10 hónapnál régebbi cikk

Állt a bál a Sóstói Stadionban!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Állt a bál a Sóstói Stadionban!

Több száz székesfehérvári középiskolás vett részt a Városi Diákbálon pénteken este. A Sóstói Stadionban hosszú idő után végre idén újra együtt bálozhattak a város középiskolás diákjai.

Utoljára a pandémia előtt, 2020 januárjában tudtak együtt bálozni a fiatalok.

"Nagyon népszerű volt a pandémia előtt a Városi Diákbál, amit szerettek a fehérvári fiatalok, így a Városi Diáktanács javaslatára idén újra megszerveztük a programot, ahova mintegy négyszáz középiskolás érkezett" – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester ünnepi köszöntőjében.

Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke örömének adott hangot, hogy sok év kihagyás után diáktársaival részese lehetett a Városi Diákbál rendezésének.

"Köszönöm a lelkes munkát a Diáktanács tagjainak, ami igazi közösséggé kovácsolt minket, és azoknak a fiataloknak, akik eljöttetek."

Az ünnepélyes megnyitó után kezdődött a Nyitótánc, amit a bálkirály- és bálkirálynő-jelöltek bemutatkozása követett. Az este folyamán Felus, Varning és PIXA zenélt a diákoknak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek