Isteni színjáték - God of War teszt
Isteni színjáték - God of War teszt
Isteni színjáték - God of War tesztKülcsín
Bár a gamerek körében ismerősen csenghet a God of War cím, sajnos a PlayStation tulajokon kívül nem nagyon próbálhatta senki, ugyanis az első játék megjelenésétől kezdve PS-exkluzívnak számít. Hogy ez most jó vagy rossz azt mindenki döntse el maga, én az Xboxos tábort erősítve mondhatom, hogy már csak ezért az egy játékért is simán megéri beruházni a Sony csúcskonzoljára.
Tősgyökeres Xboxosként sokáig ismeretlen volt számomra a God of War széria, majd az egyik gamer-újságban figyeltem fel az istenekkel hadilábon álló Kratosra, aki fittyet hányva mindenre, romba akarja dönteni az Olümposzt minden egyes lakójával együtt. Ez ám a tökös csávó!
A God of War első része valamikor 2005-ben került a piacra, majd egészen 2015-ig éves szinten produkált valami programot, amelyben újra Kratos bőrébe bújva oszthattuk az ellent. A legemlékezetesebbre a számozott kiadások sikerültek (God of War I, II, III), ám a különböző kiegészítők is hozzátették a magukét a görög istenek elleni harchoz.
Dióhéjban a sztoriról: A God of War első nekifutásában Kratos spártai harcosként Árész, a háború istenének segítségét kéri a barbárok legyűréséhez. Igen ám, de az istenek semmit nem adnak ingyen, így cserébe Kratosnak végeznie kell saját családjával. Kratos bosszút esküszik és az alvilágba paskolja a hadistent (God of War I). A második részben Kratos apjával, Zeusszal is összeakasztja a bajuszt, hogy aztán halála utána Gaiával szövetkezve a főisten nyomába eredjen. A God of War III főként a Zeusz utáni hajszáról szól, majd miután Kratos leszámolt újszülött apjával, nyomtalanul eltűnt.
Sztori
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért. Többé-kevésbé. Kratos, a háború istene hátat fordított addigi harcokkal tarkított életének, hogy aztán jó pár évnyi kihagyás után ismét előkapja varázsfejszéjét, és szétcsapjon az életére törő mitológiai lények között. Igen ám, de ezúttal az otthonául szolgáló Görögország és az Olümposz helyett a vadregényes skandináv vidéken bukkan fel, jóval idősebben, meggyötörtebben és egy fiúval, Atreus-szal az oldalán.
Bizony Kratos - ahogy mondani szokás - letelepedett, ám ez az idilli kép nem tartott sokáig, ugyanis felesége egy szomorú napon elhalálozott. Kratos és Atreus gyászolnak, az asszony utolsó kívánsága pedig az volt, hogy hamvait a kilenc birodalom legmagasabb hegycsúcsairól szórják szét. Váratlan esemény aztán felgyorsítja a történetet, így Kratos és a félig-meddig kiképzett lurkó nekivágnak az északi zord és kegyetlen világnak.
Játékmechanika
A God of War egészen pofásan néz ki mozgás közben: konkrétan minden egyes jelenetnél, minden egyes képkockánál az állam után kapkodtam olyan gyönyörű volt. A játékmenetet tokkal-vonóval kicserélték, míg a szinte tökélyre fejlesztett harcrendszer hozza a megszokott minőséget. És van itt még a Last of Us-hoz hasonló, csak egymásra számító túlélős vonulat is, amely olyan erős gerincet ad a rebootolt God of Warnak, hogy sanszos, jó sokáig fogjuk még emlegetni.
Az átvezetők is rendkívül látványosak és olyan parádésan sikerült összekötni a gameplay-jel, hogy sokszor nem vettem észre, hogy mikor megy át sztoriba, vagy éppen mikor kapom vissza az irányítást. Maga Kratos mozgatása is finomodott, a váll mögüli leskelődésnek köszönhetően pedig még jobban bele tudjuk élni magunkat a viszonylag szabadon bebarangolható mesés környezetbe.
Alapvetően - ha már északi mitológia - Thor kalapácsához, Mjölnirhez hasonló fejszével vagdalózhatunk: gyenge és erős támadásokkal ritkítva az ellent, amelyhez hozzájönnek Atreus hajszálpontos nyílzáporai nyilacskái, amelyek irányát akár mi is fazonra szabhatjuk. A támadás mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a védekezésre is, így pajzsunknak és az innen-onnan beszerezhető vértjeinknek is fontos szerepe lesz, ha le akarjuk nyomni az egyre erősödő ellent. Ja, és mindezt magyar feliratozás mellett tehetjük, így lesz igazán teljes a God of War-élmény.
Összegzés
A God of War újragondolt része első, második, de még sokadik nekifutásra is lenyűgöző. Valami hasonló feelinget az igazán nagy nevek végigjátszása közben éreztem, ahol minden egyes elindításnál konkrétan perceket voltam képes a megalkotott a világban gyönyörködni. Na, valami hasonlót váltott ki belőlem is a God of War skandináv mitológiával átszőtt etapja is.
Azt le kell szögezzem, hogy eszméletlenül hosszúra is sikeredett, amely akár rosszul is elsülhetett volna, ugyanis a legtöbb elnyújtott játék az utolsó bosshoz közeledve kidurran, és nem marad más, mint a rideg valóság és az önmagát ismétlő, repetitív mókázás. Szerencsére a God of Warnál semmi még ehhez hasonló sem figyelhető meg, végig változatos és minden mozzanatában epikus kalandot sikerült összehozniuk a Santa Monica Studios srácainak.
A harcrendszer megmaradt a maga egyediségénél, amit pörgős és látványos átvezetőkkel és szórakoztató quick eventekkel pakoltak tele, nem beszélve a különböző kombók elsajátításáról és fejleszthető kütyük tömkelegéről. Tehát van itt minden, amit egy modern akció-kalandjáték megkövetel. A God of War egy zseniálisan megalkotott borongós hangulatú mese lett, amelyben a látvány és játékélmény egymással vetekedve törekszik a tökéletességre. És, ha nem jönne a Rockstar Red Dead Redemption 2-je, akkor már most tuti az év játéka lenne.
