6 hónapnál régebbi cikk

Vidi: "négy felvonásos" vereség az első tesztmeccsen
Fehérvár Médiacentrum fotója
Fehérvár FC
Vidi: "négy felvonásos" vereség az első tesztmeccsen

A nagy múltú, többszörös jugoszláv és horvát bajnok spliti csapat ellen négyszer fél órás meccset vívott a Vidi. Az első órában az alapcsapat, a másodikban a tartalékok és az ifjoncok léptek pályára Umagban.

Igazán kimerítő tesztmérkőzésen a horvát bajnoki listavezető Hajduk Split ellen lépett pályára először az új esztendőben a Fehérvár FC labdarúgó csapata. A két szakaszos umagi edzőtábor első hetének, szakaszának zárásaként lejátszott találkozón 4x30 percet játszottak a küzdő felek. Az első 2x30 során a jelenlegi alapcsapat volt a zöld gyepen, a másodikban a tartalékok is fiatalok. Az első órát 2-1-re, a másodikat 3-1-re a horvát élgárda nyerte. A két Vidi találaton Szabó Levente és Simut osztozott.

Mivel ez volt az első meccs idén, sok szakmai következtetést nem lehet leszűrni belőle. Talán az első 60 percről érdemes annyit megjegyezni, hogy a Vidi szerzett vezetést szűk 20 perc elteltével Szabó nehéz szögből leadott lövésével, ám nem sokkal később a vb-bronzérmes horvát válogatott erőssége, Livaja szép fejessel egalizált. Így fordultak a felek a második félórára, amelyet Moufi - ugyancsak fejesből szerzett gólja - döntött el a Hajduk javára 3 perccel a befejezés előtt. A splitieknél az első etapban pályára lépett az NB I-es pályafutását a Vidiben kezdő Kleinheisler, aki a múlt héten igazolt a tengerparti alakulathoz a görög Panathinaikosztól.

A második 2x30 percben a Rockov - Simut, Larsen, Spandler, Husvéth, Menyhárt - Pető, Bambock, Berki - Tóth, Kovács felállásban kezdett a Vidi, azaz egy olyan csapattal, amelynek tagjai közül az ősszel hatan kaptak epizódszerepeket az NB I-ben, a 11 játékos összesen nem játszott 5 teljes mérkőzésre elegendő percet, ennek is a 75%-át Spandler és Pető hozta össze. Tekintettel arra, hogy ez a gárda ebben az összetételben maximum az NB III-ban lehetne versenyképes, még kifejezetten dicséretes helytállásnak is nevezhető az általuk elért 1-3...

A csapat most hazatér, itthon edz, majd szerdán még egy hétre visszatér Umagba, ahol újabb két tesztmeccsen lép pályára január 20-án és 21-én, a horvát Osijek és a szerb Odzaci ellen. Ezeken kívül egy Vasas elleni hazai meccs vehető biztosra, de ennek a találkozónak még nincs időpontja.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek