1 évnél régebbi cikk

Új fákat ültettek a Palotavárosi tavaknál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Új fákat ültettek a Palotavárosi tavaknál

Folytatódtak a faültetések Székesfehérváron. Ezúttal a Palotavárosi tavak északi részén 74 juharfát, 1-et pedig a Howmet-gyár területén ültettek el a Városgondnokság szakemberei.

A Palotavárosi tavaknál folytatódtak a faültetések Székesfehérváron, amely során az északi részen a város új juharfákat ültet el a Howmet-Köfém Kft. székesfehérvári gyárával közösen. Cser-Palkovics András elmondta, a Howmet egy évfordulóhoz kapcsolódóan álmodta meg a kezdeményezést, hogy ezek a fák elültetésre kerüljenek: “75 évvel ezelőtt Amerikában, Cleveland városában elindított a jogelőd cég egy technológiai újdonságot, ami alumíniumtárcsák előállításával kezdett foglalkozni. Ez egy szép születésnap, ezen belül történik Székesfehérváron a faültetés.”

A polgármester hozzátette, a 74 fát a Palotavárosi tavaknál, 1-et pedig a Howmet-gyár területén ültetnek el.

“Ezt a 75 éves évfordulót ünnepeljük idén a Howmet-Köfém Kft. keretein belül működő Alcoa kerékterméknél. Megemlékezésül, hogy az utókornak is hagyjunk valamilyen emléket, úgy döntöttünk, hogy itt, Székesfehérváron is 75 db juharfát ültetünk el az itt jelenlévő kollégáim segítségével” - emelte ki Katus István, ügyvezető igazgató, Howmet-Köfém Kft.

Az újonnan ültetett fáknak köszönhetően a Palotavárosi tavak északi részén egy valóságos minierdő jött létre, amely kellemes kikapcsolódást nyújthat a természetbe vágyóknak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek