Salacz János - a sóstói fekete salakostól a Hungária körútig 
Salacz János - a sóstói fekete salakostól a Hungária körútig
Salacz János - a sóstói fekete salakostól a Hungária körútig - A te szerelmed a focival mikorra datálható és miként kezdődött?
- Már gyerekkorom óta tart ez a szerelem. Én is Bács megyei vagyok, mint a két Disztl testvér, Baja mellől, Császártöltésről származom és Németh Lajos bácsi 13 éves koromban hozott el Fehérvárra. Csatárként kezdtem, de nem sokkal később úgy adta a sors, hogy bal oldali védőként kellett szerepelnem az ifjúsági csapatban és onnantól ott is maradtam hátul. Már az általános iskola nyolcadik osztályát Fehérváron végeztem, ezért is úgy veszem, hogy tősgyökeres Fehérvárinak számítok már. Igaz, hogy jelen pillanatban a közeli Úrhidán élek, de a városhoz köt minden, maga az élet és a csapat is.
- Nyilván nem 10 éves korodban rúgtál először labdába, nálad is általános iskola alsó tagozatában már megvoltak az alapok? Olyan testnevelő tanárod volt, vagy olyan társak, akikkel sokat lehetett focizni a Duna közelében?
- Így van, a Duna főcsatorna közelében éltem, így pontos a megfogalmazás. Általános iskolában olyan tesi tanáraim voltak, akik a sportot előtérbe helyezték, atlétika, foci, minden ami létezett.
- Németh Lajos bácsi, mint csatár fedezett fel, vagy már mint védőt?
- Azt hiszem, neked
nem kell bemutatni, hogy mi is az a "Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?" Ennek az akkoriban nagyon népszerű tehetségkutatónak a megyei fordulóján már a második mérkőzésen a Bács megyei edzőnk balbekkbe tett vissza csatár posztról, és már így nézett ki engem a Videoton nevében a Németh Lajos bácsi,
a klub utánpótlás szakágvezetője.
- Milyen volt annak idején vidéki srácként ide kerülnöd a - hazai szinten - nagyvárosba? Megtaláltad a helyed rögtön, és azt mondtad magadban, hogy jó helyen vagyok itt?
- Igen, gyorsan beilleszkedtünk, mivel a kollégiumban rengeteg vidéki srác volt, így együtt könnyebben integrálódtunk. Egy osztályba járt a csapat zöme, tényleg minden adott volt ahhoz, hogy mi, messzebbről érkezettek könnyen beilleszkedjünk és jó teljesítményt nyújtsunk a csapatnál.
- Az öcséd is idekerült aztán Fehérvárra. Ez a beszélgetés most persze nem róla szól, de említsük meg Zolit, hiszen a Gázszerben is együtt játszottatok az NB I-ben.
- Igen, a Zoli 4 évvel fiatalabb nálam, s én ajánlottam be Németh Lajos bá'-nak. Ő megnézte és ide is hozta a Videotonhoz, később pedig együtt fociztunk a Gázszerben, az ottani időszak ezért is emlékezetes számomra.
- Csak ez a párhuzam volt a kettőtök pályafutásában, amikor egy csapatban játszottatok?
- Nem. Még az akkor NB III-as Bodajkban is együtt rúgtuk a labdát néhány évvel később, ott is egyébként a Hartyáni Gábor volt az edzőnk, mint a Gázszernél.
- Emlékszel az első meccsedre, amit itt Fehérváriként, Vidi palántaként játszottál az utánpótlásban?
Igen, emlékszem. Akkor még az úgynevezett fekete salakon játszottunk, ahol most már csarnok és műfüves pálya van, úgyhogy ott volt az első bajnoki mérkőzésünk.
- Az ellenfélre már nem emlékszel?
- Arra már nem.
Az biztos, hogy valamelyik megyei csapat volt az első ellenfelünk, a Seregélyes vagy a Sárbogárd talán. Akkor abban a bajnokságban a megyei osztályokban szereplő klubok serdülő csapataival játszottunk, de őszintén, így utólag értékelve, ennek nagy értelme nem volt, mert nem ritkán tíz, vagy olyan is akadt, hogy húsz gól feletti különbséggel győztünk.
Nem volt különösebb sportértékük ezeknek.
- Úgy volt ennek értelme anno - legalábbis nálunk, amikor még serdülőben játszottam, így működött -, hogy például a Vidi serdülő 3-at összesorsolták a Seregélyes, vagy bármely más kiscsapat első számú - és egyben egyetlen - serdülő gárdájával, két-három évvel idősebb gyerekekkel, velük már azért lehetett szorosabb meccseket játszani...
- Igen, később volt így nálunk, amikor már 16-17 évesek voltunk, NB III-as felnőttekkel játszottunk egy bajnokságban, akkor már volt értelme.
- Mert ők fizikálisan erősebbek voltak, ti pedig ügyesebbek.
- Így van, sőt! Később, amikor én úgymond abbahagytam az élfocit, akkor Bodajkon NB III-ban az MTK-s játékosokkal, Kanta Józsiékkal és azzal a remek generációval, akik még csak 17 évesek voltak, megnyertük a bajnokságot és feljutottunk az NB II-be. Egy felnőtt bajnokságot nyert meg egy jórészt 17 évesekből álló gárda. Erre azóta sem volt példa.
- Fehérvárra jöttél, az egykori Szpari pálya fekete salakján volt az első bajnoki meccsed a serdülőben, aztán léptél föl az ifibe, a tarcsiba, majd jött az első felnőtt megmérettetés. Na, erre már biztos, hogy jobban emlékszel.
- Az első igazi megmérettetés úgymond a juniorban, a tartalékcsapatban, a felnőtt előtt volt, amikor Szabó Károly vezetésével bajnokságot nyertünk. Onnan kerültünk aztán többen is föl a "nagyokhoz".
Egyszer a hét közepén Burcsa Győző, a Vidi akkori vezetőedzője felhívott minket a Varga Ernővel, hogy menjünk föl az első csapathoz, mert szüksége van ránk. Az első bajnokinkat idegenben, a Siófok ellen játszottuk. Akkoriban ott a Fodor, Fischer, Máriási, Németh-éra volt, talán a valaha volt legerősebb siófoki csapat, ellenük mutatkoztunk be. Nekem a volt vidis válogatott játékos, Máriási Zsolt ellen kellett csatáznom, talán nem sikertelenül,
hiszen végül nem kaptunk ki.
- Márió, a varázsló melletted nem tudott annyira varázsolni.
- Az eredmény 0-0 lett, úgyhogy végülis valóban nem. Az már bravúrnak számított, ha akkoriban Siófokon valamelyik csapat pontot tudott szerezni.
- Meglepett egyébként, amikor szóltak hétközben, hogy na, Janikám akkor a hétvégén a nagyok között találkozunk?
- Persze! Mindenki vágyik erre, de nem volt semmi előjele annak, hogy mi ott, fent fogunk játszani a hétvégén már.
- Mi volt az első érában, abban az időszakban a legnagyobb élményed Vidi mezben?
- Ha azt nézzük, hogy 21 évesen már fönt játszottam és U21-es válogatott is lettem, olyan csapattársakkal, mint a Halmai Gábor vagy Bekő Balázs, akivel együtt nevelkedtem, illetve a korosztályunkban ott volt Lipcsei Peti, Sándor Tomi, Dombi Tibi, remek játékosok voltak, akik később is komoly pályafutást tudhattak maguk mögött.
Van egy olyan serlegem, amire büszke vagyok: az U21-es válogatottban a tavasszal nyújtott meccseken a legjobb játékos címet kaptam. Ez adott egy olyan lökést, ami megerősített abban, hogy érdemes ezt komolyan folytatni és csinálni.
Ez adott annyi erőt, hogy a felnőtt csapatban is úgy tudjak produkálni hétről-hétre, ahogy szeretném, a képességeimnek megfelelően.
- Viszont a felnőtt válogatottba már nem értél oda, pedig a képességeid alapján bőven kaphattál volna lehetőséget abban a válogatottban, amelyben többen mások a kortársaid közül bekerültek. Miért nem jött ez össze, szerinted?
- A Videoton után én elkerültem az MTK-hoz az NB II-be, ahol Bicskei Bertalan volt az edzőm. Ő egyszer félrehívott, a második félévben, amikor már biztos feljutók voltunk, hogy úgy néz ki, be kell mennem a válogatottba, viszont ez NB II-ből "kicsit ciki" és valószínűleg az is volt a kapitánynak, mert nem történt meg... A következő évben aztán nem maradtam az MTK-nál, eligazoltam Sopronba, de soha nem lehet tudni, ha maradok Budapesten, akkor mi lett volna. Utána jött a gázszeres történet, az kifejezetten jól sült el, úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy rossz volt az embernek a pályafutása, de a válogatott nem jött össze, a fociban pedig nincs ha.
- A Gázszer egy jó csapat volt, amelynek a keretét 70 %-ban olyan vidisek alkották, akik többségében nem azért mentek oda, mert akartak, hanem mert a Vidiben kevesebb lehetőséget kaptak, vagy kerek perec megmondták nekik, hogy keressenek maguknak csapatot, nem számolnak velük. Ehhez képest egy idő után már komoly konkurenciaként, sőt ellenségként kezelték az akkor is gondokkal küzdő Videoton szurkolói ezt a csapatot. Ti hogy éltétek ezt meg?
- Én Sopronból igazoltam vissza már a Gázszerhez. Hartyáni Gábor keresett meg, aki előtte a Videotonban volt edzőm, hogy lenne e kedvem visszajönni? Persze, örömmel mondtam igent, mégiscsak Fehérvárra tér vissza az ember, fehérvári közegbe, fehérvári játékosokkal, volt játékostársakkal együtt, úgyhogy én szívesen jöttem. Amint említetted, a játékosok zöme itt nevelkedett a klubban, szerintem a mai napig mindenki a Videotonnak szurkol, sőt többen most is a klubnál dolgoznak. Szerintem a szurkolók részéről túl volt kicsit ez a helyzet dramatizálva. Meccsen kívül már - ha elmentél iszogatni a kocsmába bárkivel - ugyanúgy Fehérvárinak tartottak, ugyanúgy ölelgettek, ugyanúgy tiszteltek téged, mint korábban. Valamilyen szinten azt sérelmeztem, hogy el kellett jönnünk, de azért meg lehet nézni, hogy kik jöttek, mennyi külföldi, mennyi budapesti, a Videotonhoz, és ugyanezt az eredményt - bizonyítja a Gázszer példája - el lehetett volna érni a Fehérváriakkal. Sajnos éppen akkor, 1999-ben jött a Vidinél a legutóbbi kiesés, miközben a Gázszer maradt NB I-ben. De ez már történelem.
- Amennyiben összegyúrod az akkori Vidit és Gázszert - sok szurkoló és szakember véleményét alátámasztva - szerinted is bajnokesélyes csapata lett volna Fehérvárnak?
- Igen!
Egyértelműen ki merem jelenteni, hogy az a csapat akkor potenciális bajnokesélyes lett volna. Sőt, ha hagyták volna azt a Videotont dolgozni, s nem szedik szét, amiben korábban játszottam, együtt egy Sallóival, Bekővel, László Csabával, Horváth Ferivel, Takács Lajossal, Muzsnayval, az is bajnokesélyes csapat lett volna ugyanúgy!
Évről-évre fiatalokként fejlődtünk, de sajnos másképp hozta a sors.
- Említettél többször két edzői nevet, akik kiváló Vidi játékosok voltak egykor, majd a te mestereid: Burcsa Győző és Hartyányi Gábor. Azért is érdekes az ő személyük, mert több csapatnál is dolgoztál velük, ami talán nem véletlen, hiszen ők egyértelműen a sokat dolgozó, megalkuvást nem tűrő, küzdő típusú játékosokat kedvelték, a profi mentalitású játékosokat, amilyen te is voltál. Ők, amikor együtt dolgoztál velük, érezted rajtuk, hogy bíznak benned, kulcsjátékos vagy náluk?
- Igen, éreztem a bizalmat a részükről, azért így sokkal könnyebb egy játékosnak teljesíteni.
- Ma már te magad is edző vagy, éppen megnyerted a vármegyei a másodosztályú bajnokságot a Polgárdi csapatával. Hasonló stílusban edzősködsz, mint ahogy Hartyáni Gábor és Burcsa Győző tették? Ők a mérce számodra?
- Szerintem igen, szeretem, hogyha kemény munka folyik. 24 év után nyerte meg Polgárdi a bajnokságot újra, igaz, hogy nem mentünk feljebb anyagi határaink miatt, de a srácok beleálltak a munkába, bár szerintem egy kicsit szidnak is a keményebb meló miatt. Viszont azt ők is látják, hogy meg lett az eredménye. Bízom abban, hogy a következő szezonban szintén így lesz, most is meg akarjuk nyerni a bajnokságot! Úgy is készülnek a srácok, hogy mindent megtesznek, de csak ezen az úton lehet menni előre, megalkuvás nélkül, másnak nincs értelme.
- Jelen pillanatban mennyire sportos a Salacz család?
- Sajnos két éve cukorbetegséggel küzdök, emiatt már csak az edzőség marad, minimális sport van, csak amennyit ezzel a cukorral lehet mozogni, kísérletezni, de nem nyugszom bele abba, hogy ez így is maradjon, valahogy majd megoldjuk, hogy lehessen újra normálisan focizni. Ami a családot illeti, a két lányom nem sportol, egyedül az unokám, sőt, ha minden igaz akkor ő focizni is fog. Ő kislány, most lesz 5 éves novemberben, a tervek szerint a Videoton utánpótlásában fog játszani.
- Van egy tisztességes foglalkozásod is, amiben nagyon népszerű és elfoglalt vagy, emiatt ezt a mai beszélgetést is heteken keresztül egyeztettük, mert gyakorlatilag reggeltől-estig dolgozol, gyógymasszőrködsz. Szereted csinálni?
- Közel 16 éve Fehérváron a Mohácsi doktor mellett dolgozom, a munka után otthon folytatom. Kedden, pénteken edzőség, hétvégén meccs, úgyhogy azt lehet mondani, reggel 7 órától este 10-ig telített a naptár. Mindenesetre örülök neki, hogy ezt a szakmát választottam. Szerettem volna már hamarabb edzősködni is, de ebben a szakmában - csúnyán kifejezve magam - nem mondják meg nekem, hogy mit csináljak. Itt a magam ura vagyok, és itt látom, hogy az emberek mennyit javulnak, gyógyulnak a munkámnak is köszönhetően. Sokkal gyorsabban kézzel fogható a siker, mint a sportban.
- Tehát elmondhatjuk, hogy megtaláltad a számításod ebben a közegben és "köszönöm jól vagyok!"
Pontosan! Így is mondhatjuk, köszönöm jól vagyok!
