Az öttusa legújabb számát ismerhették meg a fehérvári gyerekekAz öttusa legújabb számát ismerhették meg a fehérvári gyerekek
Az öttusában bevezetett legújabb versenyszámban, az akadályversenyen próbálhatták ki ügyességüket és gyorsaságukat a gyerekek a Bregyóban. Emellett szükség volt pontos célzóképességre is a lövészetnél. A sportos rendezvény célja az volt, hogy már minél fiatalabb korban megkedveltessék a sportágat, éppen ezért játékos feladatokkal készültek a résztvevőknek.
A rajtvonalhoz állt két jól ismert öttusázó is, Erdős Rita és Demeter Bence. A világbajnoki bronzérmes fiatal nő szerint a Laserfun roadshow szervezői által kialakított pálya kiváló lehetőség arra, hogy meghozza a gyerekek kedvét a mindennapos sportolásra.
Demeter Bence immár 27 éve a sportág szerelmese, és elárulta, mi minden kell ahhoz, hogy valakiből kiváló öttusázó váljon.
Testileg, szellemileg és lelkileg is kitartónak kell lenni. Ha ezek a képességek megvannak, igazán kiemelkedő sportoló válhat bárkiből.
Az eseménysorozat célja, hogy tehetséges fiatalokat toborozzanak.
Erre buzdított minden résztvevőt Kovács Sarolta is, aki nagy segítségére volt a gyerekeknek a lövészetnél. Az olimpiai bronzérmes és világbajnok magyar öttusázó, jelenleg edzőként tevékenykedik és készíti fel a gyerekeket a versenyre.
„Az öttusa szépsége és nehézsége is egyben az, hogy össze kell hangolni mind az öt sportágat, ha az egyikben nem is vagyunk tökéletesek, a másikban ezt a hiányosságot lehet pótolni” – mondta el Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok.
A vasárnapi megmérettetésen 10-18 év közötti lányok és fiúk indulhattak, mindenki saját rajtszámot és időmérő chipet kapott, az eredményeket pedig nemenként és korcsoportonként külön értékelték a szervezők.
A Fehérvár TV riportját itt lehet megnézni: