A téralkotó fehérvári ajtóban álló lányaA téralkotó fehérvári ajtóban álló lánya
Schaár Erzsébet Budafokon született 1908. július 27-én, tanulmányai során az Iparrajziskola, majd a Képzőművészeti Főiskola hallgatója is volt, mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. Mindössze 17 éves volt, amikor már édesanyja portréját formázta meg, majd 18 éves korától állandó résztvevője volt a különböző kiállításoknak.
A portréábrázolás hosszú ideig meghatározó volt munkásságában, egészen a hatvanas évekig a portrék álltak alkotói kifejezésmódjának középpontjában. 29 évesen, 1937-ben a Brunszvik Teréz-emlékszoborhoz készített pályaművét első díjjal jutalmazták, további elismerései közül kiemelkedik az 1960-ban megkapott Munkácsy-díj és az 1972-ben adományozott Érdemes Művész cím.
Székesfehérvárhoz nem csupán a már bemutatott szobrásztábor által kapcsolódott Schaár Erzsébet, több, az életművében meghatározó kiállítást is a városban rendeztek meg. Erről így fogalmaz a Köztérkép Schaár Erzsébet munkásságával foglalkozó anyaga:
„A székesfehérvári múzeumban 1966-ban állított ki először az alkotó, művészi megújulását az itt kiállított anyag mutatta meg. „Schaár Erzsébet szobrászatának hőse az egyedül maradt ember” – fogalmazta meg Kovács Péter a fehérvári kiállítás kapcsán. Majd 1972-ben Kovács Péter kérte az alkotót, hogy mind a korai, mind a későbbi munkái együtt kerüljenek kiállításra.
Ezt először elutasította Schaár, majd többszöri egyeztetés után 1973 őszére már megállapodás született arról, hogy a Csók Képtárban rendezik meg a kiállítást. Igaz, ekkor még kérdéses volt, hogy a bemutatásra kerülő anyag témája mi is lesz valójában. 1974 tavaszára született meg a gondolat, ennek eredménye lett az „Utca”.
Utca (1974) – az alkotás egy konkrét térhez (a Csók Képtár belső nagy terméhez) készült. Az 1974 nyarán megrendezett kiállítás lényegében összefoglalása volt Schaár Erzsébet életművének, ezt 1975-ben bekövetkezett halála végérvényessé is tette. A kiállítás megnyitóján Pilinszky János verseivel mutatta be a 24 méteres alkotást, a megnyitón így fogalmazott: „Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad. A mindenség modellje, áll a templom”.
Az „Utcán” végigsétálva ismert arcokkal találkozhatott a látogató: Szabó Lőrinc, Benedek Marcell, Károlyi Mihály, Henszlmann Imre, Kernstok Károly a baloldalon, Goldmann György, Radnóti Miklós, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi két megformálásban, Hugonnay Vilma, és Móra Ferenc a jobboldalon. A portrészobrok gipszöntvényei a homlokzatok mögötti belső terekben kaptak helyet. Három másik portré is elhelyezésre került a kompozícióban: édesanyja, egy kisfiú és egy fiatal lány arcképe. A kiállítás készítésének folyamatát, a kész művet és a megnyitót rövidfilmben örökítették meg.”
Az „Utca” című szobor később feltűnt Luzernben, a Velencei Biennálén, Budapesten és Stockholmban, majd 1991 óta egy saját védőépületben elhelyezve Pécs lett a végleges otthona.
Az „Utca” és az 1967-es, Könnyűfémműben megrendezett szobrásztalálkozón készített „Ajtók” című alkotás mellett további kapcsolódási pont Schaár Erzsébet és Székesfehérvár esetében egy másik ajtó, egészen pontosan az „Ajtóban Álló Lány” című szobor, mely alig néhány méterre található az „Ajtók” szomszédságában, szintén a Szent István Király Múzeum kertjében. Itt tehát nem csak az egy múzeumi kertre jutó ajtók száma nagy, de szerencsére a Schaár-alkotásoké is.
„Schaár Erzsébet tereket alkot” – így írt róla egykor Pierre Emmanuel, a Francia Akadémia tagja. Nos, az „Ajtóban Álló Lány” egészen biztosan így tesz, egyrészt egy ajtó látványa már eleve a terek kapcsolódását mutatja be, másrészt az életnagyságú nőalak távolba meredő arca a tér végtelenségét sugallja. A szobor műkőből készült, 1969-ben került a múzeumhoz és gyakorlatilag az „Ajtók” állandó társa immár hosszú évtizedek óta.
Schaár Erzsébet 1975. augusztus 29-én elhunyt, ám munkásságára nem csukódtak rá az ajtók Székesfehérváron, sőt, akad még egy alkotása, talán a legkülönlegesebb a városban fellelhető Schaár-szobrok közül. Természetesen Schaár-trilógiának befejező részében bemutatjuk ezt a szobrot is.