1 évnél régebbi cikk

Átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új tornacsarnokát és épületszárnyát
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Cser-Palkovics András
Átadták a Ciszterci Szent István Gimnázium új tornacsarnokát és épületszárnyát

A mostani projektben új tornacsarnok, új tornaterem, újjáépült díszterem, étkező, új tanári szobák, új sportpálya és 12 új tanterem készült el.

A Ciszterci Szent István Gimnázium bővítése még 2020 októberében kezdődött meg. A 2013-ban megfogalmazott tervekre 2017-ben érkezett igen a kormány részéről 2,6 milliárd forintos támogatással. A második ütem megvalósításához pedig további 1,6 milliárd forint támogatást biztosított a kormány. 

A fejlesztésnek köszönhetően új tornacsarnok, ebédlő és konyha, díszterem épült, ezenkívül 12 tanteremmel és egy nagy közös tanárival is gazdagodott az intézmény. A beruházás a tervezett 2023 januári átadás helyett már idén szeptemberre elkészült. 

"Mi a kormány részéről ezért tartjuk fontosnak a keresztény iskolákat, katolikus iskolákat, ezért tartjuk fontosnak a szerzetesi iskolákat és azon belül is azt a közel 4200 gyermeket nevelő, illetve tanító ciszterci közösséget, akik mindezt szolgálják, nemzetet, hazát és kereszténységet egyaránt" - mondta el Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az átadó ünnepségen.

Bérczi Bernát zirci apát a ciszterci iskola történetét elevenítette fel, hangsúlyozva, azért is volt szükség a bővítésre, mert egyre több diák választja továbbtanulási célul az intézményt. Az átadóünnepségen Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője az iskola intézményének fontosságát emelte ki, Dobó István, Eger várkapitányának mondatait idézve fel, aki azt mondta, a vár ereje nem a kövekben, hanem a védők lelkében rejlik.

"A vár kövei nélkül a védők lelke mit sem ért volna. És a tanárok és a diákok ereje mit sem érne, ha nem lenne vár, ha nem lenne iskola. Ezt az iskolát építettük fel közösen, együtt és adjuk át a tanároknak és diákoknak" - hangsúlyozta Vargha Tamás. 

Cser-Palkovics András polgármester szerint a térrel együtt a város patinás épületét alkották újjá. Mint mondja, sikerült szépet, hasznosat, funkciójában olyat alkotni, amelynek örülnek a diákok.

"Olyan új terek nyíltak meg, én is erre hívnám fel a figyelmet, a közösségi erőre adnak nekünk lehetőséget és teret. Ennek az egésznek akkor van értelme, ha tartalommal tudjuk megtölteni. Akkor lesz ez köznevelés és akkor fog ez a nevelés az egyénen túl a közösségre is hatni" - emelte ki a polgármester.

Elhangzott az is, halad tovább Fehérvár iskoláinak megújítása. A Vasváriban és a Kodolányiban zajlik a nyílászárók cseréje történik meg, a Tópartinál hamarosan átadhatják a munkaterületet a felújításhoz, valamint folyamatosan zajlanak a 16 iskolát érintő mosdó és vizesblokk felújítások. Energetikai korszerűsítéseket is indít a város, több mint egy tucat intézmény fog teljes vagy részleges felújítást kapni, ennek keretében pedig napelemeket is. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek