4 hónapnál régebbi cikk

Retró busz Székesfehérvár körül
Fehérvár Médiacentrum fotója
turizmus.szekesfehervar.hu
Retró busz Székesfehérvár körül

Panoráma buszos kirándulásra invitálta a Tourinform Iroda azokat, akik egy kis idegenvezetéssel egybekötve szerettek a magasból gyönyörködni a városban.

A nyár végéig minden szombaton elindul a panoráma busz a Piac térről.

Az idegenvezetéssel egybekötött kirándulás különlegessége, hogy egy egyedi, nyitott tetejű Ikarusz buszból lehet kicsit megismerni a várost.

Miközben a piros retro jármű elhalad a Zichy liget, a Bory vár, az Aranybulla Emlékmű vagy a Halesz park mellett, az érdeklődők eddig nem hallott történeket, információkat tudhatnak meg az adott helyszínekről.

Az idei nyár kabriós utazásainak különlegessége, hogy a panoráma busz egészen az Alba Arénáig ellátogat, és a résztvevők egy fél óra alatt végig járhatják a nemrég épült multicsarnokot az idegenvezető segítségével, sőt még a kulisszák mögé is beleshetnek. Így szó esik például olyan érdekességekről, mint a jégkészítés, a hang- és fényvezérlés rejtelmei vagy a VIP szektor különlegességei.

A Tourinform Iroda programlehetősége minden évben rengeteg turista érdeklődését felkelti, azonban a buszra olyan fehérváriak is lelkesen szállnak fel, akik más szögből szeretnék látni és többet szeretnének tudni szeretett városukról. A további részletekért, és a következő panoráma buszos kirándulások időpontjaiért látogassanak el az iroda honlapjára

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek