10 hónapnál régebbi cikk

Kilencezer kilométernyire viszik a magyarok, köztük a fehérváriak adományait
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Kilencezer kilométernyire viszik a magyarok, köztük a fehérváriak adományait

Sivatagon, dzsungelen és több országon keresztül vezet majd egy magyar csapat 9000 kilométeres útja a következő hetekben. A Bamako Eagle Teamnek fehérvári tagja is van, pénteken indulnak majd a rallyn, több száz kilónyi adományt célba juttatva.

Egy, a speciális terepviszonyokra átalakított autóval indul neki a magyar csapat Halmi István vezetésével a Budapest – Bamako rallynak pénteken. A kocsit szerdán délelőtt bárki megnézhette a Városháztéren. Az autóval 9000 kilométert tesznek majd meg a következő hetekben. Mint Halmi István mondja, több évtizedes álmuk válik valóra azzal, hogy nekivágnak az országokon és kontinenseken átívelő távnak pénteken, az út azonban sokkal inkább a kalandról és a jótékonyságról, mint a versenyről szól.

"A Bamako Rally, az nem igazán az öregedő kalandorok játszótere, hanem évről- évre el kell vinni „A” pontból, „B” pontba olyan dolgokat, ami „B” pontban óriási segítséget jelent. Ebben az évben oktatási anyagokat és segédeszközöket kell vinni afrikai iskolákba. Mi pedig szeretjük a gyerekeket. Én ránézek egy pici gyerekre, az őszinte szemére, akkor én azt látom, hogy neki ott lenne a helye, ott kellene, hogy boldoguljon, ahova született, ott kellene, hogy felnőjön, ezért is indultunk el idén"  - sorolta a rally céljait Halmi István, a csapat vezetője. 

A csapat az elmúlt időszakban rengeteg adományt gyűjtött országszerte

A csomagokat elmaradott afrikai országok iskoláiba juttatják el. Több doboznyi krétát, tollat, laptopot tornazsákot visznek magukkal. Az akcióhoz pedig a fehérvári önkormányzatot is megnyerték támogatónak, így a város címere is felkerült a csapat rally autójára. 

"Írószerek, oktatási segédanyagok, füzetek – ezek azok, amiket a pénzügyi támogatás mellett -  oktatási célokat is segítve - felajánlottunk a város részéről, de próbáltunk a logisztikában is segíteni a csapatnak, ezért kértük őket, hogy mutatkozzanak be a város főterén. Egyébként miskolci vonatkozása is van a csapatnak, akik szintén adtak támogatást, így a két város összefogása is megjelenik ebben az útban kicsit" - sorolta a városi felajánlásokat Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. 

A csapat fehérvári vonatkozását Garamvölgyi Zoltán adja, aki a Fehérvári önkormányzat dolgozója

A versenyző azonban kedden egy szerencsétlen baleset során szilánkosra törte bal kezét, mely műtétre szorul, így ő végül itthonról tudja csak segíteni az út során a csapat munkáját. "Sajnos meg kell hoznunk kedd este ezt a döntést, hogy én itthon maradok, mivel az orvosok azt mondták, hogy semmiképpen ne induljak el, mert műtétre várok, így én a háttérből segítem őket. Logisztikával, koordinátákkal, szállásokkal, ami éppen innen el lehet intézni, Mivel szilánkos törésről van szó, azt mondták az orvosok, hogy nem éri meg a kockázatot, mert maradandó károsodást okozhat a halasztás...  hát nagyon nehéz döntés volt" - nyilatkozta szomorúan  Garamvölgyi Zoltán, a csapat fehérvári versenyzője. 

A futam többek között Szenegált, Guienát és Marokkót is érinti majd

A csapat dzsungelben, kavicsok között és sivatagon keresztül is vezet majd a következő hetekben. A tervek szerint február 15-én érnek majd  Sierra Leone fővárosába. Ahol a csapat az addig vezetett autót is jótékony célokra kívánja majd felajánlani. Kalandjaikat Halmi István a személyes TikTok oldalán közvetíti majd az érdeklődőknek, melyet ide kattintva érhetnek el.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek