Áldást kaptak a székesfehérvári utazók Maroshegyen
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Áldást kaptak a székesfehérvári utazók Maroshegyen

Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A pénteki szentmise keretében a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását.

A székesfehérvári ökomenikus kórus előadásával kezdődött a hagyományosan minden évben július 25-én tartott Szent Kristóf napi búcsú a maroshegyi templomban pénteken. Maroshegyen az 1940-es évek elején épült templom védőszentje Szent Kristóf, az a vértanú, akinek létezését történelmileg egyértelműen bizonyítani ugyan nem lehet, mégis nagy tiszteletnek örvend. A hagyomány szerint a 3. század elején egy folyó partján élt, ahol egy remete tanácsára megkeresztelkedése után az emberek szolgálatába állt, és a folyóhoz érkezőket átsegítette a túlpartra.

A maroshegyi templom búcsúnapján a szentmisét Tóth Tamás plébános atya mutatta be, aki a hétköznapi közlekedés kapcsán a türelemre, udvariasságra, bölcsességre, és a másik ember tiszteletére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy leginkább a lelki nyugalom hiányzik a közlekedőkből, ezért a belső békét és biztonságuk érdekében Szent Kristóf közbenjárását kérte rájuk.

A szertartás a járművek megáldásával fejeződött be, ahol a védőszent közbenjárását kérve szenteltvízzel hintették be az autók kulcsait.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek