Tudományos Diákköri Konferencia az Óbudai Egyetemen
Tudományos Diákköri Konferencia az Óbudai Egyetemen

Jubileumi hatvanadik alkalommal rendeztek Tudományos Diákköri Konferenciát az Óbudai Egyetemen. Az informatika és geoinformatika témakörét érintő előadásokat bírálóbizottság értékelte, a legjobb munkák pedig lehetőséget adnak arra, hogy a hallgatók az országos versenyen is bizonyíthassanak. Az első előadást Simon Máté Péter tartotta, melyben az aratási időpontok meghatározásáról esett szó űrfelvételek segítségével, radar idősorokból kiindulva.
"Ez egyrészt a mezőgazdasági kárigények elbírálásában egy fontos szempont, mivel jogszabály biztosítja azt, hogyha az aratás után nyújtják be a mezőgazdasági kérelmeket, akkor elutasításra kerül az a kérelem, mivel nem lehet már ellenőrizni az aratás megléte miatt, hogy a növény károsodott-e" – árulta el Simon Máté Péter az Óbudai Egyetem másodéves mesterszakos hallgatója.
Nagyné Hajnal Éva, az Óbudai Egyetem kutatási dékánhelyettese kiemelte, hogy egy-egy ilyen versenyen való részvétel számos előnnyel jár, hiszen az elért helyezés bekerül a diploma mellékletébe, a későbbiekben ezt feltüntethetik önéletrajzukban, valamint a hallgatói önkormányzat által kiemelt ösztöndíjban részesülhetnek.
"A tudományos diákköri mozgalom tulajdonképpen hungarikumnak számít, ez egy olyan mozgalom, ami más országokban nem létezik, a hallgatóknak egy egészen komoly tudományos dolgozattal kell felkészülniük erre a konferenciára, amit előzetesen egy két tagú zsűri elbírál és utána még egy tudományos prezentáció keretében el is kell magyarázni a tudományos eredményeiket" – mondta Nagyné Hajnal Éva, az Óbudai Egyetem kutatási dékán helyettese.
A további előadások, illetve tudományos dolgozatok olyan változatos témákat érintettek, mint az Amazonas esőerdő pusztulása, a fények és zajok térinformatikai kutatása, a magyarországi méhlegelők feltérképezése és a távérzékelési technológiák alkalmazhatósága a műemlékvédelemben.