Gyolcsos Ferenc - mázsás súlyoktól a tojáslabdáig
Gyolcsos Ferenc - mázsás súlyoktól a tojáslabdáig
Gyolcsos Ferenc - mázsás súlyoktól a tojáslabdáig- A rugby nem éppen népszerű tömegsportág, pláne nem volt az a 80-as években, amikor létrejött az első fehérvári csapat. Mikor és minek a hatására kerültél kapcsolatba egykori súlyemelőként a sportággal?
- Budapesten éltem és dolgoztam annak idején, egy alkalommal
az egyik barátom ruházatán láttam egy jelvényt, amire rá volt írva, hogy rugby. Fogalmam sem volt róla, eszik-e vagy isszák, így megkérdeztem tőle, hogy mi az a rugby? Elmagyarázta, mire én mondtam neki, hogy oké, de hol játsszák ezt a sportot, mert én még nem hallottam róla. Azt válaszolta, hogy a BEAC pályán vannak az edzések, menjek el, nézzem meg. Így is tettem, a következő gyakorlás időpontjában én ott megjelentem, s rögtön megtetszett, ahogy stramm fiatalemberek gyűrik egymást a tojáslabdáért. Gyakorlatilag innentől kezdve, annak a bizonyos jelvénynek köszönhetően fordultam a sportág felé.
A későbbiekben, amikor Székesfehérvárra költöztem, az Építők színeiben folytattam a súlyemelést, de budapesti ismerőseim kérték, hogy szervezzek rögbi csapatot az új lakhelyemen.
- A "budapesti ismerőseim", a sportág szövetségére értendő kört, vagy egy baráti, privát társaságot jelent, akik kapacitáltak a sportág helyi meghonosítására? Egyáltalán volt akkor már szövetség, vagy bármiféle irányító szerve a sportágnak?
- Nem volt akkor még semmi, nemhogy szövetség. A Magyar Rugby Szövetség (MRGSZ) később, 1990-ben alakult meg. A budapesti rögbis ismerőseim kötötték a lelkemre, ha Fehérváron telepedek le, "kötelező" csapatot szerveznem.
Amikor én idekerültem, akkor még elsősorban súlyt emeltem, majd '85 szeptember 15-én összeszedtem néhány srácot innen-onnan és 13 fővel elkezdtük a Gázgyár egykori füves pályáján a rögbi edzéseket. Gyakorlatilag ezt a napot, szeptember 15-ét tekintjük a Fehérvár Rugby Club születésnapjának.
Fontos lépés a klub életében, hogy a következő esztendő januárjában megkerestük a Fehérvár Áruház (ahogy mindenki hívta, a Skála) menedzsmentjét, hogy legyenek a névadóink, mivel a Fehérvár Áruház akkor nagyon népszerű volt. Hangsúlyozom, nem pénzt kértünk, csak a névhasználatot. Ez jól sikerült, mert mellénk álltak, s azonnal meg is alakították külön szakosztályként a Fehérvár Áruház SE-t (FÁSE), köszönhetően olyan vezetőknek, mint az áruház akkori gazdasági igazgatója, első elnökünk, Botos István vagy Sarlós Árpád, aki a szakosztályvezetői posztot töltötte be. Ebből a kapcsolatból az egész magyar rögbi sokat profitált - hangsúlyozom, nem a szövetség, mert az akkor még nem létezett -, úgy általában a rögbisek. Az MRGSZ megalakulásánál mi is jelen voltunk, mint alapítók, mint FÁSE, a mi aláírásunk is szerepelt az alapító okiraton. 1996-ig működött az áruházzal a kapcsolat, ám ekkor gyakorlatilag külön egységként, erős gazdasági szereplőként megszűnt a Fehérvár Áruház. Ennek okán jegyeztettük be jogutódként a ma is prosperáló Fehérvár Rugby Clubot.
- Nehéz volt a váltás, az átállás?
- Nem, mert eleve mi csak a névhasználatot kértük, ami az anyagi hátteret illeti, nem volt jelentős függőségünk az áruháztól, és úgy általánosságban is jobb körülmények között sportolhattunk, mint később. Nem volt anyagi problémánk, sőt, azt kell, hogy mondjam, ki sem tudtuk használni a rendelkezésünkre álló keretet! Utazhattunk külföldre is, sok meccset játszhattunk, erősítettük a nemzetközi kapcsolatainkat, minden adott volt a fejlődéshez. Ezért is lehettünk sok mindenben elsők az országban, például mi szerveztük meg elsőként az utánpótlást, nálunk volt először utánpótlás csapat is, önálló edzővel és edzésekkel. Ez volt az első igazán nagy dobásunk, ami túlmutatott a városon és a megyén. A mi példánkon felbuzdulva fél éven belül már hat klubnak volt utánpótlás gárdája! Mára elmondhatjuk, hogy mi eddig 18 magyar bajnoki címmel rendelkezünk utánpótlásunk által. E mellé jönnek a női sikerek. 2000-ben hoztuk létre az ország első női csapatát, amely 2005-ben Prágában az Európa-bajnokságon (csak fehérvári játékosokkal!) a 6. helyen végzett.
- Mekkora kihívás volt a hölgyeket rábírni arra, hogy rögbizzenek?
- A női játékosok jöttek maguktól, de eleve már volt hat lányunk, akik már 1998-ban a fiúk között a kadett csapatban edzettek, játszottak. 2000-re sikerült úgy összehozni, hogy a Margitszigeten már önálló, fehérvári csapatként szerepeltek a Budapest 7's tornán egy bemutató keretében, ezért innentől számítjuk a női csapat létrejöttét. Ezt a megmérettetést ráadásul a kezdő lányok megnyerték! Nem is akárhogyan, ami miatt az akkori fiúk talán máig haragszanak rám, mert közülük a legjobbakat kivettem akkor a csapatból, hogy a lányoknak legyen nagyobb sanszuk a sikerre.
- Régóta ismerlek, pontosan tudom, hogy a memóriád igen jó. Ezért most néhány konkrét kérdés jön a kezdetekről: ki volt az első játékosa rajtad kívül a klubnak?
- Nem nehéz ez, Kadlecsik Tibor! Amikor ide érkeztem Budapestről, nem volt még jó kapcsolatrendszerem a városban, helyismeretem sem túl sok, így a Tibi nagyon sok mindenben tudott nekem segíteni. Toborozta a fiúkat a volt Ságvári - most Széchenyi - középiskolából, de ő volt az, aki a Skálás ötletet is adta, hogy névadónak keressük meg az áruházat.
- Ki volt az első edző melletted?
- A felnőttekkel az első időszakban a Filotás József foglalkozott, ő tartott edzéseket, majd jött Romániából Kovács Sándor, ő egy évet volt itt és az utánpótlást gardírozta. Az ő távozása miatt kellett átvennem az utánpótlás edzéseit és felkészítését. Bár más sportágból érkeztem, azt pontosan tudtam és tartom ma is, hogy egy sportágban az utánpótlás nevelés az egyik legfontosabb eleme a fejlődésnek. Ahol nincs megfelelő utánpótlás, ott bármilyen jó első csapatod is van, az néhány éven belül megszűnik!
- Mikor és ki ellen volt az első hivatalos mérkőzése a fehérvári rögbi csapatnak?
- Mi rögtön beszálltunk a bajnokságba 1996-ban, ahogy elindult a szervezett pontvadászat, a legelső hivatalos találkozónk pedig a március 15. kupán, ünnepnapon, Tárnokon a hazaiak ellen volt. Akkoriban még igazi telek voltak, ebben az esztendőben is. Félig fagyos, vizes-jeges volt a pálya március közepén is, a játéktér közepén egy hatalmas, sáros tócsával, amiről rögtön azt gondoltam, hogy nem szerencsés az, aki ebben landol. Erre mi történt? Én voltam az első, akit belevertek oda a sár közepébe. Persze ez a mi sportágunkban nem probléma, mert ha sokat fut az ember, meg sem kottyan neki egy kis víz és sár. Ezen a tornán kezdésre a 4. helyen végeztünk a hatból.
- Amennyiben végig gondolod a rögbis munkásságodat, mi az, amire a leginkább büszke vagy?
- Az önálló pálya és a klubház megvalósítása, megszerzése, ezt még az alapszabályban is rögzítettük!
A pályából és a klubházból az egész magyar rögbi profitált, mert az országos utánpótlás központ, illetve a női rögbi központi bázisa is itt jött létre, nálunk. Volt olyan, amikor a fiú válogatott tagjai itt készültek, itt edzőtáboroztak, s mivel a szövetségnek egy edzőtábor költségeinek a fedezésére nem volt pénze, előfordult, hogy a teljes magyar válogatott itt aludt a klubházban! Itt főztünk, naponta reggelit, ebédet, vacsorát, itt zajlott minden egy helyen, ami a csapatszellemet és az összetartást is erősen fokozta.
Itt jelezném, hogy az első utánpótlás fiú válogatottat is én hoztam létre 1989-ben. Mivel a szövetségnek erre sem volt kerete, a tehetségek megfigyelésére, így ezt is magam végeztem el, összeszedtem a legügyesebbeket az ország minden pontjáról és jöttek velem Fehérvárra a válogatott bázisára és versenyeztettem is őket. Mondhatom, hogy akkoriban az utánpótlás válogatott saját zsebből lett fenntartva. 1995-ben Gyöngyösön volt ez első megmérettetése ennek a csapatnak, mint U18-as válogatott.
- Az eredmények tekintetében mi az, amire a legbüszkébb lehetsz, illetve lehet az egész klub?
- Én az utánpótlás és a női vonalat tartom büszkeségre leginkább okot adó tényezőnek. A férfi felnőtt csapattal is sok szép eredményt értünk el, de ellentétben a nőkkel és az utánpótlásunkkal, velük nem tudtunk eddig első osztályú bajnokságot nyerni. Ezüstünk volt, az NB II-ben természetesen bajnokok is voltunk, de a legfelső osztályban nem jött össze az arany még. A legnagyobb lépések, összességében: a klub 1985-ös megalakulása, 1989-ben létrejött az első utánpótlás csapat az országban, 1990-ben pedig az első női csapat. 2005-ben ugyancsak Fehérvárról indult el elsőként a közép-európai Interliga kuparendszer, Ausztria, Horvátország, Szlovénia és Magyarország csapataival. Ez egy öszi-tavaszi rendszerű, csapatonként 8-8 meccset hozó sikeres sorozat volt hosszú éveken át. A későbbiekben kinőttük a fehérvári pályát, s mivel nem sikerült szponzort találni, ezért ezt a hazai fordulót elköltöztettük Zánkára. Annak idején az IRB, a rögbi világszövetség a hivatalos versenynaptárába is felvette ezt a sorozatot, amire játékvezető, játékos és edzőképzéseket is szervezett, ami komoly előkészítő munkát igényelt, a nem éppen kevés, a 14 résztvevő csapat okán. Összehasonlításképp: az Európa-bajnokságon csak 12 csapat vesz részt. Arra még kifejezetten büszke vagyok, a lányoknál, hogy 2010-ben a világranglista 10. helyén szerepelt a válogatott! 62,5%-os teljesítményt mutattak fel a lányok eredményességben.
- Tekintsünk most előre: mi az, amit a közeljövőben szeretnél, szeretnétek megvalósítani?
- Sikerült egy top edzőt idehoznunk a klubhoz, aki a férfi világranglistát vezető Dél-Afrikából érkezett! Óriási lehetőség ez nekünk, mert a legmagasabb szintről érkezett, tudja hogyan kell jó és eredményes rögbit csinálni. Ő Louis Janeke, aki a férfi NB I-es csapat szakmai munkáját irányítja Gáncs Ferenc segítségével a most kezdődött szezontól. Nem csak a felnőttekre figyel, az utánpótlás csapatunk munkáját segíti, sőt az iskolai toborzásban is részt vesz. Apropó, iskolák! 1999-ben kezdtem el a helyi és környékbeli sulikban a toborzást, illetve a kihelyezett helyszíni edzéseket az István Király Általános Iskolában. Éppen negyed évszázaddal ezelőtt kezdtük! A Táncsics suliban is immár 21 éves múltra tekinthet vissza a munkánk. Mind a két iskolai bázisról sok, később korosztályos válogatott játékosunk került ki. Bízom abban, hogy Louis érkeztével újra komoly mértékben felpezsdül nálunk az élet, az öt év után újra a legfelső osztályban szereplő férfi csapatunk is fejlődik, helytáll az NB I-ben, ezzel együtt az utánpótlás is tovább fejlődik. Én úgy gondolom, ez az, ami az utóbbi években nagyon hiányzott, egy ilyen szintről érkező szakember, aki által valóban tudunk fejlődni, előre lépni. Voltak már rövidebb ideig külföldi szakembereink, de ilyen magas "polcról" még nem dolgozott itt senki.
- Amennyiben mérlegre teszed a pályafutásod, azt, amit a sportágban meg tudtál eddig valósítani, akkor mondhatjuk, hogy rendben vagy, elégedett vagy?
- Én soha nem vagyok elégedett magammal, mindig látom, hogy mi a szűk keresztmetszet, amin változtatni, javítani kellene. Most már, hogy nyugdíjas lettem, az utánpótlásban ki tudtam alakítani az edzői stábot, struktúrát. Két tanárember, Csörgei István és Jung Lucas vezetik az edzéseket fiú vonalon, a lányoknál pedig Pap Helga és Láng Gábor dolgozik. A felnőttekről már beszéltem, a Janeke - Gáncs páros ideálisnak tűnik. Úgy gondolom, hogy ezzel a felállással majdnem kerek a dolog, de azért még mindig van min dolgozni, legfőképpen azon, hogy létszámában is ideálisak legyünk. Azt kiemelném, hogy azzal viszont kifejezetten elégedett lehetek, hogy nekünk nagyon sokan segítenek. Júliusban jött egy úr a kis gépével és kiásta a vezetéket, felállítottuk a villanyoszlopot, elnökünk és egy elnökségi tagunk pedig megszponzorálta az új tárolóhelyiséget, mert már rengeteg felszerelésünk van. Azt mondanám, hogy az a segítő, önkéntes munka, ami itt zajlik nálunk, klubtagok, szülők és sokszor teljesen ismeretlen emberek által, az a mi óriási erőnk, és ez az, amit mindenkinek szeretnék itt is megköszönni!
