8 hónapnál régebbi cikk

Átadták az MCC új Székesfehérvári Képzési Központját
·OktatásSzékesfehérvár·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Átadták az MCC új Székesfehérvári Képzési Központját
·OktatásSzékesfehérvár·Utolsó frissítés: undefined

A Mathias Corvinus Collegium 28 városban – köztük Székesfehérváron – működteti az általános és középiskolás diákoknak szóló, tehetséggondozó programjait, ezen kívül ismeretterjesztő előadásokat szervez az érdeklődő közönség számára.

A fehérvári képviselet a Király sori GRAND Inkubátorházból a Táncsics Mihály utca 2. szám alatti volt banki, felújított épületbe költözött, amelyet ünnepélyes tanévnyitó keretében adtak át csütörtökön.

A fehérvári központot a legnehezebb időszakban, 2021-ben, a COVID idején nyitották meg, de az akadályokat könnyen vették, az oktatás az adott keretek között el tudott indulni. Mostanra több mint 200 középiskolás és közel 100 FIT-es (Fiatal Tehetség Program) általános iskolás diákjuk van - mondta el az ünnepélyes megnyitón dr. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója.

A képviselet megnyitása óta közel ötven ismeretterjesztő előadást tartottak, amelyeken kétezernél is több érdeklődő vett részt.  

Az MCC jelenlétére nagy volt az igény a városban és a régióban, nem csoda, hogy az eredeti épületüket hamar kinőtték és beköltöztek a történelmi Belvárosban található, nagyobb befogadóképességű épületbe, ami egykor bankszékház, majd takarékszövetkezeti fiók volt. A könnyen megközelíthető épületet rekordidő alatt, mindössze fél év alatt újították fel és alakították át úgy, hogy mindenben megfeleljen az oktatási, közösségi funkcióknak.

„Az MCC képviseletei aktívan hozzájárulnak az otthont adó város, vármegye és régió életéhez. Ezért nagy öröm számunkra, hogy helyi képviseletünket sikeresen be tudtuk kapcsolni a város vérkeringésébe” – hangsúlyozta dr. Szalai Zoltán.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek