12 hónapnál régebbi cikk

Kisorsolták a Versünnep döntőseinek mentorait
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Kisorsolták a Versünnep döntőseinek mentorait

Kiderült, kik segítik a XIII. Fehérvári Versünnep tizenkét döntősét a felkészülésben. A szerda délutáni mentorsorsoláson eldőlt, hogy a Vörösmarty Színház mely művészeivel dolgoznak együtt a diákok a következő hetekben.

A Vörösmarty Színház művészei kilenc éve segítik a Fehérvári Versünnep döntőseit mentorként. Így lesz ez a 2023-ban döntőbe jutott tizenkét középiskolással is. Az idei évben hat színművész vesz részt a programban: Andrássy Máté, Imre Krisztián, Juhász Illés, Kelemen István, Kozáry Ferenc és Molnár G. Nóra. A művészek két-két versenyző felkészülését segítik majd.

A sorsoláson részt vett Mészáros Attila alpolgármester, aki kiemelte, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy nagyon sok a tehetséges diák városunkban: "Nagy öröm, hogy a fehérvári középiskolások és az egyházmegyében tanuló diákok szeretik a verseket, a magyar irodalmat. A program jelentőségét mutatja az is, hogy a Fehérvári Versünnepnek mindig van utóélete: barátságok köttetnek, közösségek alakulnak, a fiatalok programokat szerveznek. A verseny mára egy mozgalommá nőtte ki magát!" – fogalmazott Mészáros Attila.

A verseny után a város nagy rendezvényein vagy akár a színházban is láthatjuk a versünnepes résztvevőket, ahol megmutatják mindazt a tudást és értéket, ami bennük van.

Juhász Illés folyamatosan részt vesz mentorként a programban. A Vörösmarty Színház művésze elmondta, hogy a mentorok számára is meghatározó élmény a felkészülés. A közös munka során a fiatalokat igyekeznek gyakorlati tanácsokkal ellátni a választott vers értelmezéséhez és tolmácsolásához.

A mentorok a színházban találkoznak majd mentoráltjaikkal, egyéni ütemezés szerint. A sorsolás alapján Andrássy Máté segíti majd Galovics Luca és Szücs Boglárka felkészülését. Imre Krisztián mentoráltja lesz Tóth Marietta Júlia, valamint Szabó Gergő. Juhász Illés ezúttal Borbély Bálint Istvánt és Tóth Ádámot segíti. Kelemen István szintén két fiatal felkészülését támogatja munkájával, a sorsolás alapján Bódizs Boróka Ajsa, valamint Farkas Angéla lesz a mentoráltja. Kozáry Ferenc segíti Vargha Villő Virág és Béres Róza felkészülését, Molnár G. Nóra pedig Borbély Levente Miklós és Török Laura mentoraként vesz részt a programban.

A Fehérvári Versünnep egyik különdíját hagyományosan a szervező Fehérvár Médiacentrum ajánlja fel és ítéli oda a szerkesztőség munkatársai által kiválasztott versenyzőnek. Az idei, XIII. Fehérvári Versünneptől kezdve a társaság a tavaly elhunyt író, kultúraszervező és mecénás emléke előtt tisztelegve a különdíjat Lukácsy József-emlékdíjnak nevezi el.

Az XIII. Fehérvári Versünnep döntőjének a Városháza díszterme ad otthont április 15-én, szombaton 10 órától. Az esemény nyilvános, melyre minden érdeklődőt vár a szervező Fehérvár Médiacentrum! 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek