1 évnél régebbi cikk

24 órán belül 4 sofőrt vettek őrizetbe a rendőrök Fejérben
24 órán belül 4 sofőrt vettek őrizetbe a rendőrök Fejérben

Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Velencén és Mezőfalván is intézkedniük kellett a rendőröknek egy nap leforgása alatt.

Velencén, a Tópart utcában ellenőriztek a járőrök február 27-én hajnalban egy autót és annak sofőrjét. A 39 éves járművezető az egyenruhásoknak vezetői engedélyt átadni nem tudott, mivel azt korábban ittas járművezetés miatt bevonták, továbbá a vele szemben alkalmazott alkoholszonda ittasságot jelzett, ezért további mintavételre előállították és őrizetbe vették.

A járőrök február 27-én délelőtt Mezőfalva külterületén állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő 57 éves budapesti sofőrt, akiről az igazoltatása során megállapították, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A férfit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.

Székesfehérváron, a Farkasvermi úton vontak intézkedés alá az rendőrök 2023. február 27-én délután egy 31 éves helyi illetőségű járművezetőt. Az ellenőrzés során a férfi vezetői engedélyt nem tudott átadni, mivel azzal soha nem rendelkezett. Őt az egyenruhások a rendőrségre előállították, ahol meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették.

A rendőrök 2023. február 27-én este Dunaújvárosban, az Aranyvölgyi úton szűrtek ki a forgalomból egy eltiltás hatálya alatt közlekedő autóst. A 43 éves pusztaszabolcsi lakost korábban a Dunaújvárosi Járásbíróság tiltotta el a járművezetéstől, ezért a férfit  bűnügyi őrizetbe vették - írja a police.hu.

Borítókép: PB
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek