11 hónapnál régebbi cikk

Hat településen él legalább tízezer lakos Fejérben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Németh Zoltán
Hat településen él legalább tízezer lakos Fejérben

Az elmúlt évhez képest csökkent Székesfehérvár lakossága, a hölgyek majd hatezerrel többen vannak az uraknál a városban. Fehérvár természetesen így is a legnépesebb település Fejérben, ahol a legkisebb lélekszámot Bakonykútiban regisztrálták.

Bő egy évvel ezelőtt számoltunk be Fejér lakosságának alakulásáról idejét éreztem, hogy elővegyük a témát és megnézzük, mekkora változást tud hozni a lakosság alakulásában egyetlen esztendő. Az adatok a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságának köszönhetően nyilvánosak, ezúttal is ezeket vettük alapul.

Egy évvel ezelőtt a kimutatás szerint Székesfehérvár lakossága 93 837 fő volt, melyből 49 824 nő, 44 013 pedig férfi. A hazánkban nagy problémát okozó természetes fogyás (nagyobb az elhalálozások száma, mint a születéseké) érezteti hatását az idei adatokon, a 2023-as összegzés alapján Fehérvár lakossága egy év alatt 92 929-re változott, ez 895 fős csökkenés. A hölgylakosok száma 49 396, az uraké 43 533, vagyis a különbség 5 863 fő a hölgyek javára.

Abban nem történt változás, hogy Fejérben továbbra is hat olyan település található, ahol tízezer felett van a lakosság. Székesfehérvár után továbbra is Dunaújváros a második legnépesebb települése megyénknek 41 768 lakossal, majd következik Mór (13 534), Gárdony (12 578), Bicske (12 441) és Sárbogárd (11 913).

Összesen 24 olyan település van Fejérben, ahol a lakosság száma nem éri el az ezer főt, a legkevesebben Bakonykútiban élnek, összesen 171 fő. További két olyan település van, ahol 500 fő alatt van a lakosság: Újbarok 486, Bodmér 261 lakossal rendelkezik a kimutatás alapján.

Ami a nemek arányát illeti: 52 településen a hölgyek, 54 településen pedig az urak vannak többen. A legérdekesebb adat Sukorón jött össze a kimutatás elkészítésének idején: Sukoró lakossága 1 997 fő volt, 999 férfi és 998 nő.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek