1 évnél régebbi cikk

Félévszázados is elmúlt a fehérvári Somogyi-mozaik
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szabó Péter
Félévszázados is elmúlt a fehérvári Somogyi-mozaik

A fehérvári középületekben rengeteg érdekes alkotás található, megkerestük a közelmúltban a Vörösmarty Iskola könyvtárában a polcrendszer mögül előkerült sgraffitó testvérét.

Nem is oly rég számoltunk be arról a sgraffitóról mely az egykor 323-as néven ismert 323. sz. Építőipari Szakmunkásképző Intézet, mai nevén Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola könyvtárába került elő a polcrendszer mögül. Már akkor jeleztem, a sgraffitót jegyző Somogyi Jánosnak van még egy kevésbé ismert alkotása az egyik székesfehérvári tanintézményben.

Kapcsolódó
Polcrendszer mögül került elő a monumentális fehérvári sgraffitó

A könyvtár polcrendszere mögül szabadították ki azt a 15 négyzetméteres sgraffitót a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolában, amely még a tanintézmény kialakításakor készült, majd hamarosan el is tűnt több ezer könyv mögé rejtve.

Somogyi János 1928. november 21-én született Budapesten. 1947 és 1952 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mesterei között tudhatta Kmetty Jánost, Pór Bertalant, Bán Bélát és Szőnyi Istvánt. A kiváló festőművész munkásságát számtalan díjjal elismerték, 1972-ben és 1974-ben megkapta az MM nívódíját, 1973-ban a Munkácsy-díjat, de elismerték SZOT-díjjal és ösztöndíjjal is.

Munkáiban fontos szerepet kaptak a közvetlen emberábrázolások, színvilágában gazdag tájbemutatások, murális munkáira a dinamika jellemző. A fővárosi és vidéki tárlatok, külföldi magyar kiállítások rendszeres szereplője volt. Somogyi János 2010. február 22-én hunyt el a fővárosban.

Pályafutása során rengeteg köztéri vagy közintézményben helyet kapó alkotást készített, Székesfehérvárra két ilyen is került. Az egyik a fentebb említett, a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola könyvtárában, míg a másik a Kodolányi János Főiskola egykori főépületének aulájában található.

A mozaik 1972-ban készült, az eredeti terveknek megfelelően az akkor még a Megyei Pártbizottság Oktatási Intézetének otthont adó épületben került állandó helyére. Később a mozaik maradt, az épület használói azonban változtak, előbb 1992-től a Kodolányi János Főiskola, majd az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat talált itt otthonra.

Maga a mozaik egy vörös leplet markoló kezet ábrázol, mérete nagyjából 7x3,5 méter, állapota kifejezetten jónak mondható. Reméljük, a területre tervezett fejlesztések ellenére megmarad Somogyi János alkotása, mely immár 51 éve tölti mindennapjait Székesfehérváron.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek