A mennybe jutott szentek után a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe
A mennybe jutott szentek után a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe
A mennybe jutott szentek után a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepeAz egyház tanítása szerint az élő és holt hívek titokzatos közösségben három csoportot alkotnak: a küzdő egyház a földön élő lelkek közössége; a szenvedő egyházba a már elhunyt, de még a tisztítótűzben szenvedő lelkeké, míg a diadalmas egyház a már a mennyekbe jutott, üdvözült híveké. Utóbbiakat nevezzük mindenszenteknek.
Mindenszentek ünnepét IV. Gergely pápa 884-ben tette egyetemessé, a VIII. században tevődött át a pünkösd utáni első vasárnapról november 1-ére, és a XX. században lett halottak napja vigíliája, vagyis előestéje. November 1-jén azokat a szenteket ünnepeljük, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba.
Egyházi ünnepről van szó, ami ma Magyarországon hivatalosan munkaszüneti nap. Máig élő szokás mindenszentekkor is ellátogatni a temetőbe, gyertyát gyújtani, rendbe tenni a sírokat.
A régiek úgy tartották, ezen a napon a halottak hazalátogatnak, ezért sok helyen kenyeret, sót hagytak nekik az asztalon. A néphit szerint azonban éjszaka kerülni kell a templomokat, mert azokban ilyenkor állítólag a halottak miséznek, és ha valaki meglátja őket, hamarosan ő is meghal.
November 2., halottak napja a szenvedő egyház ünnepe, vagyis a földön küzdő egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte a X. század végén, hogy miután mindszentekkor megemlékezünk a mennyország szentjeiről, másnap emlékezzünk az összes elhunytról. A XIV. században vált hivatalossá, később pedig egyházi ünnepből pedig fokozatosan a halottakról való megemlékezés felekezettől független napjává. E nap fókuszában is a temetőlátogatás, a sírok feldíszítése, gyertyagyújtás áll, a hagyomány szerint pedig tilos a munka, nehogy megzavarjuk a halottak nyugalmát.
