2 hónapnál régebbi cikk

Közel 250 éve élnek velünk az Atlaszok
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Közel 250 éve élnek velünk az Atlaszok

Bizony, a görög mitológia óriása többedmagával két és fél évszázada él velünk. Székesfehérváron azért könnyebb a dolguk, nem az égboltot, hanem az egykori Zichy-palota egyik erkélyét tartják a vállukon.

Nem csupán erősek, de évszázadok generációit, történelmi eseményeit, a város boldog és reménytelennek tűnő pillanatait egyaránt látták az Atlaszok (Atlasz, görög betűkkel Ἄτλας a görög mitológiában a titánok leszármazottja, az óriás, aki a vállán tartja az égboltot), melyek a Városháza mai épületének részei, korábban az önálló Zichy-palota kocsisbejáratának őrzői voltak.

Az egykori Zichy-palotát a fennmaradó adatok alapján Zichy Jánosné építette 1781-ben, 242 évvel ezelőtt, korábbi, meglévő épületek felhasználásával. Ekkor készültek az Atlaszok is, mely az újonnan felhúzott palota Kossuth utcai bejárata fölé, egy díszes erkély tartópilléreiként kerültek kifaragásra, közéjük pedig a Zichy és Széchenyi család egyesített címere került. Ez a bejárat akkoriban a palota kocsisbejáratának számított, így igen komoly forgalom haladt át rajta.

Az Atlaszok készítője ismeretlen, azonban a Köztérkép véleménye szerint valószínűsíthetően az az Andreas Fligl (Fligl András) faraghatta a szobrokat, aki az 1700-as évek fehérvári kőfaragói közül a legaktívabb volt, a Püspöki Palota épületszobrait is ő készítette ebben az időben.

Az Atlaszok állapota, készítési idejükhöz és az általuk átélt történelmi események súlyához és következményeihez képest kiváló, az újabb kori állapotmegóvások és állagmegerősítések pedig továbbra is fenntartották ezt a remek kondíciót. A közelben (újra) felállított Szent Imre szoborral vagy a Szent Kristófnak ajánlott útjelzővel ellentétben ezt az alkotást nem tették tönkre a II. világháború fehérvári harcai.

Környezetében persze itt is voltak változások bőven. A legjelentősebbnek az számít, amikor a Zichy-palota egy 1936 februárjában kezdődő átépítés során a Városháza része lett. Ekkor lebontották a Bierbauer-házat, az Obermayer-házat és a Szigethy-házat. A Zichy-palota tér felé néző homlokzatát 3, a Bazilika felé néző oldalát 5 ablakpárral bővítették, majd összekapcsolták a Városháza főépületével.

Az egykori kocsisbehajtó ugyan lassan elveszítette eredeti funkcióját, ám a mai napig megmaradt az Atlaszokkal és a Zichy és Széchenyi család egyesített címerével együtt. Ez az együttes a Kossuth utca egyik legjelentősebb történelmi alkotása, mely megidézi az évszázadokkal korábbi Székesfehérvár hangulatát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek