11 hónapnál régebbi cikk

Februártól új ügyeleti rendszer lesz Székesfehérváron és Fejérben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Gáspár Péter/ÖKK
Februártól új ügyeleti rendszer lesz Székesfehérváron és Fejérben

Február elsejétől Székesfehérváron és Fejér vármegyében is az Országos Mentőszolgálat látja el az ügyeleti alapellátást.

Az új alapellátási ügyeletet 2024 tavaszáig fokozatosan bevezetik az ország egész területén egységes, két elemből álló, betegközpontú rendszerrel.

„A cél egyértelműen az, hogy a betegek a lehető legjobb, és egyszerűen hozzáférhető ellátást kapják mindenhol a vármegye területén. Ennek két eleme lesz: az első a háziorvosi ügyelet hét településen a vármegye különböző pontjain, illetve két helyen - Székesfehérváron és Dunaújvárosban - pedig egy 24 órás ügyelet, hétvégén gyakorlatilag egész nap , hétközben pedig délután 4-től másnap reggel 8-ig ezek a telephelyek működnek” – tudtuk meg Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől.

Fejér vármegyében így Székesfehérvár és Dunaújváros mellett lesz ügyelet Bicskén, Móron, Enyingen, Sárbogárdon és Velencén is.

Az orvosi ügyeletet Székesfehérváron kiköltözik az Orvosok Házából. A gyermekügyelet a gyermek sürgősségi, felnőtt ügyelet a felnőtt sürgősségi mellett kap helyet a Szent György Kórházban. Az ügyeleti helyiségek kialakításához a város önkormányzata mintegy 15 millió forintos támogatást biztosít a kórháznak.

Győrfi Pál arról is beszélt, hogy egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszámot vezettek be, ami felnőttek és gyermekek esetében is a 1830-as szám. Ennek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, életveszély esetén azonnal mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló. 

„Fontos tapasztalat, hogy a betegek egy részét sikerült telefonon keresztül ellátni, akár szakorvosi telekonzultáció segítségével, tehát nincs is szükség arra, hogy a beteg személyesen felkeresse az ügyeletet. A legnagyobb része a betegeknek, mégis ügyeleti telephelyeken fordul meg, általában enyhe tünetekkel. Ritka a súlyos eset, viszont hogyha nagy baj van, akkor ez az ügyeleti rendszer egybeépítve az OMSZ mentésirányításával egy biztonságos, jó megoldást nyújt” – mondta a mentőszolgálat szóvivője.

Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei a mentok.hu/ugyelet oldalon elérhetők.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek