3 hónapnál régebbi cikk

20 éve nyert olimpiát Vörös Zsuzsa öttusázó
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
20 éve nyert olimpiát Vörös Zsuzsa öttusázó

A Városháza Dísztermében fogadták Vörös Zsuzsannát, Székesfehérvár olimpiai bajnok öttusázóját. A sportoló 2004-ben nyert az ötkarikás játékokon aranyérmet, ennek 20 évfordulója kapcsán ünnepeltek a város vezetésével.

Húsz évvel ezelőtt a Városháztéren fogadták Vörös Zsuzsannát, miután hazahozta Székesfehérvár első és eddig egyetlen olimpiai aranyérmét. A 2004-es athéni olimpián a székesfehérvári születésű öttusázó óriási fölénnyel írt történelmet. Ennek a pillanatnak az alkalmából kedden a Városháza Dísztermében fogadták az akkori szakmai stábot, az Alba Volán SC képviselőit és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnokot. 

Az ünnepségen Cser-Palkovics András polgármester köszöntője után Tóth István, az Alba Volán SC elnöke idézte fel a 20 évvel ezelőtti boldog pillanatokat. Vörös Zsuzsanna beszédében köszönte meg a mai napig tartó támogatást, és kiemelte, az öttusa hiába egyéni sport, egy óriási csapat áll és állt mögötte, akik nélkül ma nem itt tartana.

Az olimpikon 2010-ben fejezte be sportolói pályafutását, jelenleg az Alba Volán szakosztályvezetője. A 20. évfordulót ünnepelve a Vörös Zsuzsanna családja és választott családja, az öttusázók körében vehette át a város ajándékát. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek