Vörös Zsuzsanna - kitartással, szorgalommal az úszótanfolyamtól az athéni aranyig
Vörös Zsuzsanna - kitartással, szorgalommal az úszótanfolyamtól az athéni aranyig
Vörös Zsuzsanna - kitartással, szorgalommal az úszótanfolyamtól az athéni aranyig– Éppen most 20 éve, hogy Fehérvár és a magyar öttusa első ötkarikás aranyérmese lettél, adja magát az első kérdés: mit vársz a párizsi versenytől magyar szempontból? Összejöhet valakinek hasonló eredmény, mint anno neked, Athénban?
– Összejöhet, akár féri akár női vonalon, mivel nagyon erős a magyar csapat, de azt ne feledjük, hogy ez egy olimpia, ami semmi máshoz nem mérhető, így tulajdonképpen bármi megtörténhet.
– Nagyon diplomatikus és rövid voltál. Gulyás Michelle-ről és Guzi Blankáról van szó női vonalon konkrétan. Mindketten értek már el kiemelkedő eredményeket Eb-n, vb-n, világkupa-versenyeken. Vannak, lehetnek olyan formában most, hogy ott legyenek a mezőny elején?
– Michelle-nek az elmúlt években folyamatosan akadtak jó eredményei, Blankának pedig a vb-n, s főleg az utóbbi időszakban jött ki a lépés a versenyeken, ami alapján azt mondom, hogy ott lehetnek az élmezőnyben mindketten, de azt ki kell emelni: az aktuális versenynaptól függ, hogy ott, akkor azon a napon, amikor kell, milyen állapotban vannak mentálisan és fizikailag. Azért is voltam ilyen diplomatikus, mert ez egy olimpia, és legkevésbé kell a lányokra súlyt pakolni.
– Ezt nálad jobban senki sem tudja, hiszen már 2000-ben ott voltál Sydney-ben, de ott nagyon nem jött ki a lépés neked, viszont négy esztendővel később a görög fővárosban már igen.
– Igen, úgy mentem oda Sydney-be, hogy fiatal vagyok, aktuális világbajnok, enyém a világ. Nem is voltam igazán felkészülve azokra a dolgokra, amik ott szembe jöttek velem, és finoman fogalmazva is arcul vágtak. 2004-ben már ezekre a dolgokra fel voltam készülve és úgy mentem az olimpiára, hogy számos versenyt megnyertem, magabiztos voltam. Csakhogy ez a magabiztosság éppen a döntő előtt szertefoszlott és remegve kezdtem el az első számot, a lövészetet.
– Mikor és mi fordította ezt vissza? Amikor érezted, hogy újra sínen vagy.
A melegítésnél jött oda hozzám edzőm, az akkori szövetségi kapitány, Kulcsár Antal, mert látta, hogy szinte el sem találom a táblát, és - itt is igen cizelláltan fogalmazok - megkérdezte, hogy na most mi van? Én elmondtam neki a gondolataimat, félig sírva, ami sokat segített.
Lényegében az izgalom volt az, ami hátráltatott, s ezen így, hogy Tónival beszéltem, túl tudtam lendülni, magabiztosan el tudtam kezdeni a lövészetet, ami nem volt ugyan kiemelkedő, de jó alapot adott a sikeres folytatáshoz, hogy bármi megtörténhessen.
– Mivel veled kapcsolatban azért elég jól képben vagyok, hiszen egykori mesteredhez, Kulcsár Antalhoz is baráti viszony fűzött, és tőle hallottam már azt, hogy miképpen szúrt ki téged a sportág számára, de mivel ez valóban egy érdekes sztori, kérlek mondd el te magad hallgatóinknak, olvasóinknak, hogyan kerültél kapcsolatba az öttusával.
- Először is későbbi vívóedzőm, Korponai István költözött éppen a szomszéd lakásba, szembe velünk, általa ismerkedtem meg a Volán edzőivel, így Kulcsár Antallal is.
Való igaz, hogy Tóni volt az, aki megkérdezte, hogy jó testalkatú, vékony kislány vagyok, sportolok-e valamit? Én mondtam neki, hogy a suli mini-kosárlabdacsapatában játszom néha, nagyjából öt percig, amikor általában kiállítanak. Erre jött a kulcsfontosságú kérdés: nincs-e kedvem öttusázni? Válaszoltam, hogy oké, de először is mondja el, miből áll az öttusa, mert erről akkor még fogalmam sem volt.
Ő sorolta a sportágakat, s rögtön az úszásnál jeleztem, hogy én bizony nem tudok úszni! Ennek ellenére belevágtam, de lényegében a Volán úszótanfolyamán tanultam meg normálisan úszni, majd csak ezt követően csatlakozhattam a saját korosztályomhoz az öttusázóknál, s kezdhettem el futni, lőni, majd később vívni és lovagolni.
– Mikor érezted azt, hogy megérkeztél az öttusázókhoz, igazán otthon vagy náluk? Amikor már nem voltak olyan bizonytalan gondolataid, hogy vajon jó helyen vagy-e köztük?
– Voltak valóban ilyen bizonytalanságok, nem csak az elején. Később, már felnőtt versenyzőként, amikor világkupákon indultam, akkor is volt, amikor Tóni jelezte, hogy most már döntsem el, hogy mit szeretnék, mert ez így nem mehet tovább, s ha akarom, akkor akasszam szögre a különböző felszereléseimet és hagyjuk abba. Lényegében ez egy felrázó dolog volt, segített, hogy helyre tegyem magam. Egyébként valóban
többször megfordult a fejemben, hogy vége, kész, abbahagyom, összepakoltam a vívózsákot és kidobtam a szobából, de aztán mindig az lett a vége, hogy kivettem belőle az úszócuccot és másnap reggel 5.15-kor indultam az 5.40-kor kezdődő úszásra.
– Összességében mi volt leginkább az a nyűg neked versenyzőként, amit mellőztél volna, ha teheted? Az úszás, a korán kelés, a bizonytalan lovak?
– A lutri a lovaglás volt, de ez nem jelentett számomra nyűgöt soha, szerettem lovagolni. Pedig akadt olyan, hogy egy versenyen a jó szereplés a lovakon ment el, mert egyszerűen nem volt annyi alkalmas ló az aktuális versenyen, a rendező ország nem tudott 18 alkalmas lovat felvonultatni, hogy mindenki egyforma esélyekkel vághasson neki a pályának. Ami nyűg volt nekem mindig, az a futás. Szerencsére az én aktív időszakomban az volt az utolsó versenyszám, még lövészet nélkül, külön, s ha tudtam, mindig úgy pakoltam össze az első négy tusát, hogy a futásra legyen annyi előnyöm, hogy ne ott, azon dőljön el a verseny, ne nagyon keljen meghalni. Ilyen volt a sikerrel végződő olimpiám is.
– Emlékszel arra, hogy mikor és mi volt az első öttusa, pontosabban háromtusa versenyed, hiszen a legifjabbak először csak háromtusáznak, ahol hivatalosan versenyzői minőségedben indultál?
– Én 1990-ben kezdtem el úszni, de '92-ben már indultam versenyeken, korosztályos viadalokon, de a felnőttek között háromtusa ob-n a csapatversenyben is szerephez jutottam, amit meg is nyertünk. A fiatalok között elég gyorsan megálltam a helyem, de így utólag azt gondolom, hogy úgy '96 környékére forrott ki, hogy lehet belőlem valami.
– Hogy látod, mekkora szerepe volt a pályafutásod sikeres alakulásában Kulcsár Antalnak?
– Nemcsak neki, hanem a Volán edzői kollektívájának is jelentős szerep jutott a sikerekben. De való igaz, Tóni volt az, aki felfedezett, aki meghonosította itt, Fehérváron, majd az egész magyar öttusasportban a női öttusát. Úgyhogy nem csak én, mindenki, akik máig nőként öttusáztak, öttusáznak, sokat köszönhetnek neki.
– Egykor nagyon sokat jártam közétek, manapság már kevésbé. Még mindig egy nagyon jó család, igazi otthonos csapat a Volán öttusaszakosztálya?
– Igyekszünk, én is próbálom összetartani a csapatot. Fiatalodunk, akadnak olyan fiatalabb kollégák, akik versenyzőként maradtak nálunk, Málits István, Kalincsák Eszter, vagy éppen Kovács Sarolta. Azt gondolom, hogy a fiataloké a jövő, a sportág is változik és egyre inkább az ifjakat vonzza be, ehhez pedig nekünk is alkalmazkodnunk kell.
– Emlékszem arra, amikor az első vb-t nyerted, 1999-ben, szinte fejest ugrottam örömömben a margitszigeti lelátón, s aztán ezzel nagyon beindult a pályafutásod, innentől kezdve 5 esztendőn át - bár előtte és utána is néhány évig jöttek a jó eredmények - folyamatosan ott voltál a világ legjobbjai között. Miként állhatott ez így össze, hogy a világbajnoki cím után jött a fehérvári Eb-n duplán hazai pályán az Európa-bajnoki arany (igaz, akkor éppen az olimpia nem sikerült), majd még két egyéni vb-cím és több más siker mellett a csúcsok csúcsa, a 2004-es olimpiai bajnoki cím?
– Én ezt nem is öt, hanem hét évnek venném, mivel 2005-ben még az vb-n ezüstérem, majd 2006-ban Budakalászon egy Eb-arany került a tarsolyomba. Ebben a hétéves menetben volt egy durván másfél éves szünet, a 2000-es olimpiai után nem igazán találtam magam, 2001 az finoman szólva is kuka lett. Ezt követően 2002-ben indult be újra az éremgyártás egy vb-ezüsttel. Itt említeném, hogy rendszerint, amikor megkérdezik, hogy melyik a legkedvesebb érmem, akkor persze, hogy az olimpiai arany áll az élen, de ennek a 2002-es vb-ezüstnek közvetlenül mögötte a helye nálam, mert onnan számítom magam ténylegesen, minden szempontból felnőtt öttusázónak.
Most is azt vallom, hogy, ha valaki megjárja a poklot, megkapja a megfelelő pofonokat, s abból fel tud állni, onnan vissza tud jönni, újra dobogón tud lenni, nyerni képes, akkor válik felnőtt öttusázóvá.
– Bár említetted, hogy a futás nem volt éppen a kedvenced, én emlékszem olyan Vörös Zsuzsira, aki szilveszter napján, naplemente tájékán, amikor általában mindenki bulizni készül, futott a vasútállomás környéki utcákon. Magam éppen a rádióba indultam az esti műsort levezetni, amikor az út másik oldalára átintve üdvözöltelek, miközben teljesítetted a napi penzumot. Szóval nálad a szorgalomért nem kellett a szomszédba menni.
– Az biztos, hogy nem volt önszántamból az a futás. Ki volt adva egy edzés keretében, hogy mennyit kellett adott napon futni.
Az a helyzet, hogy a futást tekintve soha, semmit sem csináltam önszorgalomból, ezt bátran állíthatom!
Úgyhogy azt a futás, kocogást sem csak úgy magamtól csináltam, az egészen biztos, bár nincs előttem a konkrét szituáció, ez tény.
– Nyűgös, problémás versenyző voltál egyébként?
– Nem hiszem. Ha a mai fiatalokat nézem, akkor úgy gondolom, hogy én egy egészen jó személyiség voltam, hozzám képest a mai ifjoncokkal szerintem több a probléma, fel kell kötniük a gatyát a mostani edzőknek.
– Apropó, fiatalság! Neked is van egy igen aktív, komoly mozgásigénnyel rendelkező kisfiad. Ő lehet az utánpótlás? Követhet a sportolói pályán?
– Igen, ő már sportol, éppen most is itt kint szaladgál a Volán-pályán, már indult is utánpótlás versenyen, kéttusa és Laser Run viadalon is a kicsik között. Éppen most, július második felében volt itt, nálunk több korosztály utánpótlás országos bajnoksága, illetve Laser Run verseny is, ahol az én Áron fiam is elindult, aktív részese volt ennek a két napnak, de azt gondolom, hogy ő még nagyon fiatal, és nála, az ő korosztályánál még az a legfontosabb, hogy megszerettessük velük ezt az egész körforgást, szeressenek hozzánk járni. Éppen ezt célt szolgálta az is, hogy az említett legutóbbi viadalon minden induló kapott érmet a gyerekek közül a szövetségtől. A fiacskám is kitörő örömmel, mosolyogva fogadta, bár utolsó lett a korosztályában, de így az elején ez előfordul. Ami a lényeg, hogy nagyon lelkes és szereti ezt csinálni.
– A magyar öttusasport első női világbajnoka voltál, az első és egyetlen olimpiai bajnoka is vagy a sportágnak, mint ahogy Székesfehérvár első és egyetlen ötkarikás bajnoka. Mi a sikerrecept?
– Lehetne sok közhelyet említeni, de az biztos, hogy a kitartás, illetve a szorgalom a legfontosabb, no és persze, ami mindig kell: egy nagy adag szerencse.
– Te vagy a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának igazgatója, mint ahogy a Magyar Öttusa Szövetség alelnöke. A lovaglás kivezetésével, egyúttal az új szám bevezetésével milyen jövőt jósolsz a sportágnak itt, helyben és globálisan?
– Itt leszögezném, hogy nekem az öttusa az mindig lovaglással együtt lesz öttusa! Én imádtam a lovakat, a lovaglást a lutri tényezője ellenére. Meglépték ezt a változást, a juniorok és a fiatalabbak már tavaly óta készülnek az OCR-rel (ez az új, a lovaglást kiváltó szám, egy akadályverseny tulajdonképpen), lehet siratni a lovaglást, sokadszor feltenni a kérdést, hogy miért volt erre szükség, de a sportágat megosztotta a lovaglás, a versenyzők egyharmada imádta, egyharmada számára semleges volt, egyharmada pedig kifejezetten utálta. Azt látjuk, hogy
a fiataloknak tetszik ez az új versenyszám, így miattuk nem aggódom, ám az most még talány, hogy azok a versenyzők, akik még erejük teljében vannak, de a lovagláson nőttek fel és eddig ehhez szoktak, ők miképpen, milyen eredményességgel tudnak majd átállni az OCR-re,
egyáltalán folytatják-e így az öttusát. Én mindenkinek azt mondtam már tavaly is, hogy lehet ezen a változáson háborogni, de ezen már változtatni nem lehet, ki fogják venni a lovaglást a csomagból, a versenyekhez szükséges 36 versenyzőt így is össze fogják tudni szedni a 2028-as olimpiára. Szívük joga eldönteni, hogy vállalják-e az új kihívást, de bízom abban, hogy igen és a következő olimpián is lehetnek eredményes magyarok az öttusaversenyen.
– Ha már ezt említetted: igen régen fordult elő utoljára, hogy nem volt az indulók között egy olimpián fehérvári öttusázó. Most Demeter Bence csak tartalék, elvileg nem indul. Az OCR-es érában lehet olyan fehérvári srác vagy lány, aki ott lehet a jövőbeli ötkarikás játékokon? Vannak ilyen tehetségek itt helyben?
– Azt már említettem, hogy a juniorok és a fiatalabbak már tavaly az OCR-rel készülnek és versenyeznek. Ők mindenképpen előnyben lesznek a most, később váltó felnőttekkel szemben, Jelenleg két eredményes fiatalunk adott, akiben a lehetőség benne van és készül a junior Eb-re: a friss országos bajnok Csák Milán és Tárkányi Zsombor, de ugyancsak szép jövő előtt állhat a nőknél Gyugyi Laura, aki sajnos most is éppen sérült, de nagyon számolunk vele, először is arra, hogy az alapozást már el tudja velünk kezdeni. Ebben a tekintetben az a legfontosabb most, hogy jövőre Székesfehérváron rendezik meg a junior világbajnokságot, és ezt remélem, hogy lesz olyan Volános versenyző, aki dobogóra állhat majd.
