csak behajtásra jogosít majd 2023. január 1-től, a parkolás és várakozás a kiemelt várakozási övezetben óránként 900 forintba kerül majd, 0-24 órás időintervallumban. A történelmi belváros szűk utcáiban így enyhíteni lehet a parkolási problémákat.

A behajtási engedély, melyet az belvárosi üzlettulajdonosok vagy a belvárosban különböző szolgáltatásokat végzők válthatnak ki, díjmentes lesz – viszont ez parkolásra nem jogosít! 

Ugyancsak jelentős változás lesz, hogy – meghallgatva a lakossági kéréseket – az ingyenes parkolás csak szombaton déltől kezdődik és hétfőn reggelig tart majd. Az új szabályozás – a belvárosi kiemelt zóna kivételével – az összes parkolási zónára vonatkozik 2022 augusztus 1-jétől.

Az egy óra ingyenes parkolási lehetőség továbbra is megmarad a II-es övezetben, és NFC kártyával szombaton is lehetséges lesz egy órányi ingyenes parkolásra a sárga zónában.

Az NFC kártyát, azaz elektronikus parkolási kártyát a Városgondnokság parkolási ügyfélszolgálatán lehet kiváltani. Az I-es, a II-es és a III-as övezetben a parkolási díjak is emelkednek augusztus 1-jétől.

A várakozási díj zónák szerint (időkorlát nélkül):

  • Kiemelt várakozási övezet 900, Ft/óra (csak engedéllyel)
  • I. várakozási övezet 480,- Ft/óra
  • II. várakozási övezet 360,- Ft/óra
  • III. várakozási övezet 240,- Ft/óra
  • Autóbuszoknak 720,- Ft/óra
  • Behajtási engedély a kiemelt várakozási övezetbe - DÍJMENTES
Borítókép: Pápai Barna
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek