A sírból jött vissza, 0-2-ről nyert Kaposváron, így őrzi aranyesélyeit a MÁV Előre!A sírból jött vissza, 0-2-ről nyert Kaposváron, így őrzi aranyesélyeit a MÁV Előre!
Nem kis bravúrt hajtott végre a férfi röplabda Extraliga döntőjében a MÁV Előre Foxconn: a székesfehérvári alakulat a címvédő és összesítésben 2-1-ra vezető Fino Kaposvár otthonában jött vissza a párharcba 3-2-es sikerével. Omar Pelillo csapata 0-2-es szettarányból, poraiból támadt fel és odázta el a várt somogyi aranyünneplést, így jöhet pénteken, immár a VOK-ban az újabb ütközet!
Az első játszma elején elléptek a házigazdák, így hiába loholt ellenlábasa után a MÁV Előre, Barótiék 25-20-ra viszonylag simán elvitték a nyitó etapot. A második szettben már jobban tapadt a Loki, a játékrész első felében vezetett is. 10-11 után azonban jött egy 4-0-ás hazai "minirohanás", s 14-11 után már csak 1-2 pontra tudott visszazárkózni a fehérvári egylet, ezzel pedig ezt a játszmát is megnyerték a somogyiak, 25-21-re.
Ekkor már joggal készülődött ünneplésre a hazai tábor. Csakhogy a harmadik szettben jött a komoly fordulat: az egész meccsen jól teljesítő Eke, Pesti, Tomanóczy, Koci négyes vezérletével lekopírozta a második etapot, ellenkező szereposztással, merthogy a MÁV Előre vezetett szinte végig, s bár 23-23-nál egyenlítettek a kaposváriak, Bögöly rontott nyitása és Koci pontja a vendégek szépítését jelentette.
A negyedik játékrészben is a Loki "viselte a nadrágot", uralta a játékot, amit jól jellemzett az a tény, hogy 9-9 után egy fergeteges 7-0-ás rohammal 16-9-re alakult az állás, s innen már nem tudott felállni a Fino Kaposvár, a MÁV Előre végül 25-19-re simán nyert.
A mindent eldöntő, rövidített ötödik szettben is csak szaladt az eredmény után a Kaposvár, a Pelillo-csapat 2-3 ponttal mindig előrébb járt. Ettől függetlenül nagyon meleg lett a vége, mivel 12-14-nél az első meccslabdánál az egyébként remeklő, összesen 22 pontot szerző Koci hibázott, majd a másodiknál is hosszúra ütötte a ziccert, csakhogy a hazaiak egyik sáncoló játékosának a keze beleért a labdába, így hiába tiltakoztak a kaposváriak, s nézték vissza videón az esetet, az csak megerősítette a tényt: kezet ért a játékszer, idegenben nyert a MÁV Előre Foxconn!
Nincs bajnokavatás, pénteken (április 26.) 17 órakor Székesfehérváron, a VOK-ban jön a finálé negyedik ütközete.
(Mátay Balázs)