1 évnél régebbi cikk

Ismét jön Fehérvárra a Google Utcakép autója
Ismét jön Fehérvárra a Google Utcakép autója

Március 9-én indulnak útnak Magyarországon a Google-autók, és fél évig járják majd az országot.

Idén is készülnek új képek Székesfehérvárról, a cég közleménye szerint a Google Utcakép autói szeptemberig több helyet is érintenek majd hazánkban. A szolgáltatás honlapja szerint az összes magyar régiót bejárják, és összesen 22 nagyvárosban, köztük Székesfehérváron készülnek majd új utcaképek.

Hazánkban a Google szolgáltatása már 2013 óta elérhető, az utóbbi években pedig az autók mellett gyalogosan, valamint biciklivel is készítettek már felvételeket olyan helyeken, amelyeket gépjárművel nem lehetett megközelíteni.

Kiemelik, az Utcakép képei csak azt mutatják, amit a járműveink láttak azon a napon, amikor a hely mellett elhaladtak, illetve több hónapot is igénybe vesz a felvételek feldolgozása. Azokon a helyeken pedig, ahol sok éven keresztül gyűjtöttek képeket, a helyek változását is meg lehet tekinteni az Időgép funkció segítségével.

Az arcok és a rendszámtáblák elhomályosítására a Google jelenleg létező legmodernebb technológiát fejlesztette ki, amelyet az Utcakép Google által készített fotókon is alkalmaznak. Ha mégis úgy látjuk, hogy az arcunk, esetleg rendszámtáblánk további homályosítást igényel, vagy azt szeretnénk, hogy az egész házunkat, autónkat vagy alakunkat elhomályosítsák, küldhetünk be kérelmet a Hibabejelentő segítségével.

Borítókép: Google
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek