Több, mint fél évtized után FRC siker az NB I-ben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tar Botond
Több, mint fél évtized után FRC siker az NB I-ben

Korábban stabil tagja, sőt élcsapata volt az első osztályú (Extraliga, NB I) férfi rögbi bajnokságnak a Fehérvár RC, amely az elmúlt éveket a második vonalba töltötte. Az öt szűk esztendő véget ért, feljutott a csapat az NB I-be, ahol már meg is szerezte első győzelmét.

Remek játékkal 49-15-re győzött a DEAC csapata ellen a Fehérvár Rugby Club férfi együttese az NB I-es bajnokság 2. fordulójában Budapesten, ezzel hosszú idő után tudott újra meccset nyerni az élvonalban. A "Vadkanok" végig vezetve, az egyaránt 10-10 pontot szerző Antal és Csörgei vezérletével simán behúzták az újoncok rangadóját a "huszárok" ellen, nagy lépést téve a bennmaradás felé.

- Az NB I-es csapatok a magunk mögött hagyott hétvégén a Budapest Rugby Centerben randevúztak négy párosításban. A Fehérvár Rugby Club a másik ligaújonccal, a Debreceni Egyetemi AC gárdájával csapott össze a nagyon fontos győzelemért. Sikerrel! A mieink 25-8-as első félidőt követően 49-15-re verték hajdúsági ellenfelüket. Pontszerzők: Antal 10, Csörgei 10, Jung 6, Molnár 5, Őrsi 5, Pleva 5, Zsigovics 5, Kerék 3.

Még az égiek is lekacsintottak ránk, hiszen a borongós időben a meccset pont elkerülte az eső. Csapatunknak sikerült jól kezdeni a meccset, hiszen már a 3. percben Őrsi Dávid révén 5-0-ás vezetéshez jutottak. A második célt a 17. percben Csörgei István szerezte (ezért is 5 pont járt), amit Jung Lucas jutalom rúgása +2 ponttal megtoldott.  12-0 után ébredezett a Debrecen, egy 5 pontos céllal és büntető rúgással  12 – 8 ra módosult az eredmény. A mérkőzés 28. percében Molnár Barna félpályás elfutásával 17 – 8 módosult az eredmény. Ezt követően lassan, de biztosan növeltük előnyünket. Az első félidő Antal Benjámin céljával ért véget, amit a centersor szép sok passzos játéka előzött meg.

A második játékrészben is sikerült ott folytatni, ahol abbahagytuk: az első 5 percben Antal Benjámin újabb 5 pontos célt szerzett amit Lucas Jung ismét megtoldott egy sikeres 2 pontossal 32-8 után már nem volt kérdés, hogy ki lesz a győztes. A 13 percben Csörgei István megszerezte második célját, miközben néhány nálánál jóval nagyobb debreceni játékost is felborított, 44-8, végleg eldőlt!

A Debrecen nem adta fel, később szépített, de a megérdemelt sikerünket semmi sem veszélyeztette. Sok-sok év NB II-es szereplés után első győzelmüket szerezték meg Vadkanjaink az első osztályban a nagy rivális ellen. A meccs külön öröme, hogy újabb játékos debütált a csapatban, Czakó Attila, sokszoros magyar válogatott (az Exiles csapatából igazolt Fehérvárra) az első félidőben segítette a mieinket a győzelem felé.

Louis Janeke edző nagyon büszke csapatára, igaz még vannak hiányosságok, például az erőnlét, néhány játékosnál. Nem úgy, mint az elsősorban éppen az erőnlétért felelős Gáncs Ferencnek, aki 50 felett is tudott segíteni. Feri - aki Janeke segítője - végig játszotta a 2 x 40 percet, s amikor elindult a labdával bizony borultak a debreceniek mindenfelé! Lesz még dolga erőnléti trénerként, de ezt is megoldja gond nélkül, jó példát mutatva a pályán is. - foglalta össze a történések lényegét Gyolcsos Ferenc ügyvezető alelnök, az FRC egykori alapítója.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek