2 évnél régebbi cikk

Password, 123456: íme a legrosszabb jelszavak slágerlistája
Fehérvár Médiacentrum fotója
flickr/Lewis Ogden
Password, 123456: íme a legrosszabb jelszavak slágerlistája

Nagyon úgy tűnik, továbbra sem tudunk okulni az elmúlt évek jelszavas csalásaiból, még mindig túlzott egyszerű, így könnyen kitalálható jelszavakat választunk. A NordPass idén is kiadta a világ legrosszabb jelszavait rangsoroló 200-as listáját.

Az alapvetően jelszókezelő fejlesztésével foglalkozó cég szinte már munkájából adódóan is elkészíti a rangsort, és valljuk be: az emberiség sajnos adja ehhez az alapanyagot bőven rosszabbnál rosszabb jelszavak formájában. Pedig digitális életünk és javaink védelme kiemelten fontos lenne, hiszen egy-egy jelszó feltörésével a bűnözők zöld utat kaphatnak vagyonunkhoz, titkos dokumentumainkhoz. A 200-as lista elkészítéséhez egyébként a NordPass a már feltört és kiszivárgott jelszavak összesítése alapján készítette el, az ehhez szükséges adatok mintegy 3 TB méretű adatbázist tesznek ki.

De ne is húzzuk az időt, csapjunk a közepébe, íme a 200 legrosszabb jelszó szűk elitje, a világ jelenlegi 10 legrosszabb biztonságosnak nem nevezhető biztonsági jelszava. Zárójelben azt a számot láthatjuk, ahányszor idén feltörték az adott jelszót. Természetesen ez csak a nyilvánosságra kerülő adatokat jelenti:

  1. password (4 929 113)
  2. 123456 (1 523 537)
  3. 123456789 (413 056)
  4. guest (376 417)
  5. qwerty (309 679)
  6. 12345678 (284 946)
  7. 111111 (229 047)
  8. 12345 (188 602)
  9. col123456 (140 505)
  10. 123123 (127 762)

A lista egyébként leszűkíthető országokra is, így gyorsan meg is néztük, melyek Magyarország legrosszabb jelszavai. Nos, nálunk idén az 123456 volt a befutó, legalábbis a hackertársadalom szemében, a csalások és visszaélések elszenvedői talán már megtanulták, hogy nem ez volt a legjobb választás.

A számsorok szorulnak különösebb magyarázatra, a Kinder123 harmadik helye számomra kisebb meglepetés, bár a statisztika azt mutatja, az alig 2 perc alatt feltörhető jelszót 2 689 felhasználó esetében fel is törték a bűnözők. Szintén érdekes a Joci01 és a mandula Top10-es helyezése, míg a qqqqq és a klaviatúra felső sorában balról jobbra haladva egymást követő qwertz élbolyban történő feltűnése már nem akkora szenzáció.

Itt is bemutatjuk a 10 leggyakrabban feltört jelszót, zárójelben a kiderült visszaélések számával:

  1. 123456 (10 218)
  2. 12345 (2 714)
  3. Kinder123 (2 689)
  4. 1234 (2 323)
  5. telefon (2 311)
  6. Joci1 (2 005)
  7. qwertz (1 814)                 
  8. mandula (1 759)
  9. qqqqq (1 670)
  10. 123 (1 468)

Érdemes egyébként áttanulmányozni a teljes magyar ranglistát, gyakoribb neveink szinte kivétel nélkül megtalálhatóak benne, de olyan kifejezések is feltűnnek a 200 legrosszabb magyar jelszó között, mint például:

pumukli, budapest, boszorka, szerelem, bowden, edesarc, cunci, szeretlek, levendula, mazsola, delfin, samsung, ferrari, cicamica, meszarovics, garfield, password, juventus, palmafa, eminem, barcelona, nemtudom, kacsa, killer, maszat, fradika, ronaldo, kakukk, micimacko.

És hogy milyen a jó jelszó? Egy egyszerű kereséssel rengeteg hasznos tanácsot kaphatunk a témában, néhányat magunk is összegyűjtöttünk:

- Nem kell spórolnunk a jelszó hosszával, minimum 8-10 karakter, de még inkább 14 vagy annál több lenne az ideális. Minél hosszabb a jelszó, annál nehezebb feltörni azt, sok oldalon épp ezért előre meg is határozzák a minimális karakterszámot és kombinációkat.

- Használjunk kis és nagy betűket, számokat és szóközöket, ha utóbbit a jelszógenerátor nem engedi, akkor egy alsó vonással (_) pótolhatjuk ezt a biztonsági trükköt.

- Frissítsük rendszeresen jelszavunkat, minimum háromhavonta váltsunk jelszót! Ne egy jelszót használjunk minden általunk kezelt oldalhoz, minden egyes webes szolgáltatás bejelentkezési felületén használjunk különböző jelszót.

- Használjunk jelszókezelő alkalmazásokat! Ezekből léteznek fizetős és ingyenes verziók is, mindenki tud a lehetősége szerint választani belőlük.

És a végére a legfontosabb tanácsunk: egy életre felejtsük el az 123456 jelszót!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek