Turós Arnold, akit az ösztönei vezettek a ringből az edzői sikerekig
Turós Arnold, akit az ösztönei vezettek a ringből az edzői sikerekig
Turós Arnold, akit az ösztönei vezettek a ringből az edzői sikerekig- Az az utánpótlás nevelői munka, az a vitathatatlanul eredményes szakmai műhely, amelyet Székesfehérváron kialakítottál, méltán lehet jó példa országszerte. Mielőtt ezt részleteznénk, kérlek, mondd el, mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a sportággal?
- A pályafutásom igencsak régen kezdődött, kis versenyzőként emlékszem arra, hogy te készítettél velem, mint tehetséges bunyóssal interjút, de akkor még te sem voltál őszes hajú, szóval nem 1-2 éve volt ez...
Mint versenyző, egy igazán rossz példa lehetek a mostani generációnak. Nagyon jó alapképességeim voltak, jó bunyós voltam, csak éppen edzeni nem szerettem, szertelen volt az egész hozzáállásom a sporthoz. Sokat csavarogtam, bandáztam a haverokkal, de az edzéseken nem dolgoztam elég keményen.
Ezért mondom, hogy rossz példa vagyok a gyerekek előtt, mert minden emberben benne van a "csí", amivel kitörhet a szürke hétköznapokból. Aki eleve nagyon tehetős, gazdag, az nem tört ki, van egy örökölt helyzete, de aki valóban ki szeretne törni, annak a sport erre kiváló lehetőség, mert kemény munkával el lehet érni eredményeket, amelyek által be lehet kerülni a történelembe, de igaz ez a művészetekre, alkotói tevékenységekre is, és én ebbe az irányba szeretném terelni a versenyzőimet és a gyerekeimet is, hogy ne az anyagiak felé akarjunk kitörni, hanem a halhatatlanság felé.
- Itt térjünk még vissza a kezdetekhez, mert arról csak egy fél mondatot szóltál, hogy miként kezdődött a kapcsolatod az ökölvívással?
- Igen, édesapám irányított az Őri Lajos bácsihoz, akivel előtte ismerkedett meg, először nála voltam edzésen, talán 13 éves lehettem. Akkoriban úsztam, azzal kezdtem a sporttal való ismerkedést, aztán közben lejártam néha bokszolni is, végül úgy döntöttem, hogy ennél a sportágnál maradok. Nem is volt rossz döntés, mert rögtön az első serdülő magyar bajnokságon bronzérmes lettem, majd a másodikon is. Juniorként már nyertem diákolimpiát, tehát effektíve voltak jó eredményeim, csak a kellő mennyiségű és minőségű munkát nem tettem mögé. Aztán amikor már mindenki abbahagyja a sportot és elkezd a civil életben dolgozni, én akkor kezdtem el komolyabban venni a sportolást, 28 évesen vágtam bele a profi bokszba. Ebben az időszakban már rendesen edzettem, jöttek a sikerek is, mivel azonban akkor már vállalkozóként tevékenykedtem, családom, gyermekem volt. Jött egy orrtörés, kihagytam egy kicsit és belevágtam a trénerkedésbe, amiben kifejezetten jól éreztem magam, ráéreztem a pedagógiai részére is, pedig én nem voltam anno jó tanuló, mégis. Ahogy a bunyóm, az életem és az edzősködés is ösztönösen jött. A sikerek is megérkeztek egyre inkább, így végül úgy döntöttem, a trénerkedésre fektetem a fő hangsúlyt.
- Mondhatjuk, hogy ma már te vagy az "apucija" ennek az egyesületnek, szinte minden (is) te vagy itt.
- Jórészt igen, de vannak segítőim, akik nélkül ez nem működne ilyen hatékonyan. Az alapító tagok, a szülők, akik szabadidejüket föláldozva jönnek, segítenek, ott vannak a versenyeken, fuvaroznak, ha kell, az edzésekbe is besegítenek, amennyiben szükség van rá. Ezt teljesen egyedül nem tudja vinni az ember, és ha nincsenek megfelelő segítők, akkor a sikerek is elmaradnak, vagy ritkábbak lesznek. Nekem szerencsém van, hogy nagyon sok jóakaró, segítőkész ember vesz körül!
- Akármennyire is hiszem, hogy jó memóriám van, erőteljesen kellene ahhoz gondolkodnom, hogy biztos legyek a dolgomban, kik is a legeredményesebb tanítványaid, a legeredményesebb versenyzők a csapatodból. Segíts ebben, kérlek, te kiket tartasz a legjobbaknak, akikre a legbüszkébb vagy?
- Akiket igazán ki tudnék emelni: Tóth Adrián, Nagy Evelin és a fiam, Turós Levente. Ők nemcsak az edzéseken, hanem a versenyeken az elért eredményeikkel is bizonyítottak számos alkalommal. Mindannyian háromszoros magyar korosztályos bajnokok, diákolimpiai bajnokok és minden olyan versenyen, ami a sportágban itthon számít, nemzetközi, nagy versenyek, szintén álltak már a dobogó tetején, nem is egyszer. Az, hogy az Adrián vagy az Evelin volt-e először háromszoros bajnok, már magam sem tudom, de nem is számít ez igazából. Nekem már az nagy büszkeség, hogy például a Tóth Adrián már a nagypapájával 6 éves korában lejött hozzám edzésre és itt is ragadt, ma már egyetemre jár, ezért nem folytatta a versenyzést, de számomra ez a hűség, a lojalitás, hogy együtt csináljuk kiskortól fogva, ez a legfontosabb és ez a fő büszkeség. De a Nagy Evelint is említhetem, akinek az anyukája szomszédom volt, s ő is 13 éves korában került ide, és már az első évben magyar bajnok volt, a legnehezebb súlycsoportban. Tehát számomra ezek azok a dolgok, amit leginkább megérintetek, hogy egy versenyző gyermekkorától felnőtig itt van velünk, itt készül közöttünk és jóban-rosszban együtt vagyunk, segítjük egymást.
- Az, hogy mennyire jó, mennyire jelent sportértéket, erről megoszlanak a vélemények, de az érdeklődés kétségtelen jelentős a Sztárbox iránt. Neked is van egy sztárboxos védenced, Berki Mazsi, akit te készítettél fel erre a megmérettetésre és helyt is állt ezen. Sok meló volt vele? És úgy egyáltalán sok munka van azokkal, akik beállítanak hozzád és arra kérnek, hogy foglalkozz velük, készítsd fel őket hasonló viadalokra?
- Erre mondom azt, hogy
az edzősködést nem lehet tanítani, ilyenkor kell ráérezni arra, itt konkrétan a Berki Mazsi esetében, hogy idejött egy nő, aki egészségesen él, sportos, de soha nem bokszolt korábban, hogy esetében mi a helyes irány, milyen felkészüléssel érjük el a célt, hogy kihozzuk belőle a maximumot? Mennyire lehet terhelni, mekkora edzésterhelést kapjon, mikor, milyen kesztyűzésekbe lehet bevonni, azaz, hogy tudom felépíteni az önbizalmát, a technikai, taktikai repertoárját, úgy, hogy sikeres lehessen az adott megmérettetésen? Ehhez kell érzék és jó szem.
A Mazsi egyébként kiváló alany volt a melóhoz, megcsinálta amit kellett, s megyünk is tovább vele, mert részt vesz a nemzetközi Sztárboxon, ahol szerintem esélyes is lesz a maga mérkőzésén, mert jó kis bokszoló lett belőle rövid idő alatt is. Először egy azeri lány ellen bunyózik majd, aztán a többit majd meglátjuk, mi lesz a folytatás. Ez a verseny november-decemberben lesz.
- Megy már a munka, készültök?
- Igen, bár azt azért tudni kell a Mazsiról, hogy nyáron nagyon szeret utazgatni, nyaralni, de most már melóban van, megkezdtük a felkészülést. A nyári szezonban amikor itthon volt, akkor jött edzeni, amikor én is, akkor közösen készültünk, de amikor éppen nem voltam itthon, akkor is lejött a terembe és simán beállt a versenyzők közé kesztyűzni, nem szívbajos. Ő már itthon van nálunk, akármikor jön, tud készülni.
- Ha már itt tartunk: az ötkarikás játékokon egy láthatóan férfias vonásokkal, tulajdonságokkal rendelkező úrhölgy nyert olimpiai bajnoki címet a nők között. A szakma, ezen belül te, miként vélekedsz erről?
- Nekem az a véleményem, hogy ez egyáltalán nem volt etikus, sem az ő részéről, sem azok részéről, akik ezt lehetővé tették, illetve azok részéről sem, akik szerint ez így rendben van! Eleve, hogy elindult, eleve, hogy ezt engedték, hogy biológiailag fiúként lányok között elindulhasson, az nem normális, nem etikus dolog.
- Ami a közeljövőt illeti: milyen terveitek vannak, felkészülés, versenyek tekintetében?
- Októberben egy többnapos nemzetközi versenyre megyünk a junior korúakkal, novemberben jön a korosztály magyar bajnoksága, ráadásul hazai közönség előtt, mivel mi leszünk a házigazdák. Ez nekem duplán is fontos, duplán is büszkeség, mert az én kisfiam is hazai publikum előtt bizonyíthat és érhet el újabb szép eredményt.
- Rá már nem is nagyon mondhatod a szó szoros értelmében, hogy kisfiam, mert igencsak szép nagyfiúvá cseperedett...
- Igen, valóban! Már most egy fejjel magasabb, mint én és még bőven növésben van. A nyáron egyébként bokszoltunk együtt, gondoltam, hogy erőből megoldom, legyőzöm, de már ez sem ment, úgyhogy már csak ezért is szép jövője lehet a sportágban. Most az a lényeg, hogy novemberben itt lesz a magyar bajnokság Fehérváron, ez fontos, hogy idehaza jól szerepeljen. Ezen felül pedig cél még a decemberi felnőtt ob-n való helytállás, és nekem a már említett nemzetközi Sztárbox is jelentős kihívást jelent. Egyébként jelenleg is, szinte minden hétvégén valamilyen korosztályos versenyen vagyok a "gyerekeimmel", úgyhogy unalom, az nincs!
- Eredményesség tekintetében, mi a célkitűzés?
- Ez majd jön magától, nincsenek konkrét szigorú célok belőve, de a munkát belerakjuk és meglátjuk, ez mire lesz elég.
- Esélyesek azért mindig vannak, így nyilván most is, a jobb eredmények elérésére.
- Igen, persze, pl. a diákolimpiára legutóbb is öt versenyzővel mentem el, ők három aranyat nyertek, ami szerintem elég erős produkció. Ehhez mérten reménykedem abban, hogy a magyar bajnokság is ilyen jól sikerül, van rá esély. Én azonban hangsúlyozom, hogy a munkát tűzöm ki fő célként, hogy az legyen rendben, a többi pedig jön magától. Ha van jó és minőségi munka, lesz eredmény is.
- Amennyiben össze kellene foglalnod - márpedig most ez a helyzet -, hogy miért érdemes nálad, nálatok elkezdeni a bunyózást, egyáltalán a rendszeres mozgást, lejönni ide az edzőterembe és dolgozni egy kicsit, mit tudnál kiemelni leginkább?
- Nagyon sokan elkezdik hobbi céllal, akik menet közben kapnak rá az ízére és végül versenyzők lesznek, de akadnak, aki éppen ellenkező utat járnak be. Ennek vannak okai, alapvetően sokan vannak, akik csak azért jönnek le általános edzés, sportolás szándékával, mert nem szeretik, ha megütik őket és ők sem ütnek meg senkit, tehát a boksz "erőszak" részét nem díjazzák. Aztán akadnak olyanok is, akik lejönnek nagy lendülettel, hogy majd ők aztán megmutatják, de kiderül, hogy nem annyira alkalmasak rá.
Példaként emelném ki Nagy Evelint, akinek az édesanyja jelezte nekem, hogy rendben, jöjjön le mozogni az edzőterembe, de arra számíthatok, hogy az ő lánya biztos, hogy senkit sem fog megütni! Békés természetű, igazi jó tanuló, jó kislány. Ehhez képest ma a legeredményesebb női versenyzőnk éppen ő, háromszoros magyar bajnok...
Ma már a Kodolányi egyetemen tanul, ő egy igazi példakép lehet a fiatalok előtt, nagyon szép, nagyon okos, nagyon tehetséges a bokszban is. Ő éppen azért jött le, hogy csak mozogjon egy kicsit, erre szépen ráérzett a versenybunyóra is, és igen eredményessé vált. Én azt tanácsolom mindenkinek, akiben van szándék, hogy hozzánk csatlakozzon, hogy jöjjön le közénk, mert itt jó képzést kapnak, jó közegbe kerülnek, nem csak és kizárólag a bunyóra összpontosítunk, nem csak az erőre, hanem a technikára, a sport közbeni taktikus gondolkodásra, nem véletlenül szlogenünk, hogy "gondolkodó ökölvívót nevelünk". Ennek okán az sem véletlen, hogy nyertünk számos különdíjat a legtechnikásabb ökölvívók tekintetében is a különféle versenyeken. Aki pedig marad hobbista, számára a nagyon jó csapat és hangulat az, ami fontos lehet, mint ahogy a közösség- és személyiségfejlesztő haszna is kiemelkedő annak, ha valaki nálunk sportol. Egy biztos, mi várunk szeretettel mindenkit ide a Deák Ferenc utcai létesítményünkbe!
- Elérkeztünk a mérlegvonáshoz: így volt kerek a te pályafutásod, amit elértél a bokszban, vagy sok mindent másképp csinálnál ma már, mint régen?
- Abszolút másképp csinálnék mindent! Irigykedve nézem a saját fiamat, amikor reggel edzés után beviszik a suliba autóval, néha csak nézek, milyen luxusjárgányokkal furikázzák ide-oda. Szoktam is neki mondani, hogy neked milyen könnyű így, talán még megszületned sem volt nehéz. Más élethez szoktak, étteremben esznek, eszünk együtt is gyakran, vagányok, élvezik, hogy a média foglalkozik velük, ha jó eredményt érnek el, tehát ebben változtatnék, hogy jobban és többet edzenék, céltudatosabb lennék. Sportemberhez sokkal méltóbb életet élnék és úgy dolgoznék, főleg így utólag okos az ember, mert például akik annak idején "életre-halálra" nagy haverok voltak és együtt lógtunk, a legtöbbje talán már nem is emlékszik rám, és én is csak kevesekre és haloványan, holott, ha komolyabban vettem volna a sportot, az edzésmunkát, akkor lenne mire emlékezni, sokkal többre, mint amire így, pedig ez sem kevés.
