4 hónapnál régebbi cikk

Fister Ferenc - Akinek az anyósa felmosórongynak használta Pelé mezét
Fehérvár Médiacentrum fotója
Mátay Balázs
Fister Ferenc - Akinek az anyósa felmosórongynak használta Pelé mezét

A székesfehérvári labdarúgás első igazán piacképes játékosa Fister Ferenc volt: az első, akit egy fővárosi nagycsapat leigazolt, így a városból indulva elsőként lett magyar bajnok, kupagyőztes és válogatott. Ő a helyi sportikonokat bemutató múltidéző sorozatunk aktuális epizódjának főszereplője.

Először is gratulálok, mivel a napokban ünnepelted 84. születésnapodat, láthatóan kiváló fizikai állapotban! A testalkat, a testsúly mit sem változott hat évtized alatt, most pedig a memóriádat is teszteljük egy kicsit, bár tudom, azzal sincs probléma. Annak idején, gyermekkorodban miképpen kezdődött a kapcsolatod a labdarúgással?

– Akkoriban az Úttörőház még működött a régi Rózsáskertben, oda kerültem először kölyökjátékosként, majd a megyei bajnokságban érdekelt Petőfihez igazoltam. Innen léptem egyre feljebb: jött a Vadásztölténygyár, a VT Vasas, ahol felfigyelt rám a nagy angyalföldi Vasas, amely 1963 őszén igazolt le, miközben már sorkatonai szolgálatomat töltöttem.

Megkeresett a sztárokkal teletűzdelt egyesület egyik elöljárója, Rozner Győző szakosztályvezető, későbbi alelnök, aki megkérdezte, hogy mit kérek, hogy hozzájuk menjek. Hát mit is mondhattam volna? Kérek egy sportszeletet, vagy mit? Végül kinyögtem, hogy mennék én, de éppen katona vagyok, és majd csak 1 év múlva szerelek le.

Erre azt mondta, hogy ez nem probléma, ők elintézik, hogy már most mehessek hozzájuk, ha akarok. Persze, hogy akartam! Így aztán rövid úton és gyorsan a Vasasnál kötöttem ki, mert egy hónap múlva leszereltek és már mentem is Angyalföldre, ahol csak tátottam a szám. Mészöly Kálmán, Farkas Jancsi, Ihász Kálmán, Bundzsák Dezső, minden poszton magyar, sőt többnyire nemzetközi klasszisok, ez nekem egy csoda volt.

Mielőtt nagyon belebonyolódnánk a vasasos időszak történéseibe, maradjunk még egy picit a Vidi elődjénél, ahonnan felkerültél a fővárosba. Kik voltak annak a Vadásztölténygyári, majd VT Vasasnak a legjobbjai, akikkel még te is játszottál?

– Timár Misi volt a kapus, Bognár Feri, a védelem oszlopa, Dérfalvi Imre és Németh Lajos fedezetpárosként volt remek, elől pedig többen is játszottak igen jó játékosok: Szőke Miki, Szentes Jenő, és

a szélen focizott az egyik legjobb barátom a VT Vasasban, Ispaics Tibi, aki nagyon gyors volt. Néha elindítottam a bal szélen, s előfordult, hogy a futópálya felé kerülte ki a védőjét és robogott a kapuig, rendkívül jó focista volt ő, de az egész csapatunk jó volt.

Apropó jó csapat. Az nem kérdés, hogy a nagy Vasas az volt, hiszen akkoriban többször bajnok lett, veled éppen kétszer, egyszer pedig Közép-európai Kupa (KK) győztes, valóban klasszis játékosokkal. Mennyire volt nehéz a beilleszkedés abba a gárdába, vidéki srácként?

– Nem volt könnyű, de hamar befogadtak, rendesek voltak velem, igaz, ebben szerepet játszhatott, hogy rögtön az elején a Mészöly és a Farkas a védőszárnyai alá vett. Nagyon jóban voltunk, együtt snóbliztunk, komoly tétért, egy-egy "málnaszörpért"... Jó kis társaság volt akkor nálunk. Mészölyéken kívül Sárosi Laci, Bundzsák Dezső, Machos Feri, például.

Tudod még fejből a veled első bajnoki címét szerző Vasas összeállítását?

– Igen! Varga Laci volt a kapus, Sárosi, Bundzsák, Berendi, Bakos, Mészöly, Ihász, Fister, Vidáts, Puskás Lajos, Korsós, Pál Tibi, Farkas Jancsi, akik talán a legtöbbet játszottak.

A kiváló eredmények mellett nagy dolog volt az is, ami ma már U12-ben természetes a gyerekeknek: külföldre mehettetek, nagy tornákon indulhattatok.

– Valóban, például Ausztriába, Bécsbe rendszeresen kijártunk játszani, ami azért is jó volt, mert rengeteg olyan dolgot hoztunk be, amik nem voltak itthon vagy ha igen, gyengébb minőségűek, így hoztunk be sokszor orkándzsekit, nejlonharisnyát, ami így utólag szürreálisan hangozhat, de akkor ezek nagy dolgok voltak, és itthon hiánycikkek.

Apropó külföld! A sportszakmailag leginkább emlékezetesek a Dél-amerikai Hexagonal-kupák voltak nyilván, ám ezek kapcsán két dolog válhatott igazán emlékezetessé számodra, hogy ezeken a chilei tornákon játszhattál kétszer is Pelé csapatával, a Santossal, ráadásul a világ valaha volt talán legnagyobb futballistájának a mezét is te hoztad haza, hogy aztán kalandos úton tulajdonképpen felmosórongyként végezze. Hogy is volt ez, mert hallani lehetett már több verziót is erről? Mi a hiteles verzió?

– Hát, nem egyszerű. Ezt a mezt eredendően a Farkas Jancsival cserélte el Pelé a meccs után, de valahogy az én sporttáskámba került, én hoztam így haza. Itthon az első edzésen már kereste rajtam a Jancsi, én meg mondtam, hogy nyugi, nálam van, hozom a következő edzésre. Igen ám, csakhogy közben

a drága jó anyósom a hazahozott szennyesből kivette Pelé mezét, mert úgy találta, hogy nagyon izzadt, viseltes, viszont az anyaga kiválóan issza a vizet, így széttépte és befogta felitatni a vizet a mosógép alól, mellől, kvázi felmosórongy státuszba került a felbecsülhetetlen értékű ereklye!

Mondtam neki: „De hát Mama, nem tudja, hogy ez a Pelé meze? Erre ő: és akkor mi van, kéri vissza?” Önmagában azzal nem lett volna probléma, hogy befogta a mezt felitatni a vizet, de mivel a varrások mentén elszakította, már menthetetlen volt.

Ez után a szinte hihetetlen sztori után kérlek mesélj nekünk egy kicsit a válogatottságról, ami neked egy sérülés okán csak egyszer adatott meg, pedig ha nem vagy sérült, ott vagy az 1966-os vb-n és a következő olimpián is. Gyakorlatilag te lettél Székesfehérvár első válogatottja, mégha nem is fehérvári csapat színeit képviselve. Milyen érzés volt ott állni a gyepen és hallgatni a magyar himnuszt?

– Felejthetetlen, ma is beleborzongok, szinte könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok! Csodálatos élmény volt abba a klasszisokkal teli válogatottba bekerülni Mészöly, Mathesz, Farkas, Bene, Albert, Fenyvesi mind-mind hatalmas futballisták voltak! Arra még büszkébb lehetek, hogy a meccs után azt mondta az osztrákok szövetségi kapitánya, hogy ha a Fister és a Mathesz nálunk játszik, akkor lehet, hogy nem a magyarok nyertek volna 3-1-re, hanem mi. Jól esett a dicséret, de valóban jól is ment azon a meccsen a játék.

Arra emlékszel, hogy melyik volt a legerősebb csapat, ami ellen valaha játszottál?

– Igen, és ez nem a Pelé-féle Santos, hanem a chilei Colo-Colo! Ez olyan népszerű egylet ott kint, mint itthon a Fradi. Rengetegen rajonganak érte, és akkoriban félelmetesen jó csapatuk volt. Az ellenük lejátszott első meccs előtt a tornát szervező menedzser külön kért minket, hogy nagyon figyeljünk rájuk, ne kapjunk ki nagyon, mert az nem tenne jót a torna további menetének, így a bevételnek sem, ami számára különösen fájó volna. Mi aztán komolyan is vettük a szavait, úgy játszottunk mint az álom és alaposan elvertük a Colo-Colót 9-3-ra! Emlékszem, hogy valahol másik mérkőzésen volt ez a menedzser, aki a meccsünk után telefonon érdeklődött, hogy mi lett az eredmény. Amikor meghallotta, hogy 9-3, akkor bánatosan mondta, hogy „ugye, előre szóltam, hogy nagyon figyeljenek, mert csúnya lehet a vége”, aztán akikor közölték vele, hogy nem a Colo-Colo győzött, hanem mi, akkor majdnem kiesett a telefon a kezéből...

Ki volt a legjobb játékos, akivel, vagy akikkel együtt játszottál anno Fehérváron, majd a Vasasnál?

– Fehérváron egyértelműen Ispaics Tibi, a Vasasnál pedig, ahol hat remek évet töltöttem, sok klasszis volt, nem is lehet egyet-kettőt kiemelni, de Mészöly, Bundzsák, Machos, Farkas Jancsi így elsőre talán, akik szerintem a legjobbak voltak. Jancsival volt több jó sztorim is, az egyik ilyen, amikor egy meccsen egyedül álltam már a kapussal szemben, de lepasszoltam Jancsinak, hogy ő rúgja be. Illovszky Rudi bácsi le is szidott, hogy miért nem én rúgtam be, de én mondtam, hogy a Jancsi jobb helyzetben volt, mint én...

A Vidi meccseken rendszerint összefutunk, mi a véleményed a mai csapatról?

– A játék lehetne jobb, bátrabb, támadóbb szellemű. Nem akarom magunkat fényezni, de a mi játékunk jobb volt, mint a maiaké, három húzással előre játszottunk és már helyzetben is voltunk, nem is szabadott hátrafelé passzolgatni, ellenben a mostaniak ezt előszeretettel csinálják, a Vidinél sem tetszik, amikor oldalra meg hátrafelé tologatják, passzolgatják a labdát még hátrányban vagy döntetlennél is. Ez nem tetszik, amúgy nem rossz amit látok, többnyire.

Hogy látod, maradhat azért dobogón a Vidi?

– Kifejezetten úgy gondolom, hogy maradhat! Alkalmas rá ez a keret, ezt ki merem jelenteni.

Úgy alakult minden, ahogy eltervezted? Elégedett vagy a pályafutásoddal?

– Igen, határozottan elégedett vagyok, hiszen magyar bajnok, kupagyőztes és válogatott lehettem vidéki srácként, ami nem mindenkinek adatik meg.

Ami a családi vonatkozásokat illeti, mi a helyzet az utánpótlással? Az utódok között van, aki hasonló utat járhat be, mint te?

– Nem hiszem, bár a fiam próbálkozott a játékkal, nem is volt rossz, de nem bizonyult eléggé alázatosnak, nem szeretett visszamenni védekezni sem, a félpályánál várta a labdát, hogy indítsák el, mert amúgy gyors volt, jó felépítésű. Szóval nem szeretett védekezni, visszazárni, ami már alap egy támadónál is, így aztán abbahagyta.

Mi az, amivel manapság töltöd a napjaidat az unokázáson és Vidi-meccsek megtekintésén kívül?

– Itthon a tévézés, és igen, kimegyek a Vidi-meccsekre, mert ott találkozom régi játszótársakkal barátokkal, jó a társaság.

A véleményedet kikérik néha a mai illetékesek?

– Igen. El is mondom mindig, hogy az összjátékkal a hátrafelé passzolgatással van a probléma, amikor a félpályáról vagy még előbbről hátra passzolgatnak az utolsó embernek vagy a kapusnak. Ez nagyon nem szolgálja a jó focit. Nagyobb alázattal és támadóbb szellemben kellene futballozni. Fontos az akaraterő is, meg a fizikai állapot, hogy a szinte minden meccsen elérkező holtpontot átsegítse a játékosokat. A többi rendben is van.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek