8 hónapnál régebbi cikk

Védelmi ipari napok a Continestnél
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Védelmi ipari napok a Continestnél

Tizenöt országból érkeztek nemzetközi partnerek a Continesthez. A cég kétnapos rendezvényén a résztvevők megismerhetik a konténerek hadiiparban is használható előnyeit. 

A Continest nemzetközi partnerei, cégtulajdonosok, képviselők érkeztek Székesfehérvárra néhány napra - az International Defence Day elnevezésű program egyik célja, hogy bemutassák a cég portfólióját a partnerek, és a honvédségnek. 

"A honvédséggel már van egy munkakapcsolatunk, de az egy bizonyos termékportfólió, a kiképzési termékportfólióra összpontosul, ezt most szeretnénk kiterjeszteni logisztikai, táborinfrastruktúrára. Nemcsak a Continest termékeket szeretnénk bemutatni, hanem a partnereink termékeit is, akik európai, hozzánk hasonló iparági vezetők és ezzel gazdagítani a magyar honvédségnek a választékát" - mondta el Kis-Márton Vidor, a Continest Technologies Zrt. vezérigazgatója.

Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, büszkeség fehérváriként és magyarként, hogy a Continest gyorsan jelentős szerephez jutott a magyar gazdaságban és a védelmi iparban:

"Egyre fontosabb szerepet játszanak a védelmi iparban. Ez nem egy fegyver, nem egy fegyverrendszer, de nagyon fontos részeit tudják gyártani, adni, nemcsak a magyar honvédségnek. Építettek az EUFOR Althea misszóban konténer várost szinte, üzemel. A mi katonáink is nagyon szeretik azt a lőteret, amit ők készítettek."

Cser-Palkovics András polgármester a megnyitón hangsúlyozta, fontos, hogy a hadiiparban magyar cégek is jelen vannak. A Continest nemcsak a hadiipar számára, hanem a civil felhasználásra is gyárt konténereket:

"Az, hogy van egy ilyen seregszemle, amelyen a magyar és a nemzetközi partnerek, civilek és katonák találkoznak egymással, megmutatják a termékeket, megnézik, hogy milyen együttműködésre van lehetőség, az nyilván egy iparfejlesztést jelent. Ez munkahelyet jelent, forgalmat jelent, árbevételt, helyi adóbevételt, amelytől a város fejlődni tud. Ez egy kölcsönhatás, és a világ minden részéről jönnek ide partnerek a Continesthez, itt töltenek pár napot Székesfehérváron, van tehát turisztikai értéke is."

A Continest konténerek legnagyobb előnye az összecsukhatóság, ezzel csökkenthetők a logisztikai igények, a károsanyag-kibocsátás, a térfogat, amely a honvédelemben is segítséget jelenthet. 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek