3 hónapnál régebbi cikk

NHL-es védőt igazolt a Volán, feladót a MÁV Előre
NHL-es védőt igazolt a Volán, feladót a MÁV Előre

A székesfehérvári hokisok nagy halra akadtak a piacon, a női röplabdások pedig egy fiatal, de több éves első osztályú rutinnal rendelkező játékossal zárták le nyári átigazolásaikat.

Nem utolsó sorban magyar feleségének is köszönhetően komoly NHL-es és AHL-es múlttal rendelkező védőt igazolt a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata Cameron Gaunce személyében. Az osztrák bázisú ICEHL, valamint a Bajnokok Ligája (CHL) szeptemberi rajtjára hangoló alakulat új, 34 éves kanadai játékosa komoly erősítésnek ígérkezik.

Gaunce olyan csapatokban játszott korábban a világ legerősebb klubligájában, mint a Colorado Avalanche, a Dallas Stars, a Pittsburgh Penguins és a Tampa Bay Lightning, az AHL-ben pedig bajnokcsapat tagja volt 2014-ben, amikor a Texas Stars csapatával magasba emelhette a Calder Kupát. Mindezek mellett kétszeres AHL All Star-válogatott is, 2016-ban és 2020-ban is játszott a liga legjobbjainak gálameccsén.

A 185 cm magas és 92 kg súlyú hokis nem csak a védekezésben, a pontok termelésében is igen aktív, statisztikái alapján főleg előkészítésben, gólpasszok tekintetében járt az élen eddigi csapataiban.

Bővítette keretét a MÁV Előre Foxconn női röplabdacsapata is. Spándli Virág a balatonfüredi Szent Benedek RA alakulatától érkezik Székesfehérvárra. 

A 21 éves feladó fiatal kora ellenére már háromévnyi első osztályú rutinnal rendelkezik, kétszer volt Extraliga bronzérmes, egyszer Magyar Kupa-döntős a fürediekkel, s remélhetőleg erőssége lesz a bajnoki dobogóra vágyó Lokinak. 

A MÁV Előre közlése szerint Spándli az utolsó nyári igazolás, vele lett teljes a csapat kerete a 2024-2025-ös idényre.

Borítókép: Isaiah J. Downing - USA Today
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek