Kossuth Lajos darutollas fövege
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Kossuth Lajos darutollas fövege

A kifejezetten ritka ábrázolással készült Kossuth-szobor 23 éve állandó része a Rákóczi utca látképének, Székely János Jenő alkotása az egykori politikus születésének 200. évfordulójára készült.

Folytatjuk Székely János Jenő fehérvári alkotásait bemutató sorozatunkat, melynek keretében korábban már írtunk a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagjának, Beszédes Józsefnek emléket állító domborművéről, a fehérvári születésű író-költő, Jankovich Ferenc emléktáblájáról, illetve a Semmelweis Ignác fehérvári kötődésének emléket állító domborművéről. Foglalkoztunk már a gimnáziumi éveit Székesfehérváron töltő Reguly Antal néprajzkutató előtt tisztelgő domborművel, a Repülés Áldozatainak Emlékművével, de Székely János Jenő neve Szent Imre szobrához is szorosan kötődik, hiszen annak 1989. október 13-i előkerülését követően a kolozsvári születésű szobrász restaurálta a páratlan művészettörténeti értékel bíró alkotást.

Az 1956. május 25-én Kolozsváron született szobrászművész 1989-ben költözött Székesfehérvárra, a Köztérkép összesen 19 köztéri alkotását listázza, ezek közül három Szlovéniában, kettő-kettő pedig Olaszországban illetve Romániában található. A Magyarországon lévő 12 alkotásának nagy része Székesfehérváron tekinthető meg. Munkásságát bemutató sorozatunkban ezúttal a Kossuth Lajost formázó mellszobrával foglalkozunk részletesebben.

Székely János Jenő fehérvári Kossuth-ábrázolása ritka megjelenítése történelmi nagyságunknak, Kossuth Lajost ugyanis a róla készült szobrokon általában előre, a jövőbe bizakodóan tekintő, magabiztos fellépésű, erőteljes személyiségként jelenítik meg. Székely János Jenő bronzból készült alkotásán Kossuth Lajos a darutollas kalapját mellkasára szorító, fejét kissé meghajtó, idősebb korát megidéző alakja látható. A felirat a szobor alatti posztomensen:

„„LEBORULOK E NEMZET NAGYSÁGA ELŐTT””

A mellszobor avatására 2002. szeptember 19-én került sor, az alkotás elkészítésének apropóját az adta, hogy ekkor ünnepeltük az egykori politikus születésének 200. évfordulóját. Kossuth Lajost még 1888-ban Székesfehérvár díszpolgárává választották, a szobor felállításával a város méltón emlékezett meg díszpolgára születésének jeles évfordulójáról.

Az alkotás a Rákóczi utcában, az Ősz utcai bankfiók bejáratával szemben, vagyis egy kifejezetten forgalmas részen található. Szerencsére állapota kiváló, reméljük, a nemzetünk nagyjáról készült különleges alkotás még évtizedekig állandó része lesz a környék utcaképének.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek