11 hónapnál régebbi cikk

Ismét pályázni lehet Fehérvár bölcsőjéért
Fehérvár Médiacentrum fotója
SZÉNA Egyesület
Ismét pályázni lehet Fehérvár bölcsőjéért

A nyertes családok addig kapják használatba a bölcsőket, amíg az új családtag ki nem növi. A SZÉNA Egyesület február 5-ig várja a jelentkezéseket. 

A SZÉNA Egyesület 2015 óta ad át fából készült bölcsőket a jelentkező, gyermeket váró családoknak. A cél, a kisgyermeket tervező és vállaló családok segítése. A bölcsőket szeretnék minél több családnak eljuttatni.

"Először egy bölcsővel indítottunk, aztán most már három felajánlásunk is van, három kicsinek is oda tudjuk adni ezeket a bölcsőket. A célja a családok megerősítése, és a kisgyermekvállalásra felhívni a figyelmet, hogy úgy kerek az élet, ha ők jönnek, az életünk részei és cseperedhetnek mellettünk a családokban. Egy fontos szimbóluma annak, hogy újra van bölcső, és újra lehet ringatni" - mondta el Bálesné Elekes Rita, a SZÉNA Egyesület elnöke. 

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapításának öt éves évfordulója alkalmából hirdetett pályázatot civil szervezetek számára, amelynek keretében öt bölcső talált gazdára. Így érkezett meg a Székesfehérvári SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezethez is az első vándorbölcső. A jelentkezések beérkezését követően sorsolás keretében választják ki a családot, aki hazaviheti a bölcsőt az otthonába és mindaddig használhatja, míg a gyermek ki nem növi.

"Lehet többször is pályázni. Volt már úgy, hogy két gyermeknek is adtuk. Nyugodtan be lehet adni a pályázatot. Pár mondatot szoktunk kérni, egy rövid kis bemutatkozót és értesíteni fogjuk a pályázókat, hogy mi lett az eredmény. Lesz egy ünnepélyes kerete, a Házasság hetében szeretnénk majd ezt a bölcsőt átadni."

Pályázni a szenaegyesulet@gmail.com e-mail címre elküldött üzenettel lehet. A levélben kérik a pályázó nevét, telefonszámát, e-mail címét, a gyermek várható születési dátumát és nevét, és egy rövid bemutatkozást a családról.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek