Győzelem az Eb-főpróbán, Fiola visszatért!Győzelem az Eb-főpróbán, Fiola visszatért!
Az első 23 percben három gólt szerezve lerendezte a meccs érdemi részét és végül 3-0-ra nyert is Izrael ellen a magyar labdarúgó-válogatott a jövő héten kezdődő németországi Európa-bajnokság főpróbáján, így a mieink kellő önbizalommal és sikerélménnyel felvértezve utazhatnak hétfőn a kontinenstorna helyszínére. Ami még alig három héttel ezelőtt is lehetetlennek tűnt, bekövetkezett: a májusban vállműtéten átesett és az egész idényben többször is sérült, sokat kihagyó Fiola Attila a második félidőben a pályán volt, nem is játszott rosszul, így szinte biztosan szerepet kap majd a harmadik Eb-jén is, ami rajta kívül csak Kleinheislernek és Langnak, két korábbi Vidi-játékosnak és Nagy Ádámnak jöhet még össze.
A mieink remekül kezdték a debreceni összecsapást, Varga már a 6. percben telibe találta a keresztlécet, hogy aztán Sallai a 11. percben már picit pontosabban célozzon: a Szoboszlai mellett szintén fehérvári születésű és nevelésű Bolla adott be jobbról, Varga visszafejelte a labdát az érkező Sallainak, aki közelről a hálóba lőtt.
A következő két gólra sem kellett sokat várni. A 19., majd a 22. percben Varga volt eredményes. Előbb újra Bolla adott be jobbról, Varga pedig jól célzott, hogy aztán Sallai legyen az előkészítő, visszaadva a kölcsönt Vargának, aki újra jól érkezett és fejelt a kapuba.
3-0 után cserékkel és átszervezésekkel stabilizálta némileg együttesét az izraeli szövetségi kapitány, ugyanakkor a magyar csapat sem erőltette már túl a gólszerzést, igaz, így is benne maradt még legalább két találat a mieink játékában, de ilyen atomkezdés után azért kritika nem érheti őket.
Fiola visszatérése kiváltképp örömteli, hiszen így szinte biztosan lesz Vidi-játékos az Eb-n, igaz, ha a tartalékként számításba vett Tóth Balázst, továbbá a fehérvári születésű, nevelésű és kötődésű futballistákat, valamint a korábban itt focizókat, Szoboszlait, Nagy Zsoltot, Bollát, Negót, Kleinheislert és Langot nézve nyolc olyan játékos lesz ott az Európa-bajnokságon, akik számára nem közömbös a Vidi avagy a város
A kontinenstornán egy hét múlva, június 15-én, szombaton Svájc lesz az első ellenfelünk, Kölnben, 15.00 órakor.
(Mátay Balázs)