1 hónapnál régebbi cikk

Lecsendesedés a természetben: kiállítás nyílt az Európa Klubban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Madarász Dominik
Lecsendesedés a természetben: kiállítás nyílt az Európa Klubban

Lecsendesedés címmel nyílt kiállítás Székesfehérváron. Az Európa Klubban megtekinthető tárlat a természetet hivatott közelebb hozni az emberhez, illetve az embert a természethez.

Lecsendesedés a címe annak a kiállításnak, amely a természetet, illetve a természet adta tereket kívánja megjeleníteni, ahol az emberi érzések életre hívhatók. Az alkotó L. Ritók Nóra számár ennek két nagy csoportja van. Az egyik a múlt, amikor a régi házakat és a régi emberi lenyomatokat próbálja bemutatni, a másik pedig a természet.

"Azt a fajta nyugalmat szeretném hogyha megéreznék, ami lecsendesíti az embert és gondolkodásra készteti. Biztos köze van ehhez az embernek abban az értelemben is, hogy ahogy az ember öregszik egyre többet gondolkodik és azt gondolom, hogy ezek a terek, amiket létrehoztam a képeken, alkalmasak másoknak is arra, hogy elgondolkodjanak" – fogalmazott L. Ritók Nóra.

L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője, valamint az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója is egyben. Küzd a gyerekszegénység és a mélyszegénység ellen, az esélyteremtésért és az integrációért dolgozik, mindezek mellett pedig grafikusművész.

"Nekem nem ez a fő állásom, hanem az alapítvány vezetése, ott tanítok és a szakmai irányítást végzem, a tanév rendjéhez igazodunk. Tanév közben az esti órákban van időm arra, hogy alkossak, nyáron egy picit jobban ráérek. Ezeknek a zöme most a nyáron született, tehát egészen friss alkotások" – mondta L. Ritók Nóra

A Lecsendesedés című kiállítást Bokros Judit újságíró ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a csütörtök esti megnyitón, a tárlat pedig augusztus 21-ig délutánonként 14 és 18 óra között várja a látogatókat az Európa Klubban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek