2 hónapnál régebbi cikk

Csaknem hibátlanul bunyóztak az FKSE fiataljai Harkányban
Fehérvár Médiacentrum fotója
FKSE
Csaknem hibátlanul bunyóztak az FKSE fiataljai Harkányban

A székesfehérvári ökölvívó tehetségek egy rangos utánpótlás viadalon demonstrálták felkészültségüket, négy súlycsoportban ők lettek a legjobbak.

Parádésan teljesítettek a szezon kiemelt ökölvívó megmérettetésén, a Horváth Géza Emlékversenyen a Fehérvár Küzdősport SE ifjú titánjai. Turós Arnold vezetőedző tanítványai szinte százszázalékos produkcióval rukkoltak elő Harkányban, ugyanis öten indultak, s csak azért nem nyertek mind az öten aranyérmet, mert az egyik súlycsoportban két fehérvári küzdött egymás ellen a fináléban.

A hétvégi viadalt követően Turós Arnold méltán volt elégedett tanítványai produkciójával.

- Ez volt az eddigi legsikeresebb versenyünk! Négy első helyezésünk mellé ugyanennyi különdíjat is "összeütöttek" versenyzőink, ezért a következő emlékversenyig mi őrizhetjük vitrinünkben a legsikeresebb csapatnak járó vándorserleget, ami rendkívüli büszkeséggel tölt el. Ami a részleteket illeti: 52 kilós junior női versenyzőnk, Nagy Zsófia a második menetben lefiniselte ellenfelét. Korábbi erőtől duzzadó, elsöprő stílusát most felváltotta, illetve kiegészítette a technikás bunyó, ami a győzelem mellé meghozta számára a legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat is. Illés Nóra 60 kg-ban szintén idő előtt végzett ellenfelével. Stílusos, minőségi produkciójával az aranyérem mellé kiérdemelte a legjobb női versenyző különdíját is. Nóri ennyire élesen még akkor sem bokszolt amikor megnyerte a diákolimpiát, márpedig az sem volt éppen gyenge produkció.

Turós Levente a fiúk junior 66 kg-os súlycsoportjában szintén nem teketóriázott, az első menetben testen kiütötte ukrán ellenfelét. Ő is a "legtechnikásabb ökölvívó" különdíjjal gazdagodott. Levente vasárnap este lendületből a Sztárboxban egy bemutató mérkőzést is vívott válogatott társa ellen. Kordás Márk és Kiss Martin egymás ellen bunyóztak Harkányban, házi csatájukat Kordás Márk nyerte. Összességében öt sportolónk négy aranyéremmel, egy második helyezéssel és négy különdíjjal gazdagodott.

A sikeres versenyt egyébként sikeres Technikai minimumvizsga előzte meg. Borbély Norbi, Balog Lénárd, Szűcs-Vitos Koppány és Nagy Benedek sikerrel teljesítette ezt, így most már hivatalos versenyzői az egyesületünknek - foglalta össze az elmúlt napok legfontosabb történéseit az FKSE szakmai munkájának irányítója.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek