1 évnél régebbi cikk

Változik a március 15-i ünnepség helyszíne és programja
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Változik a március 15-i ünnepség helyszíne és programja

A várható szélsőséges időjárás miatt módosul a március 15-i ünnepi program helyszíne.

Az időjárás-előrejelzés szerint viharos erejű szél várható szerdán Székesfehérváron. Így a nemzeti ünnepen, március 15-én külső helyszínre tervezett városi programokat – az ünneplők és a szereplők biztonsága érdekében – részben beltéren rendezik meg, és vannak, amelyeket elhalasztanak - írja az Önkormányzati Kommunikációs Központ.

Az ünnepi műsor 10 órakor a Városház tér helyett a Városháza Dísztermében kezdődik, ahol a Vörösmarty Színház Petőfi rock című előadásának részletét láthatják a jelenlévők,

és mindazok, akik a város YouTube-csatornáján vagy a Fehérvár Televízió adásában élőben követik a programot.

A műsort követően Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke mond beszédet. Ezt követően, ha az időjárás engedi, az ünneplők a koszorúzás helyszínére, az Ady Endre utcába sétálnak át közösen, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar vezetésével.

Március 15-én nyílik meg ismét a megújult Városháza a nagyközönség előtt. Déli 12 órakor az épület történetét bemutató kiállításra invitálják az érdeklődőket, a tárlatot a Városi Levéltár és Kutatóintézet rendezi. Délután három időpontban – 13, 14 és 15 órakor – vezetett séták is indulnak az épületben, a 15 órás bejárásra még lehet jelentkezni, a regisztrációkat a Tourinform Iroda fogadja a következő linken: https://turizmus.szekesfehervar.hu/varoshaza-korbevezetes-regisztracio.

A Városház térre tervezett kézműves programok, valamint a Zichy ligetben a népi játszóház és a huszárbemutatók elmaradnak,

ezeket egy későbbi időpontban – remélhetően kedvezőbb időjárási körülmények között – tartják majd meg a szervezők a Csónakázó-tó partján, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületénél.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek