9 hónapnál régebbi cikk

A Vasas túl nagy falat volt a MÁV Előrének, jöhet a bronzcsata a Békéscsaba ellen!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Vasas SC
A Vasas túl nagy falat volt a MÁV Előrének, jöhet a bronzcsata a Békéscsaba ellen!

A fehérvári röpis hölgyek újra megnehezítették a veretlen topfavorit dolgát, de legyőzni nem tudták, így a 3. helyért játszhatnak.

A MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata harmadszor is kikapott a címvédő Vasastól az Extraliga elődöntőjében, így nem jutott a fináléba, ahol majd a Békéscsabát simán kiejtő Kaposvár lesz az angyalföldiek ellenfele. A fehérvári egylet a bronzpárharcban lesz érdekelt, s ha ennek során legyőzi a Békéscsabát, akkor az Alba Volán SC 1986-os 3. helye után majdnem négy évtizeddel később újra bronzérmet nyer a város képviseletében.

A vasárnapi összecsapáson végig egyenlő partnere volt a favorit fővárosi csapatnak a Loki. Az első szettben egyik csapat sem tudott jelentősen elszakadni a másiktól: 16-14-ig többnyire a MÁV Előre vezetett, ám a hazaiak végül egy 8-1-es rohanással a maguk javára fordították a játékrészt és 25-20-ra nyertek.

A második etap első fele is a kék-fehéreké volt: 11-9 után tudta átvenni stabilan a vezetést a bajnok, amely ezt jól menedzselte a végéig, így 25-29-re nyert.

A harmadik szett hozta a legnagyobb küzdelmet. Ezúttal a Vasas kezdett jobban, 5-3 után azonban nagyot ment Lukasz Przybylak csapata és egy 12-5-ös szakasszal 17-12-re elhúzott. A Vasas nagy küzdelemben csökkentette a különbséget, 21-21-nél utol is érte a MÁV Előrét, amely még 22-21-re vezetett, de megremegtek a kezek, a rutinos Vacsi két támadást is elrontott egymás után, Abdulazimova és Dülübay viszont kettőt pontosan fejezett be, így 25-22-re nyert a favorit, a meccset és a párharcot is 3-0-ra behúzva.

A Lokiban Dvoracek 15, Matos 10 pontot szerzett, ők voltak a vendégek legjobbjai.

Ebben a meccsben jóval több volt a MÁV Előre számára, szinte végig felnőtt a bajnok szintjére, de a végjátékokban határozottabb és koncentráltabb volt a Vasas.

A bronzérem is szépen csillog persze, ám ahhoz, hogy azt a fehérváriak nyakába akasszák majd, le kell győzni, mégpedig pályahátrányban a Békéscsabát. A párharc menetrendje még nem ismert, de a hivatalos versenynaptár szerint április 9-én kezdődnek az éremcsaták.

(Mátay Balázs)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek