Régiónkban 90,5 százalékkal nőttek a lakbérek 2015 óta - mi a helyzet Fejér megyében és Fehérváron?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Régiónkban 90,5 százalékkal nőttek a lakbérek 2015 óta - mi a helyzet Fejér megyében és Fehérváron?

Csúcssebességre kapcsolt az országos albérletpiac, miután megtörtént a felvételi ponthatárok kihirdetése. Székesfehérváron az utóbbi időszakban jelentősen emelkedtek az albérletdíjak, ám nem az egyetemre érkezők miatt.

Július végén országszerte összesen több mint 10 ezer kiadó lakóingatlan várt bérlőre, de az országon belül jelentős eltérések vannak a kínálatban és az árakban egyaránt - ez áll többek között az ingatlan.com legfrissebb elemzésében.

“Az utóbbi két évben a járvány hatásai miatt rendhagyóan alakult az albérletszezon, ám az idén már a pandémia hatása jóval kisebb mértékű. Ez abból is látható, hogy országos szinten felélénkült a kereslet, így az átlagos bérleti díjak felfelé indultak” - mondta Balogh László, az ingatlanportál vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “A háború miatt is bizonytalanabbá váló gazdasági környezet és az átlag feletti energiafogyasztásra vonatkozó piaci árazásról szóló új rezsiszabály az alacsony bérleti díjú és olcsón fenntartható albérletek felé fogják eltolni a keresletet.” 

Mi várható idén a megyében? 

A KSH lakbérindexének legfrissebb adatai szerint, 2015-től idén júniusig országszerte 65,8 százalékkal, a fővárosban pedig 57,3 százalékkal nőttek a bérleti díjak. A Közép-Dunántúli régióban pedig ezzel párhuzamosan 90,5 százalékos drágulás következett be.

A szakértő szerint a gazdaságilag fejlettebb, munkaerőpiaci szempontból kedvezőbb helyzetben lévő nagyvárosokban erősebb a kereslet a kiadó lakások iránt. Emellett az egyetemmel rendelkező megyeszékhelyeken - többek között Székesfehérváron is - pedig minden tanév előtt a diákok biztosítanak extra keresletet a helyi albérletpiacon.

"Az olyan városokban, amelyekre mindkettő igaz, ott a bérleti díjakat felfelé húzza, hogy az egyetemre tartó diákok és a városba érkező állást vállaló dolgozók, többek között pályakezdők versengenek a kínálatban megjelenő kiadó lakásokért” - mondta Balogh László. Hozzátette, Fejér megyében a ponthatárok kihirdetését követően sok új kiadó lakás jelenhet meg a kínálatban, ami viszont fékezheti a drágulás ütemét.

A jelenlegi helyzetben a bérleti díjak mellett a rezsi összege és a fűtéstípus is fontos szemponttá léphet elő az albérletkeresők számára.

Mennyi a bérleti díj? 

Az áraknál maradva: az adatok szerint a július végi Fejér megyei kínálatban szereplő kiadó lakások átlagos bérleti díja 160 ezer forint volt, ahogy Székesfehérváron is ez átlagbérleti díj volt a jellemző. Előbbi 45 százalékkal, utóbbi 33 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten.

Koncz András, a Märcz Ingatlan lakossági üzletág-vezetője azt mondta,

a felvételi ponthatár-hirdetés számottevően nem befolyásolja a székesfehérvári albérletpiacot, mivel a teljes lakossághoz mérten kevés a egyetemre felvételiző diákok száma.

A városban az utóbbi időszakban jelentősen emelkedtek az albérletdíjak, 100 ezer forint alatt nagyon ritka, vagy talán nincs is kiadó albérlet a kínálatban.

“A fehérvári áremelkedés jellemzően 20-30 százalékos, de vannak olyan ingatlanok, ahol jóval magasabb a drágulás, 50-60 százalék, szűkös és nem minőségi a kínálat, a kereslet viszont jelentős” - fogalmazott Koncz András.

Az ingatlan.com adatai szerint jelentősebb kínálattal rendelkező Fejér megyei települések között van Dunaújvárosban, Velence és Mór, közülük Velencén lehet a legdrágábban albérletet találni. 

Balogh László szerint egyelőre nehéz megmondani, milyen irányt vesz az országos albérletpiac a főszezon után, ez nagyban függ a gazdasági helyzet, ezen belül a munkaerőpiac és a bérek alakulásától is. Egy biztos, hogy egy általános kereslet mindig lesz a kiadó lakások iránt, kérdés, hogy ez milyen erejű lesz, mert a bérleti díjakat végső soron ez fogja meghatározni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek