5 hónapnál régebbi cikk

Komoly változások a kézilabdásoknál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Komoly változások a kézilabdásoknál

Nyolc új játékos és új vezetőedző mutatkozott be szerda délután az Alba Fehérvár KC szezonnyitó sajtótájékoztatóján a Köfém Sportcsarnokban. A csapat idén is kiemelt figyelmet fordít a saját nevelésű játékosok beépítésére, a cél pedig, hogy stabilizálja a helyét a bajnokság középmezőnyében.

Június tizenkilencedikén jelentette be Horváth Roland vezetőedző távozását az Alba Fehérvár KC, amiből már lehetett következtetni, hogy további kisebb-nagyobb változásra számíthatunk a csapat háza táján. Majd egy hónappal később, szerdán több, nagy rutinnal rendelkező játékos érkezésével együtt jelentette be új vezetőedzőjét az Alba.

Suzana Lazovic 32 éves montenegrói szakember neve talán több kézilabda-fanatikusnak ismerősen csenghet, ugyanis a frissen kinevezett vezetőedző Európa-bajnoki arannyal, vb-bronzéremmel, kettő Bajnokok Ligája győzelemmel és olimpiai ezüstéremmel is büszkélkedhet. Lazovicnak hazánk sem idegen, ugyanis Kína U19-es válogatottja a 2022/23-as szezonban a magyar versenyrendszerben szerepelt a montenegrói szakember dirigálása alatt.

Az új vezetőedző a felkészülés legfontosabb feladataként a hat most érkező felnőtt, valamint a két ifjúsági korú játékos és a tavalyi szezonból itt maradók összekovácsolását említette.

A tájékoztatón az utánpótlás-nevelés kiemelt szerepét hangsúlyozta Balássi Imre, az Alba Fehérvár KC elnöke és Mészáros Attila alpolgármester is. Elhangzott, továbbra is a saját nevelésű játékosokra alapozva szeretnének részt venni a magyar bajnokságban.

Az új igazolások közül Maddi Aalla Rotaetxe, 17-szeres spanyol válogatott a spanyol MB Bera Bera csapatától érkezett kapus posztra, a lengyel Malgorzata Trawczynska balkezes átlövő a Dunaújváros csapatától igazolt át és szintén a DKKA-ban szerepelt tavaly a portugál jobbkezes átlövő, Débora Solange Moreno da Costa is, a strandkézilabdában ifjúsági világ- és Európa-bajnoki címet nyerő Hadfi Gréta kapus pedig Mosonmagyaróvárról érkezik Fehérvárra.

Két régi-új Albás is csatlakozott a kerethez, Szabó-Májer Krisztina Budaörsről, Balássi Lili a Metz akadémiájáról tért haza Fehérvárra. Két játékos pedig az utánpótláskeretből csatlakozik a felnőtt edzésekhez, ők Flatsker Fanni és Czenki Petra. A cél az, hogy megvessék a lábukat a felnőtt csapatban.

A Fehérvár TV összeállítása a bejelentésekről:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek