3 hónapnál régebbi cikk

Figyelemfelhívó séta és szakmai előadások - Alzheimer világnap Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Figyelemfelhívó séta és szakmai előadások - Alzheimer világnap Székesfehérváron

Magyarországon becslések szerint mintegy 250 ezer ember él demenciával, ami az érintett körrel együtt egymillió érintettet, vagyis a lakosság 10 százalékát jelenti.

Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója beszédében úgy fogalmazott, hogy minden időben fontos a demenciával élők és hozzátartozóik támogatása. De van remény és az új terápiás módszerek sok betegnek segíthetnek.

"A demenciával élő embernek az a legnagyobb baja, hogy a valósága már nem az, mint a miénk, nem tudja magát ugyanúgy kifejezni. De egy állat ezt nem érzékeli. Egy állat ugyanúgy őszinte, ugyanúgy odajön, egy kutya például érezteti, hogy én vagy te fontosak vagyunk, ez pedig újra nyit csatornákat, újra nyit világokat" – árulta el Vajda Norbert.

Spányi Antal megyés püspök egyebek mellett a hit jelentőségéről beszélt, hiszen mint mondta a betegség a családban mindenkit próbára tesz.

"Ehhez a próbatételhez szükséges sok minden. Tudás, ismeretanyag és szükséges egy megfelelő lelki tartás is, hiszen ez mindenképpen egy próbatétel és hogyha a hit nekünk lelkierőt ad, márpedig kell, hogy adjon, akkor ezeket a próbatételeket könnyebben tudjuk átvészelni".

Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere rámutatott, hogy az Alzheimer-világnap egyik lényeges pontja, hogy felhívja a figyelmet a megelőzésre és a szűrések fontosságára. 

"Hogyha bárki a környezetében alzheimeres, illetve demenciás elváltozásokat tapasztal, akkor az egészségügy felé irányítsa, illetve az egészségügy bevonásával, szakorvosok bevonásával próbálja kezelni és valamennyire kitolni ezt az állapotot".

Az Alzheimer-világnaphoz kapcsolódó szakmai előadások után a résztvevők Lila sétára indultak a Városház térre, ahol senior örömtánccal folytatódott a rendezvény.

A Nemzetközi Alzeheimer Társaság 1994. szeptember 21-én szervezte az első Alzheimer-világnapot. A kezdeményezéshez idén immár tizedik alkalommal csatlakozott Székesfehérvár városa. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek