1 évnél régebbi cikk

Mérföldkő a Kodály felújításában
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Mérföldkő a Kodály felújításában

Új tornaterem, táncterem, kórusterem és foglalkoztatók is épültek a Kodály iskolában. A beruházás közel 900 milliós uniós támogatásból és hazai forrásból valósult meg. Az iskola komplex felújítása nem ért véget, mintegy 150 millió forintból korszerűsödik tovább az oktatási intézmény épülete.

Az iskola területén két éve indult a beruházás, aminek részeként új tornaterem épült, beépítették a tetőteret, ahol az egyes művészeti ágak, tanszakok követelményei szerint az alapfokú művészetoktatás, a tehetséggondozás folyik. Egy kórustermet, valamint a tornaterem melletti területen épületbővítéssel tánctermet is kialakítottak. Az új szinten még három teremnek és az énekkar számára egy próbateremnek is jutott hely.

Kapcsolódó
Már készül az új tornaterem a Kodály Zoltán Iskola udvarán

A tervezett ütemben halad a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása, bővítése. Jelenleg a tető bontása zajlik azon az épületszárnyon, melynek beépítésével új tantermek valósulnak meg, illetve készül már az új, a korábbinál kétszer nagyobb tornaterem alapja is.

A beruházást szerdán ünnepélyes keretek között adták át, ahol Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerület igazgatója ismertette a projekt részleteit. 

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője kérdésünkre arról beszélt, hogy a tankerület uniós forrásból 483 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, amit a kormány további több mint 408 millió forinttal támogatott.

"Ennek a felújításnak a története jó példája a kormány és az önkormányzat, valamint a polgármester és az országgyűlési képviselő közös munkájának: bár ma átadunk valamit, még folynak a munkálatok, hiszen a város önkormányzata a saját forrásaiból vállalta, hogy a homlokzat felújítását befejezi, illetve felújítja azokat a tetőrészeket, amik ennek a projektnek nem voltak részei" – fogalmazott Vargha Tamás. 

A Béke téri épületnél már jól látható, hogy készül a homlokzat felújítása, de emellett további munkálatok is zajlanak. A város polgármestere elmondta, hogy megújul az épület homlokzata és a két iskolaépületet összekötő folyosó teljes tetőszerkezete, majd a fejlesztés zárásaként a sportudvar is.

"Ez egy bruttó 150 millió forintos beruházás. Decemberben adtuk át a munkaterületet a kivitelezőnek. Kilenc hónapig tart a munka, és a Modern Városok Program keretében Fehérváron megvalósuló iskolafelújítások részeként fog elkészülni" – mondta el Cser-Palkovics András. 

Kérdésünkre a polgármester arról is beszélt, hogy több mint 20 milliárd forintos iskolafejlesztési program valósulhat meg nemzeti forrásokból, ennek részeként korszerűbb lesz a Vasvári, a Kodolányi és a Tóparti Gimnázium épülete is.

Emellett energetikai korszerűsítés is zajlik több oktatási intézményben uniós forrásból, valamint az okostanterem-program részeként is komoly beruházások valósulnak meg, melyekben nemcsak az önkormányzat, de fehérvári vállalatok is szerepet vállalnak. 

Az avatóünnepségén Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is beszédet mondott. Kiemelte, hogy országosan a köznevelési fejlesztéseket szolgáló száztíz uniós pályázatot eddig huszonötmilliárd forinttal egészítette ki az állam, hogy minden projekt az eredeti tervek szerint valósulhasson meg - ez a Kodály esetében is így volt.

A tornaterem mellett a kórusterem és a fejlesztőtermek mind azt szolgálják, hogy az itt tanulók még magasabb színvonalon teljesítsenek. A tanuláshoz három dologra van szükség: infrastruktúrára, eszközökre és felkészült szakmai stábra. Ebben az intézményben ezzel a fejlesztéssel most már minden adott.                   

Ferschné Várnai Tímea igazgató köszönetet mondott a megvalósuló fejlesztésekért a kivitelezőknek, valamint kollégáinak, a diákoknak és a szülőknek, hogy az építkezéssel járó nehézségeket türelemmel, megértéssel kezelték és kezelik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek