10 hónapnál régebbi cikk

Okleveles technikusképzés indul, bővülnek a diákok lehetőségei Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Okleveles technikusképzés indul, bővülnek a diákok lehetőségei Fehérváron

Közös okleveles technikusképzést jelentett be az Óbudai Egyetem és a Székesfehérvári Szakképzési Centrum. A képzés segítheti a hallgatókat egyetemi felvételijük és későbbi elhelyezkedésük kapcsán.

A közös okleveles technikusképzés az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar, a Keleti Károly gazdasági Kar, valamint a Székesfehérvári Szakképzési Centrum összefogásával indul. A képzés kibővíti a diákok lehetőségeit az egyetemi felvételi, a duális képzésben való részvétel és a későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedés kapcsán.

"Lehetőség ez azoknak a technikushallgatóknak, akik felsőoktatásba jelentkeznek majd. A technikusképzésben megtanult tantárgyak, tanagyagok egy az egyben adaptálhatók az egyetemi tananyagba is, tehát azok a kreditek, amiket ezekért a tantárgyakért kapnak a hallgatók, ezek egyetemi beszámítással is bírnak, tehát nem kell kétszer megtanulni ugyanazt, egyszer kell megtanulni és akkor ez mindenkinek sikerélmény lesz" – mondta Györök György, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának dékánja.

Garai-Fodor Mónika az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja örömét fejezte ki, hogy a tavalyi évben elindulhatott Székesfehérváron is a gazdasági képzés, amely a technikusképzéssel kiegészülve még szélesebb körű lehetőséget jelent a diákok számára.

"Aki a gazdaság, a közgazdaság, pénzügy, számvitel irányába érdeklődést mutat annak nyújt lehetőséget, hogy  folytatólagosan az egyetemi képzésbe belépve a tudásanyagokat kiegészítse, és még magasabb szintre fel tudja tornázni önmagát is" – fogalmazott Garai-Fodor Mónika.

Horváth Zoltán Lajos, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmazott, a célok között szerepel, hogy megfelelő tudással rendelkező középvezetőket képezzenek, akik már kilencedik osztályos korukban bekerülnek a képzési rendszerbe, majd ez által az egyetemek fókuszába. Ennek köszönhetően pedig az egyetemmel együttműködő duális partnereknek is nagyobb lehetőségeik lesznek a kiválasztásra és az együttműködésre.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere szerint az okleveles technikusképzés remek lehetőséget kínál a fiataloknak arra, hogy egy olyan irányba mozduljanak, ami majd a későbbi hivatásuknak szeretnének.

"Mi a célunk? A fiatalokat itthon tartani és rávenni őket arra, hogy itthon tanuljanak és aztán pedig itt iratkozzanak be az Óbudai Egyetemre is. Ha így lesz, akkor azt hiszem sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy felnőttként is már maguk és családjuk fehérvárt válassza otthonának" – hangsúlyozta a polgármester.

Az okleveles technikusképzés teljesítése tehát jó kiindulópont lehet a diákok számára a felsőoktatásba való bekerülésük, valamint későbbi munkaerőpiaci elhelyezkedésük megalapozásának szempontjából.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek