4 hónapnál régebbi cikk

Ha pünkösd, akkor TESZ futás – rekordszámú jelentkezőt várnak
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
Ha pünkösd, akkor TESZ futás – rekordszámú jelentkezőt várnak

Immár 13. alkalommal rendezik meg a TESZ futást és a Depónia futást, melyet ezúttal is az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata közösen szerveznek.

Ismét a futásé lesz a főszerep május 20-án, pünkösdhétfőn Székesfehérváron. 13. alkalommal rendezik meg a Tiszta, Egészséges, Székesfehérvárért futóversenyt, ismertebb nevén a TESZ futást. A résztvevők 4,8 és 11,2 kilométeren, valamint három fős váltóban állhatnak rajthoz, a Depónia futás pedig 1,6 kilométeren várja a kisebbeket és nagyobbakat egyaránt.

"Amikor először ezt megrendeztük, akkor hiánypótló rendezvény volt, hiszen az egész városban nem volt utcai futóverseny, azóta már többet is rendeznek. Az iskolások, a gyerekek, a családok a munkahelyek változatlanul örömmel jönnek el az eseményre, mert együtt futhatnak és közös céljaik vannak" – mondta el Hirt Károly, az ARAk elnöke.

Hirt Károly a célokkal kapcsolatban kiemelte, nem a minél jobb eredmények a mérvadóak, hanem leginkább az, hogy az emberek a futással tehetnek a saját egészségükért és a környezetvédelemért.

A TESZ futás 17 órakor indul a Várkörútról, a panoráma Offices elől.

"Rekordszámú jelentkezés érkezett már most is, minden eddiginél többen adták le 4,8 és 11 kilométerre a nevezésüket. A helyszíni jelentkezőkkel együtt - akiknek a számát nem tudjuk meg becsülni sem-, reményeink szerint bőven ezer fő fölött fognak futni a Várkörúton" – mondta Borsányi Zoltán, az esemény főszervezője.

A méltán népszerű Depónia futás rajtja 18 óra 30 perckor lesz, szintén a Panorama Officesnél, a jelentkezés feltétele pedig a korábbi évekhez hasonlóan, egy laposra taposott PET-palack.

Érdemes már jóval a rajt előtt érkezni és jelezni a részvételi szándékot, hiszen az egy körös, 1,6 kilométeres táv első ezer jelentkezőjének idén is egy különleges, depóniás póló lesz a jutalma.

"Nekünk fontos a tisztaság, évek óta a szelektív gyűjtésre hívjuk fel a figyelmet. Arra kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni a Depónia-futáson, tehát ezen a nagy rendezvényen belül azon az eseményen, amelynek mi vagyunk a névadói, hogy hozzon legalább egy PET-palackot, és azt helyezze el a hulladékgyűjtőbe" - fogalmazott Steigerwald Tibor, a Deponia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A 13. TESZ futás az Aktív Magyarország programjai között is szerepel, a szakemberek pedig mozgó sportlaborral és egészségügyi tanácsadással várják a résztvevőket.

"Köszönöm szépen az ARAK-nak, a Depóniának, akik a nagy részét vállalják a szervezésnek és a lebonyolításnak, valamint annak a sok-sok száz embernek, aki ilyenkor eljön és tesz az egészségért, a környezetért is, hiszen ez a legfontosabb, ez a lényege ennek a napnak" – hangsúlyozta Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere.

A május 20-i TESZ futás alatt a Várkörúton, az Országzászló tértől a Petőfi utcáig és a Rákóczi úton, a Várkörút és a József Attila utca között forgalomkorlátozás várható. A buszok módosított útvonaláról és a forgalmi rend változásairól az arakatletika.hu/tesz oldalon lehet tájékozódni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek