1 hónapnál régebbi cikk

Környezetvédelmi beruházás a Grundfosnál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Madarász Dominik
Környezetvédelmi beruházás a Grundfosnál

Napelemparkot telepítettek a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. egyik épületének tetejére. A beruházásnak köszönhetően éves szinten a teljes székesfehérvári telephely fogyasztásának 10 százalékát tudják fedezni. 

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. 4-es számú épületének tetejére 2750 napelemet telepítettek, így 5000 négyzetméteren, a teljes tetőt napelemek borítják. A beruházást évek óta tervezte a cég, 2021-ben pedig elkezdték az előkészítést.

"Ez közel 300 millió forintos beruházás volt önerőből, tehát a Grundfos cégcsoporton keresztül kaptuk a támogatást. Ezt igazából önerőből hoztuk létre, a két gyáregységet látja el"- tájékoztatta az fmc.hu-t Udvar Csaba, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója. 

Az ügyvezető hozzátette, a cég elkötelezett a környezetvédelem mellett, ezért is valósították meg a napelemparkot. A város számára fontos, ha egy ipari partner fejlesztést végez, az is jelentős, ha valamilyen klímavédelmi beruházás történik. Amikor egyszerre valósul meg a kettő egy helyen, akkor azt meg kell köszönni, hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester a napelempark avatóünnepségén.

A napelemek segítségével a teljes telephely éves energiafelhasználásának 10-12 százalékát lehet fedezni, és évi 271 tonna szén-dioxid-kibocsátást lehet megtakarítani.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek