Pető Tamás: Nem tudom elképzelni, hogy a magyar futball a Vidi nélkül létezzen! 
Pető Tamás: Nem tudom elképzelni, hogy a magyar futball a Vidi nélkül létezzen!
Pető Tamás: Nem tudom elképzelni, hogy a magyar futball a Vidi nélkül létezzen! - Az első kérdés esetedben is a kezdetekre irányul. Azt tudom, hogy Ajkán születtél, de gyakorlatilag Veszprémben nőttél fel: miként és hol kerültél először kapcsolatba a focival?
- Valóban Veszprémi srác vagyok, ott nőttem fel, a focival is ott ismerkedtem meg, nagyjából 6-7 éves koromban, aztán a sulifoci mellett lettem igazolt labdarúgó a helyi Veszprém FC-ben, bár volt már jó néhány neve a klubnak, ez a leginkább ismert. Ebben a csapatban jártam végig a szamárlétrát, s mutatkoztam be az NB I-ben is 17 évesen, majd amikor a csapat kiesett az NB I-ből, maradtam még másfél évet és játszottam az NB II-ben. Összességében nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról. Aztán az ETO leigazolt és Győrbe kerültem.
- Nem sokkal később, 1996-ban 22 évesen igazoltál ide Fehérvárra, s lettél meghatározó tagja az akkoriban is sok tehetséges, későbbi válogatottak sorát felvonultató Videotonnak (akkor eleinte Parmalat FC, aztán újra Videoton lett a klub neve). Miképpen jött képbe a Vidi, hogy kerültél ide, ráadásul idény közben?
- Igen, félszezonban érkeztem. Győrből akkor többen távoztak, köztük én is, a Vidi bejelentkezett értem, mint potenciális fiatal tehetségért. Nem bántam meg, jó helyre, egy tradicionális komoly múlttal rendelkező klubhoz érkeztem, tele nagyon jó játékossal, tehetséges fiatallal. Csapattársam volt Horváth Feri, Bekő Balázs, Lőrincz Anti, Takács Lajos, Tóth Norbi, jó nevekből álló társaság volt, az biztos. Helyi fiatalokkal, vagy fiatalon ide került focistákkal, amire mostanáig azóta sem nagyon volt példa, hiszen a fiatalok alkották a csapat gerincét, miként jelenleg is. Egy nagyon erős kötelék volt a játékosok között, amibe én akkor belecsöppentem, nagy szeretettel fogadtak, ami nagyon jól esett, bár a játékostársak többségével már ismertük egymást, de a fogadtatás, a kapcsolat közöttünk tényleg nagyon jó volt az első pillanatól kezdve.
- Mi volt számodra a leginkább meghatározó emlék, élmény a játékosként itt töltött másfél szezon alatt?
- Nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról, nehéz is választani. Amikor idekerültem, akkor
a kiesés ellen küzdöttünk a Vidivel, de az nagyon komoly élmény volt, hogy minden meccsünkön 6-7 ezer szurkoló biztatott minket!
Ha jól emlékszem, elég sok gólt is szereztem, jól ment a játék.
- Itt érdemes megjegyezni, hogy nem támadó voltál, sőt!
- Igen! Ha jól emlékszem, még jobbhátvéd is voltam, jobb oldali futó, de semmiképpen sem támadó. Voltak kiemelkedő, egészen jó meccseim, viszonylag sokszor találtam be és gólpasszom is akadt szép számmal a Vidiben. Talán ennek is volt köszönhető, hogy elég gyorsan az akkor élcsapatnak számító Újpesthez kerültem, amellyel megszereztem az egyetlen bajnoki címet, de maradva a Vidinél, tényleg nagyon sok szép emlékem van az akkori időszakról, jó volt itt lenni játékosként is.
- Ha már Újpest, fiatalok és mai párhuzam: az akkori lila-fehér csapatban nem csak te játszottál volt vidisként, csaknem fél tucat exfehérvári alkotta annak a gárdának a gerincét.
- Abszolút így van! Korsós Attila, Bíró Szabolcs, Tóth Norbi, Monye, ők is ott teljesedtek ki, s lettünk együtt bajnokok. Az egy nagyon komoly társaság volt, remek csapatot alkottunk, ezért lettünk a legjobbak, tehát nem az egyéni képességek, hanem az igazán erős csapategység segített minket a csúcsra. Azóta sem volt Újpesten bajnokcsapat.
- Aztán léptél tovább, s jöttek a légiósévek is. Hat esztendőt töltöttél Hollandiában, ami önmagában nem kis dolog egy magyar labdarúgótól. Már gyerekként célod volt, hogy legyél NB I-es, majd válogatott és aztán légiós?
- Akkoriban minden gyereknek az volt az álma. Az volt a kitörési pont, ha valakinek sikerült külföldre szerződnie egy kis pénzt keresni. Úgy is mondhatnám, hogy akkor még el kellett menni külföldre, hogy jól kereshess. Ezért nagyon sokat tenni is kellett, de ez vezérelt minket, ez volt a fő cél, szerencsére nekem össze is jött. Azt azért ne hagyjuk ki, hogy az újpesti éveim után volt egy jó szezonom a Vasasnál, ami bronzéremmel zárult, szerintem az volt a legkiemelkedőbb hazai idényem. Aztán jött Hollandia, egy jó csapatban játszhattam hat éven át egy komoly bajnokságban.
- Valóban nem egy kutyaütő csapatnál fociztál, mert a NAC Breda akkor egy kifejezetten jó kis csapat volt, többször indult nemzetközi kupákban is.
- Igen, így volt, jó csapat, jó játékosokkal, akik ma is a futball élvonalának szereplői.
Csak néhány név azok közül, akik a csapattársaim voltak Hollandiában: Arne Slot, aki most a Liverpool menedzsere, ő három éven át volt a Breda futballistája, Alfred Schreuder, aki az FC Barcelonánál tevékenykedett pályaedzőként, de dolgozott az Ajax edzőjeként is, Ernest Stewart, aki az USA szövetségének volt a szakmai igazgatója, most pedig a PSV Eindhoven szakmai vezetője. Említhetem még Igor Kornyejevet, aki a Monaco pálya- és vezetőedzőjeként egyaránt tevékenykedett. Nagyon komoly nevekkel, remek futballistákkal, későbbi remek szakemberekkel játszhattam abban a hat évben együtt, arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy a Breda csapatkapitánya is lehettem, ami külföldiként mindig nagy szó.
Egyértelműen minden tekintetben meghatározó esztendőket tölthettem Hollandiában.
- Milyen volt az akkori légiósvilág a hazai viszonyokhoz képest?
- Óriási különbség volt mindenben! A mentalitásban, a közeget tekintve, tényleg szinte mindenben, de ezek nagy része szerintem ma is fennáll, ezek a tradicionális különbségek. Akad, amiben kezdünk közelíteni, amiben nagy a hasonlóság ma már, de én azt gondolom - és ezt mondtam azoknak a játékosaimnak is, akik erősebb bajnokságokba igazoltak innen a közelmúltban -, hogy nem tudom tőlük ezt a lehetőséget elvenni, vagy megakadályozni, hogy menjenek, hiszen szinte minden futballista erről álmodik. A Tóth Bazsi vagy a Schön Szabolcs most megtapasztalhatják Angliában, milyen telt ház előtt, fantasztikus hangulatban szerepelni folyamatosan. Nekem is óriási élmény volt az Ajax arénájában, a Feyenoord stadionban, vagy a PSV otthonában 25-30 vagy éppen 40 ezer néző előtt pályára lépni a Bredával, miközben itthon nagyságrendekkel kevesebb néző előtt játszottam. Ez óriási különbség volt és ma is az, de hála istennek, nekem sikerült megállnom a légióséletben is a helyem.
- Nemcsak kint és labdarúgóként álltad aztán meg a helyed, hiszen csak itt a Vidinél voltál korábban pályaedző, megbízott vezetőedző és játékosmegfigyelő, az angolból átvett kifejezéssel scout, majd vezetőedző. Amennyiben összegyúrod az eddigi fehérvári munkásságod, az itt szerzett tapasztalatokat, hogy látod, mennyire meghatározó klubja a magyar focinak a Vidi?
- Teljes mértékben az! Abszolút meghatározó.
Én nem tudom azt elképzelni, hogy a magyar futball a Vidi nélkül létezzen!
Óriási hagyományokkal, tradíciókkal és kiváló eredményekkel rendelkező sportegyesület ez. Hihetetlen játékosegyéniségek fociztak itt olyan remek csapatokban, mint a legendás UEFA-kupa döntős társaság, ők azok, akiken mi felnőttünk a 80-as években, csodálattal figyeltük őket. De volt itt a közelmúltban is siker: a Nikolics-féle bajnok- és kupagyőztes csapat, az Európa-liga csoportkörös szereplés, Chelsea elleni döntetlen, nagyon sok remek játékos volt ezekben az években is a klubnál, elég egy Lazovicsot, vagy a legjobb magyarokat említeni, egy Juhász Rolandot és egy Huszti Szabolcsot. Egy kicsit talán identitását vesztette ott a klub, hogy nem támaszkodott a tehetségeire, fiataljaira, de most kezd ez szépen rendbe jönni, oda visszatérni a klub, ahol annak idején volt, a fiatalokra alapozva. Ennek az alapozásnak vagyok most én az alappillére, megpróbálom azt a keretet, azt a csapatot összerakni, amelyik a következő évek Vidijének a gerincét adja majd. Én nagyon bízom a fiataljainkban!
- Azt azért szándékosan sem lehetne állítani, hogy kitérsz a kihívások elől, bátortalan lennél, mert nem biztos, hogy mindenki akkor vállalt volna szerepet a Vidinél, amikor ez a kevésbé látványos, de fontos építkezési fázis zajlik. Hangsúlyozva, hogy ezt a beszélgetést néhány nappal a Ferencváros elleni idegenbeli meccs előtt rögzítjük, nem tudjuk az eredményt, de most ettől függetlenül is én ki merem jelenteni, hogy a győri kezdéstől, első 20 perctől eltekintve egy jó szellemű, bátor, jól küzdő és jól is focizó csapatot raktál össze, amelyből a megfelelő rutin és higgadtság hiányzik picit, ami a helyzetkihasználásokban mutatkozik meg leginkább. Szóval az biztos, hogy ez egy nagy kihívás egy szakembernek, ezt a feladatot eredményesen elvégezni. Ezt nyilván te is felmérted, amikor felkértek nyár elején erre a feladatra. Alaposan át kellett gondolni a szerepvállalásod, vagy egyből rábólintottál, mondván, itt egy "emberes" feladat, bátor gyerek vagyok én, Pető Tomi, gyerünk, csináljuk!
- Inkább az utóbbi! Nagyon gyorsan történt az egész: hét közepén kaptam a megkeresést a klub egyik vezetőjétől, hogy mivel nagy eséllyel távozik az addigi edző, vállalnám-e a feladatot, mivel rám gondoltak vezetőedzőként? Megkaptam a feltételrendszerrel kapcsolatos megfelelő információkat is, és mivel nem volt sok időm a gondolkodásra, ráadásul szeretem a Vidit és a kihívásokat, így aztán ekkor lett nálam aktuális gondolat, amit nagyon jól fogalmaztál meg: "Hajrá Pető Tomi, gyerünk, csináljuk!" Belevágtam, a következő héten már kezdődött is a felkészülés, de nem volt éppen könnyű feladat addig összeszedni a segítőimet, mivel a klubnál a szakmai stábból alig maradt valaki - csak a videoelemző, illetve a klub alkalmazottja volt a kapusedző is, de ő nem a felnőtt férfi csapatnál dolgozott addig -, akiket pedig én kiszemeltem és fel is kértem, a legtöbben élő szerződésekkel rendelkeztek máshol, volt munkájuk. De sikerült nagyon gyorsan összerakni a stábot, mert a srácok is hasonló kihívásnak élték ezt meg, mint én magam, így egy motivált, elhivatott szakmai csapattal tudtunk nekivágni a felkészülésnek, amit szűkösebb, sok fiatalból álló kerettel jól is kezdtünk, kiválóan ment a csapatnak az edzőmeccseken, amiket egy kivétellel megnyertünk, majd a tétmeccseken is jó startot vettünk. Ha nem is remekeltünk végig, de idegenben hoztuk az első EKL-meccset, aminek a visszavágóján is produkáltuk a megfelelő eredményt, közben a bajnokságot egy vállalható idegenbeli döntetlennel, majd egy DVTK elleni szép hazai győzelemmel kezdtük. Közben sajnos tovább szűkült a keret, mert Kastrati után Ominger majd Babos is megsérült, aztán távozott több játékosunk más csapatokhoz és érkeztek is néhányan, tehát volt meló közben bőven, hogy meglegyen a megfelelő stabilizáció és az a 12-13 játékos rendelkezésre álljon, mint "kemény mag" akik az alapot adták, hogy bírjuk a kettős terhelést, amíg ott vagyunk a nemzetközi porondon is a bajnokság mellett, illetve egy MK-meccsen is túl vagyunk már. Sajnos a keretünket továbbra is sújtják a betegségek, sérülések, a hét, számunkra fontos távozó mellett mindig akad 1-2 hiányzónk egészségügyi okok miatt, mint most pl. Melnyik, aki az MTK ellen mellkas sérülést szenvedett, nehéz így jól teljesíteni, de nem panaszkodom, csináljuk a dolgunkat, remélve, hogy majd sikerül egy kicsit bővíteni a keretünket és a sérülések sem tarolják az állományt úgy, mint eddig. Akad néhány hiányposztunk, amelyekre szeretnénk igazolni, de például csatáraink vannak, velük az a feladatunk, hogy kihozzuk belőlük a gólokat, javuljon a helyzetkihasználás, ami talán a legnagyobb problémánk. A játék többnyire rendben van, de nem mennek be a helyzetek, ezen dolgozunk, ennek a javításán, illetve a stabilitáson kell még komoly mértékben javítani, mert ezen a téren nem teljesítettünk jól az elmúlt időszakban, kifejezetten pedig a győri meccs elején. Ez a legnagyobb gondunk most, mert a kicsit idősebbek, a 20-as éveik közepén járók is elbizonytalanodtak, ami már sok ennek a fiatal gárdának. Egyébként én szintén úgy gondolom, ahogy te is mondtad, illetve hasonló visszajelzéseket kaptam másoktól is, hogy a focink minősége rendben volt eddig, kivéve ezt a győri meccset, az nálam nem nézett ki túl jól...
- Tovább görgetve a "bátor gyerek Pető Tomi" gondolatmenetet, megbántad, hogy fejest ugrottál ebbe a kalandba?
- Dehogy!
Gyáva lettem volna, ha nem ugrok bele! Az nem én lettem volna! A feleségem mondta is, hogy na, mostantól rajtad lesz a célkereszt, de ez nem foglalkoztat különösképpen. Kard ki kard, csinálom, ez olyan feladat volt, amit el kellett vállalnom, bízom magamban, a kollégáimban, a játékosaimban, bízom abban, hogy amit elértem játékosként, azt edzőként is végre tudom hajtani, ezért dolgozom minden nap. Egy biztos: én nem fogom feladni, soha nem is adtam fel semmit!
Nekem most az a feladatom, hogy beépítsem a csapatba a fiatalokat, s érjünk el minél jobb eredményt, de minimum biztosan maradjunk bent az NB I-ben, majd jövőre már legyenek a mostani ifjoncok között olyan labdarúgóink, akik külföldön is piacképesek lehetnek. Ha ezeket meg tudjuk valósítani, én úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk.
Pető Tamás nagy meccse a Vidiben 1996 augusztusában: 2 gól, 2 gólpassz a Vác ellen:
https://www.youtube.com/watch?v=9EIMWSF2kLM
